expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

iPhoneHungary Archívum: 2009. december

Iphone 4G – Érdekes YouTube videó

Írta: KeleMan 2009. december 31. 11:43

A mai napon dél előtt pár perccel el kezdtem csak úgy unaloműzőként kutakodni az almás cég következő példánya után, és találtam is egy elég érdekes videót… A videót egy – minden bizonyára –  úgyszintén unatkozó fél szerkesztette, és olyan dolgokat írt a tulajdonságokhoz, amiket úgy gondolt hogy érdemes lenne beleintegrálni a következő jövevénybe. A tulajdonságok közé belekerült többek között a sztereó beépített hangszóró, a vízálló kialakítás, a karcállóság-illetve ütésállóság, az egyénre szabható kezelőfelület, a jobb (konkrétan 5MP-es) kamera, és a “kifogyhatatlan akku”…

Ez utóbbiról annyit jegyeznék meg, hogy valahol olvastam hogy a jövőben tervezik kiadni a papírakkut, ez pedig elméletben úgy működik, hogy egy sima A4-es papírlapot át kell itatni egy folyadékkal, (egyesek szerint kék színű folyadék) és több évig elmegy egy “feltöltéssel”…

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

Írta: KeleMan 2009. december 31. 10:38

Minden kedves olvasónknak békés, boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!

Az év legértelmetlenebb iPhone alkalmazása

Írta: KeleMan 2009. december 31. 07:18

A nyertes pedig: FatBurner 2k

Az Apple online boltjában már több mint százezer alkalmazás van, ebből a többségnek még értelme is van, de nincs hiány ezeknek az ellentettjéből sem. Itt van az utóbbi kategória egyik legkiemelkedőbb képviselője a:  FatBurner 2k. A program saját bevallása szerint lefogyasztja a kövéreket, elég a túlsúlyos területre rakni az iPhone-t és megindul a fogyás. Kiváló lehetőség ez azoknak, akik kizárólag tokára híznak. Más kérdés, hogy a program működik-e? Az elv ugyanis a mozgás, a gyártó szerint a vibráló üzemmódba rakott iPhone egyszerűen lerázza a zsírt a tulajdonosáról.

Szerintem ha valaki rendszeresen probálkozik vele, akkor csak az iPhone-nak lesz baja a sok vibrálástól. Egy beállítást tartalmaz a program mégpedig hogy milyen erővel égesse a zsírt. :D Megnéztem a program kommetjeit is, összesen 4 db van abból három természetesen 1 csillagot adott a programnak, de van egy ami azt írja hogy a program működik. Az összeértékelése 2.5, tehát valakiknek bevált (19 pontozásból).

A FatBurner 2k ára az Amerikai App Store-ban: 0.99 $

iPhone az iPhone-ban…

Írta: KeleMan 2009. december 29. 11:22

iPhone az iPhone-ban. Hogy mi értelme van nem tudom, mindenesetre az Ogmento egy olyan alkalmazást készített, mely egy úgynevezett barcode alapján felismeri a kódokat és azokhoz az iPhone kijelzőjén megjeleníti 3D-ben a tárgyakat. Ez ebben az esetben egy iPhone, amit ugyanúgy lehet futtatni, rajta pedig zenét hallgatni, filmeket nézni, programokat használni. A program működése nagyon egyszerű. Feltelepítjük az Orange 3D programot az iPhone-ra, majd elindítjuk azt. Az iPhone kamerája érzékeli a kódot, majd felismerve azt megjeleníti a tárgyat. De nem ragozom tovább, nézze meg mindenki a videót.

Az iPhone kiütötte New Yorkot?

Írta: KeleMan 2009. december 29. 09:36

Remek hírre ébredtek a Manhattanben lakók: az AT&T gyakorlatilag elérhetetlenné tette számukra az Apple mobilját, aki a megadott körzetben lakik, az nem rendelhet a telefonból. A hírt már több forrás megerősítette, és a külföldi lapok is visszaigazolták, hogy a megadott irányítószámokról egyszerűen nem lehet iPhone-t rendelni az onine boltokban, míg az ország többi részében továbbra is zavartalan a forgalmazás.

A Consumerist első hírei szerint egyszerűen arról van szó, hogy a készülék megfektette az AT&T amúgy is ezer sebből vérző rendszerét. Ahogy a lap írja, a szolgáltató egyik munkatársával, Daphne-val folytatott online beszélgetésből kiderült, hogy New York egyszerűen nem kész az iPhone fogadására, nincs annyi torony, ami ki tudná szolgálni a mobil használatával járó óriási adatéhséget.

