expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

iPhoneHungary Archívum: 2010. január

Steve Jobs – A vég kezdete?

Írta: KeleMan 2010. január 30. 16:03

Csak néztem a videó stream-et a szerdai napon, mikor bemutatták végre az iPad-et. Természetesen nem tudtam egyből elaludni a bemutató után. Írtam a bejegyzéseket, reagáltam a találgatásokra. Csak úgy zakatolt az agyam. Egy időre mégis elpilledtem. Nemsokára egy rövid, de azért mégis kiadós éjszakai alvás után, egy olyan gondolattal ébredtem fel, ami teljesen összezavart. Mit lehet majd a táblával csinálni? Semmit és mégis mindent.

Egy olyan furcsa érzésem volt, mintha csak Steve Jobs, az Apple mesterének egy utolsó előtti fellépését láthattuk volna. Ez egy teljesen intuitív megérzés, mert valami mégsem volt rendben. Nem kívánok jóslatokba bocsátkozni, nincs semmilyen belső információm sem. Csak megosztom azt, amit én láttam és éreztem. És sajnos számtalan árulkodó jelet láttam arra vonatkozóan, ami azt jelzi, hogy Steve Jobs nemsokára leköszönhet az Apple éléről.

A tábla körüli hype hatalmas volt, de ahogy Steve ült a bőrfotelben, látszott, hogy nem a régi. Majd 20 percen keresztül mutatta, hogy hogyan lehet az iPad-en internetezni, a naptárat használni, képeket, videókat nézni. A Gizmodo emberei még azt is vélni hallották, hogy Steve azt mormolta a bajsza alatt, hogy “Nesztek, itt a kibaszott YouTube”. A gondolataim tehát a következőek.

  1. Jobs elérte úti célja végét, az Apple egy több, mint 50 milliárd dolláros nagyvállalat lett.
  2. Pár darab „történelmi” elem is gazdagította a bemutatót. Gondoljunk csak Jobs és Woz nagy fekete-fehér fotójára a PowerBook-kal együtt.
  3. A kijelentés, hogy „az iPad az életem” műve.
  4. Voltak ki nem mondott üzenetek is, mert aki tud a sorok között olvasni, az láthatta, hogy Jobs elmondta. „Látjátok! Ebből a kis koszos garázscégből a világ egyik legnagyobb és legerősebb vállalatát sikerült megalkotnom.”
  5. A bemutatón, mikor az Apple-t piacilag elhelyezte, egy gyors fordulattal újra is pozícionálta. Bemutatta, hogy az Apple immár egy mobilcég is. Nagyobb, mint a Samsung, Sony és Nokia. Nyilvánvaló lépés. Jobs is tudja, hogy a mobilpiac lényegesen izgalmasabb jövőt sejtet, mint a számítógépipar. Ezt mindenki tudja.
  6. Steve arra is törekedett, hogy az iPad-et elfogadtassa a vendégekkel és a szaksajtóval. Egy finom üzenet keretében arra utalt, hogy a 3 termékvonal (iPhone, iPod, Mac) mellett egy negyediket is fent kell tudni tartani, mely nélkül nem érhetnének el sikereket a jövőben.

Szóval ezek a meglátásaim. A gyomromban éreztem, hogy Steve napjai meg vannak számlálva. Steve Jobs tábornokai, Schiller és Forstall is elég jelentős szerepeket játszanak a mai Apple életében, mégis ez idáig meghúzódtak a háttérben. Ezen a bemutatón azonban jelentős szerep jutott nekik. Szóval lassan a nyilvánosság előtt is jelezniük kell, hogy ki a legény a gáton. A legjobb az lenne, ha Steve tényleg visszavonulna, ha mégis megmaradna egy amolyan lélektani vezetőnek, aki elmondja a meglátásait az új termékekről, a vízióiról, megnyugtatja a részvényeseket, stb.

Merthogy mindenki tudja, hogy Schiller a Mac-es emberke. A prezentáción is ő mutatta be az iWork alkalmazások iPad-re írt változatát, amellyel azért nem kevés munka lehetett. Forstall pedig az „iP” srác, azaz mindenért, ami iP (iPhone, iPod, iPad), ő felel. Ha a későbbiekben valóban mobilcégként kíván az Apple működni, akkor Forstall lesz az az ember, aki ezen az úton viheti a céget, míg ebben az esetben Schiller a háttérbe szorulhat. Mindezek mellett Forstall lényegesen nyugodtabbnak látszik az előadások során, tudja mit mi után csináljon és mondjon, míg Schiller, Steve betegsége alatti 2 bemutatón is „kapitális” hibákat vétett. De elnézzük neki, biztos meg volt illetődve.