Miután az egész ország sokkot kapott a hírtől, hogy az egyik legfontosabb városban sem sikerült még normális minőségű hálózatot kiépíteni, egy újabb fordulat következett az ügyben. Daphne után egy másik supportos, Sheena válaszolt az online feltett kérdésekre, aki már egészen más magyarázatot adott: a nő szerint valamiféle óriási csalás áll az ügy hátterében, ezért nem elérhető a mobil a városban.

Ha felgöngyölítették az ügyet, újra megindul a forgalmazás. Feltéve, hogy nem az a csalás, hogy az iPhone-tulajdonosok a várakozásokkal ellentétben elkezdték rendeltetésszerűen használni az Apple telefonját.

Forrás: Apple Blog

Új csomagolást és töltőt kap az iPhone 3GS

Írta: KeleMan 2009. december 28. 20:12

Réges-régen, mikor még Magyarországon nem is lehetett az iPhone-t (“2G”, azaz első generációsra gondolok) kapni (hivatalosan azóta sem lehet, mivel a második generációsat kezdte el forgalmazni anno a T-Mobile), muszáj volt valahogy megnézzem a dobozát.

Persze az internetes keresők segítségével azonnal ráakadtam a iPhone dobozok képére, meg néztem a YouTube-on orrba-szájba az “unboxing” videókat és nyálcsorgatva vártam, hogy végre Magyarországon is elkezdjék forgalmazni az iPhone-t!


Az iPhone (balról) és iPhone 3G dobozai elölről


Az iPhone (balról) és iPhone 3G dobozai oldalról

Időközben persze úgy esett, hogy Magyarországra az iPhone sosem jutott el, hiszen 2008. augusztus 22-én éjfélkor a T-Mobile már az új iPhone 3G (2. generációs iPhone) készüléket kezdte el forgalmazni. Amikor ott álltam este 9-től az üzlet előtt, már izzadt a tenyerem, hogy végre a kezembe foghassam. Első körben azonban az iPhone 3G dobozán meglepődtem, mert lényegesen nagyobb volt, mint az első iPhone doboza. Legalábbis első ránézésre. Aztán persze otthon megnéztem és kiderült, hogy lényegesen nagyobb dobozt kapott, mint a sima iPhone.

Az iPhone 3GS (3. generációs) készülék bejelentésénél pedig az Apple Keynote-on külön bejelentették, hogy ismét kisebb dobozokba kerül az iPhone 3GS. Ezt a lépést azzal magyarázták, hogy így többet lehet szállítani, lényegesen kevesebb a repülőkben a felhasznált kerozin, ergo környezet barátabb. Amikor az iPhone 3GS készülék dobozát kezembe vettem és összehasonlítottam a régi iPhone 3G dobozával, valóban feltűnt, hogy kisebb lett.

Pár hete felütötte fejét egy piaci pletyka, miszerint a 2010-es évre az Apple 45-50 millió készüléket kíván leszállítani. Időközben kaptam én is egy fülest, miszerint jó néhány országban összement az iPhone doboza. Kiderült az is, hogy az itthoni T-Mobile-nál is történtek változások. 2009. decemberében a magyarországi T-Mobile-hoz is megérkeztek a “slim” dobozok.

Lényegesen vékonyabb lett tehát az iPhone 3GS doboza, akár a fehér, akár a fekete modelleket nézzük. Most azonban még ne rohanjon mindenki vásárolni, aki új dobozra hajt, mert először tuti, hogy a régebbi dobozos iPhone-okat szórják ki a piacra. Szegeden még egyik T-Pont-ban sem tudtak ilyet adni. (Mondjuk azt mondták, hogy még nem is hallottak erről.)

A lényeg viszont nem is a doboz, hanem az, hogy ezáltal megváltozik az új iPhone-ok töltője is. Vékonyabb lett a hálózati töltő, így érve el a “slim” kialakítást. Ezt úgy kivitelezték, hogy az eddig két különálló részből álló hálózati töltőt, kicserélték egy olyanra, amit már nem kell összepattintani. Azt kell mondjam, – bár a képek magukért beszélnek – hogy majdnem felére csökkentették le a doboz magasságát.

Felmerülhet többekben az a kérdés is, hogy kompatibilis-e ez az újfajta töltő az előző modellekkel? A válaszom – első körben az, bár még nem láttam, hogy – igen. Mivel az iPhone 3GS készülékhez adtak ilyet is – olyat is, így azokkal szinte biztosan.

Amúgy, ha valóban ilyen ütemben halad előre az Apple, szinte biztos, hogy 2010-ben meglesz a 45-50 millió eladott készülék. (Ha tényleg 5MP-es kamerával szerelik majd fel az új 4G-s készüléket, akkor még lehet, hogy többet is eladnak. És még jön az iTablet vagy iSlate is! sicc)

A képekért köszönet Tibcsinek és BKV_86-nak!

Egyre olcsóbb az iPhone

Írta: KeleMan 2009. december 28. 18:01

Az iPhone modellek ára rendkívül nagyot zuhant Franciaországban. A franciáknál ugyanis eddig az Orange szolgáltatónak volt csak joga iPhone-t árulni az Apple-lel kötött szerzõdés értelmében és csak az idei év harmadik negyedévében 600 ezer példány talált gazdára.

Ezt a megállapodást év elején megtámadta a Bouygues Telecom és a bíróság úgy döntött, jogos a kérelem, tehát minden francia szolgáltatónak meg kell adni a lehetõséget, hogy felvegye kínálatába az Apple iPhone-okat.

A döntés természetesen egyértelművé tette a telefon árának csökkenését, így az Orange a 16 gigabájtos iPhone 3G S árát 149 euróról drasztikusan 59 euróra csökkentette, míg a 8 gigabájtos iPhone 3G 19 eurót, a 32 gigabájtos iPhone 3G S 169 eurót kóstál. Ezeket a jutányos árakat persze csak akkor lehet kihasználni, ha az ügyfél a 40.9 eurós havidíjú Origami Star elõfizetéses csomagot választja.

Az SFR szolgáltató is felvette kínálatába a mobilokat, a 8 gigabájtos iPhone 3G 29 euróba, a 16 gigabájtos iPhone 3G S 99 euróba, a 32 gigabájtos iPhone 3G S pedig 199 euróba kerül.

Forrás : 9 to 5 Mac

Hol vagytok iPhone-ok?

Írta: KeleMan 2009. december 28. 06:55

Az Apple csak arról ad ki rendszeresen adatot, mennyi iPhone-t sikerült eladnia. Most az is kiderül, hogy hova mennyi került belőle eddig.

A mobilreklámmal foglalkozó Admob elég jó terepet biztosít magának a kutatásokra, hiszen rengeteg készüléken jelenít meg hirdetéseket. Most egy nem túl kicsi, 25 milliós minta alapján mérték fel azt, hogy milyen a világon az iPhone-ok és iPod Touch-ok eloszlása, hol van belőlük igazán sok.

A diagram számain nincs túl sokat magyarázni, csak hozzátenni tudunk néhány érdekességet. Úgy tűnik, az iPhone ott a legsikeresebb, ahol már az első modell is jelen volt. Szintén érdekes lehet, hogy a néhány országban, például Japánban tapasztalható növekedés valószínűleg rendesen megváltoztatja majd az arányszámokat, például az amerikai 50 százalékhoz képest.

Valami nagyon készül…

Írta: KeleMan 2009. december 27. 09:40

Az Apple nagyon készül valamire. A január 26-i Apple-sajtóeseményen várhatóan az új iPhone-t és/vagy az iTablet-et jelentik be. A biztosabbnak látszó januári Apple-termék az új, 4. generációs iPhone. Ennek gyártására állítólag már korábban megrendeléseket kapott a 3G S-t is előállító tajvani Foxconn. Mint az most kiderült, a megrendelés 5 megapixeles kamerával rendelkező mobilokról szól. A hírek szerint 2010 második felében piacra kerülő készüléktől reméli majd az Apple, hogy hozzásegíti a jövő évre tervezett 40-45 milliós iPhone-eladáshoz.

A tábla gépről viszont eddig össze-vissza olvashattunk mindenfélét. A legfrissebb és természetesen ezúttal is “tuti biztos” infó az, hogy egy 7 colos masinát jelent majd be az Apple, legalábbis ezt állítja egy megbízható forrásra hivatkozva a Boy Genius Report. Tulajdonképpen az is lehet, hogy az Apple egyszerre két komoly bejelentéssel csap a lecsóba, és mindkét készüléket bemutatják. Akkor lesz ám csak igazi karácsonyunk (az Apple-rajongóknak).

Köszönet a hírért Balogh Csabának.

5 Megapixel-es lesz az iPhone 4G kamerája?

Írta: KeleMan 2009. december 26. 20:49

Nemrég a Digitimes egy belsős forrásra hivatkozva elpletykálta, hogy az OmniVision Technologies – akik jelenleg is gyártói a 3.2 megapixeles CMOS képérzékelővel felszerelt iPhone 3GS-nek – megnyerték az új szerződést is. Ennek értelmében a gyártó az Apple-től újabb megrendeléseket kapott, de immár 5MP-es kamerákra, melyekbe újfajta képérzékelők is kerülhetnek. Persze mindezt a 2010-ben megjelenő iPhone 4G-ben kívánja bemutatni az Apple.

Az Omnivision Technologies elmondása alapján valóban megnőttek a megrendelések. Ebben az évben a 20-21 milliós megrendeléshez képest 40-45 millió kamerát gyárthatnak le a 2010-es évben.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

Írta: KeleMan 2009. december 24. 20:02

Minden kedves régi és új Olvasónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok az oldal szerkesztői nevében! Kívánom, hogy szeretetben és békességben teljen az ünnep szeretteitek körében. – KeleMan

Áprilisi tréfa – Az év egyik leghasznosabb alkalmazása

Írta: KeleMan 2009. december 23. 13:40

Így az év vége felé közeledve kicsit nosztalgiázzunk… Április 1-jén az AppStore-t figyelők egy érdekes alkalmazásra figyelhettek fel… A készítők áprilisi tréfának konferálták fel, bár legtöbb felhasználó feltehetően ezt nem poénnak vette… Gondoljunk csak bele! Ez az áprilisi tréfa milyen hasznos is lehet valójában… Ha minden iPhone-t használó ember használná ezt az alkalmazást útközben, mennyivel csökkenhetne az SMS írás közbeni balesetek száma?! Hát szerintem sokkal…  Ha már az iPhone hátulján megtalálható a kamera, akkor miért is ne lehetne egy “harmadik szemünk”? Nos, a “Type ‘n Walk” nevű iPhone-os alkalmazást ezt lehetővé teszi számunkra (iTunes link).

Szerintem más platformokra még nem készítettek ilyen programot, de szerintem tartanának rá igényt a felhasználók… Ez a program a háttérben fut, tehát önmagában nem lehet vele SMS-t írni, vagy internetezni, hanem a szövegbeviteli mező melletti hátteret módosítva segít a telefonjukhoz ragadt felhasználókon.

Üzembe helyezték a világ első 4G-s mobilhálózatát

Írta: KeleMan 2009. december 23. 00:38

A TeliSonera skandináv szolgáltató tegnap jelentette be, hogy elkészültek a stockholmi és az oslói városközpontokban a negyedik generációs, LTE (Long Term Evolution) mobilhálózattal melyhez már csatlakozhatnak az előfizetők. Ezzel, a Turbo-3G-snél tízszer gyorsabb technológiával elvileg akár 100 Mb/s-os sebességet is el lehet érni, de a TeliSonera hirdetéseiben „mindössze” 20–80 Mb/s-ot ígér.

Az előfizetőknek egyelőre egy USB-s Samsung-eszközt, egy dongle-t kell csatlakoztatniuk majd a laptopjukhoz (a dongle jelenleg csak a 4G használatára jó, de a jövőre megjelenő, a 3G-t is ismerő modemekre az előfizetők ingyenesen válthatnak majd át), ugyanis a szolgáltatás használatához szükséges LTE-képes eszközök csak jövő év közepén, végén jelenhetnek meg a piacon. Az akciós időszakban (2010. július elsejéig) Svédországban a havi előfizetési díj 4 korona (105 forint) és a modem ingyen jár, július 1. után a 30 gigabájtnyi letöltést ingyen biztosító szolgáltatás havi 599 korona (kb. 15 800 forint) lesz, a modemért pedig külön kell fizetni. Norvégiában drágább lesz az akció után, ott közel húszezer forintnak megfelelő norvég korona lesz a havi díj.

A stockholmi hálózat támogatását az Ericsson, az oslóiét a Huawei adja. Az ígéretek szerint jövőre már összesen 25 svéd és 4 norvég városban, illetve turistaközpontban lesz elérhető a szolgáltatás. A TeliSonerának egyébként megvan a 4G-s licence Finnországra is, ahol 2010. elején indul a tesztüzem. Az LTE nagy ugrás előtt áll jelenleg: 2010-ben várhatóan a világon 17 újabb 4G-s hálózat indul el, többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Koreában, Dél-Afrikában, Örményországban és az említett Finnországban.

Na most ez az egész dolog a miatt is jó hír, mert amennyiben idén az Apple megválik az – amúgy is rakoncátlan, alig kiépített 3G-s mobilhálózatával rendelkező – AT&T-től és átigazol a Verizon-hoz (mely cég már teszteli a 4G-t az USA-ban), úgy jó eséllyel az új, 4. generációs iPhone-t is el fogják látni ilyen technológiával. Magyarországon remélhetően még pár év és itt is bevezetésre kerülhet az új 4G-s mobilhálózat.

Unreal Engine 3 iPhone-ra? Igen!

Írta: KeleMan 2009. december 22. 23:33

Eszeveszett gyors az Unreal Engine 3 az iPhone-on! Mostanában igazán jó kis játékok jelentek meg iPhone-ra! De az valami döbbenet, amit nemrégiben (pár napja) az Epic Games demonstrált. Elkészítették ugyanis az Unreal Engine 3-at úgy, hogy az működjön iPhone és iPod Touch készülékeken is.

Sajnálatos mód, még egyetlen egy bejelentés sem történt, hogy a későbbiekben mely játékok fogják alkalmazni vagy licencelni ezt a motort, de a megjelent egyetlen kép és a videó bizakodásra adhat okot.

A kezdetek, avagy újra itt az iPhoneHungary.hu

Írta: KeleMan 2009. december 22. 03:44

Megfeszített munkával, szűnni nem akaró kitartással és sok-sok segítséggel végre megszületett az új oldal. Helmével azon tanakodtunk, mitévők legyünk, hogy az iPhone megjelenésekor indult iPhoneHungary.hu oldal ismét a régi fényében tündököljön. Átgondoltunk nagyon sok mindent és arra a következtetésre jutottunk, hogy egy új dizájn mindenképp szükséges. Remélhetően mindenki legnagyobb megelégedésére szolgál majd.

E mellett több olyan közösségi funkciót is beépítettünk az oldalba, ami mára már az életünk mindennapi részévé vált. Gondolok itt az iPhoneHungary Twitter profiljára, mely a jobb felső sarokban a “little blue bird”-el is elérhető, valamint oldalt a legfrissebb hírek is listázásra kerülnek. De várható még a FaceBook és az iWiW profil integrálása is az oldalba. Újragondoltuk az oldal struktúráját is, így újra visszatér a Programajánló (régi nevén Top25), bár egy kicsit más köntösben. A legjobb felhasználói programokat is górcső alá vesszük majd egy-egy bensőségesebb teszt erejéig, valamint a Ti igényeitekhez mérten újra lesznek – várhatóan minden 2 hétben – szavazások is különböző témakörökben.

A fórumot még nem sikerült teljes mértékben implementálni az oldalba, de most az volt a cél, hogy még Karácsony és Újév előtt üzemképes legyen az oldal. Remélem sokaknak elnyeri tetszését a Hírlevél funkció is, mely jelen pillanatban kifogástalanul működik már. Minden hónapban az adott híreket, információkat, újdonságokat elküldjük a Hírlevél olvasóinak, persze csak annak, aki regisztrál. Javaslom érdemes megtenni, mert később az eljövendő Nyereményjátékokhoz ez lesz az egyik feltétel.

Sajnos – és talán ez a legszomorúbb – a másfél év alatt regisztrált több, mint 600 felhasználótól búcsúznunk kellett. Az adatbázisok néha összeférhetetlenek. Hála a WordPress 2.9-es verziójának azonban sokféle dolgot tudtunk megvalósítani és a későbbiekben is lesz még pár meglepetés. Fontos még tudni, hogy a WP-nek hála immár iPhone és iPod Touch készüléken is tökéletesen lehet olvasni az oldalt egy bővítménynek hála.

És ne feledjétek! Ha bármi jó kis hírt, infót, pletykát tudtok az iPhone világából, vagy akár egy-egy programot ajánlanátok, úgy kérlek benneteket használjátok a Kapcsolat menüpontot és osszátok meg velünk az új infókat, hogy másokat is tájékoztathassunk az újdonságokról! Nem szaporítanám tovább a szót, inkább kívánok Helme, JigSaw, IceMad és a magam nevében is jó böngészést az oldalhoz!

iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary Macworld TechnoKrata