Persze ott van még a pakliban az adu ász, Jonathan Ive is, de meglátásom szerint ő inkább az Apple azon dizájn embere, akinek nem sok köze lenne az üzlethez, de még ha lenne is, akkor sem foglalkozna vele. Úgy gondolom, hogy az Apple-nek már régóta nincs szüksége egy olyan eszközre, amely mindenképp áttörésnek számít. Ezt már megcsinálták az iPhone-al. Most már megvannak azok a termékvonalak, amelyek lehetővé teszik az Apple számára, hogy azokat tökéletesítve, még nagyobb cég lehessen. Szóval úgy érzem, hogy ennél jobb időszak Steve számára nem is lehetne, hogy hamarosan megnevezze az utódját. Ne legyen igazam.

iPad – Jön a Majesty!

Írta: KeleMan 2010. január 30. 15:42

Alig jelentették be az Apple új kütyüjét máris jönnek a jobbnál jobb bejelentések. Persze ez akkor igaz csak, ha eltekintünk a bemutatón látott Novától és Need for Speed:Shifttől. Milyen programok is fognak megjelenni rá? Az első komoly játékbejelentés a Majesty. Az első független, “komoly” játék címét így tehát egy orosz cég, a HeroCraft kapja, akik a Paradox egykori birodalom-menedzselős játékának, a Majesty első részének iPad-es megjelenését jelentették be tegnap. A HeroCraft Java-s mobil játékok fejlesztésével szerzett eddig hírnevet – aki ismeri a Bikini Balls és az Erotic Galaxy nevű műveket az tudja, kikről van szó. “Le vagyunk nyűgözve az Apple tábla-eszközétől” – nyilatkozta Alekszej Sazonov a HeroCraft eladásokért és marketingért felelős partnere. “Úgy gondoljuk ideális játékos platform lesz, kitölti majd azt a piaci rést, amely a hagyományos asztali játékok és a mobiljátékok között van. Az erősen PC-hez kötődő Majesty igen jól fog majd futni nagy felbontásokban az iPad-en”. A játék persze előbb Java, Android és Blackberry platformokra jelenik majd meg, utána érkezik csak iPad-re.

Jön a Trism 2!

Írta: KeleMan 2010. január 29. 17:36

2008 közepén jelent meg a Demiforce gondozásában a Trism nevű logikai puzzle játék. Az alkalmazás minden várakozást felülmúlt a bevételek szempontjából. A készítője egy igazi sikertörténetet tudhat maga mögött. Még az Apple egyik keynotejában is szerepelt, hogy “így lehet meggazdagodni”. Persze a napokban bejelentett iPad miatt a Demiforce is lépett. Bejelentették, hogy készül a Trism 2. amelyet immár nem csak iPhone és iPod Touch készülékekre, de az iPad-re is elkészítenek natív! felbontásban. A bejelentést egy igen sokat sejtető fél perces videó formájában prezentálták a készítők. Íme!

Milyen is az iPad processzora?

Írta: KeleMan 2010. január 29. 14:12

A nemrég bemutatott iPad A4 néven említett processzoráról ezidáig csak annyit lehetett tudni, hogy az Apple külön az internettáblájához tervezte, mára azonban ismertté váltak a megoldás részletei is. Maga a processzor több, korábban is ismert megoldást integrál egyetlen chipbe, így a tulajdonképpen a jövevény nem jelent egy forradalmian új architektúrát, csupán jól összeválogatott komponenseket integrált költséghatékonyan egyetlen lapkára. Az Apple A4 lelke egyébként egy 1 GHz-es ARM Cortex-A9 mely az nVidia Tegra 2 megoldásának alapjait is jelenti, mely mellé egy ARM Mali 50 grafikus gyorsító és egy memóriavezérlő is beépítésre került. A jövevény lényegesen nagyobb sebességre képes ugyan, mint az iPhone 600 MHz-es Cortex-A8 alapú magja, ám a gyártó ennek ellenére sem engedélyezi a több alkalmazás párhuzamos futtatását, vagy az Adobe Flash 10 tartalmak lejátszását. Pedig tuti, hogy képes lenne rá. Későbbi frissítésben, vagy akár már a márciusi premierre azonban lehet, hogy már elérhető lesz, de ez utóbbit kétlem.

Lezárult a szavazás! Új szavazás indult!

Írta: KeleMan 2010. január 28. 13:27

Lezárult az első szavazásunk, melyben arról érdeklődtünk, hogy milyen típusú iPhone készüléket használnak az oldalunkra látogató személyek. 40 db (37%) szavazat alapján az iPhone 3GS típusú készülék a legelterjedtebb, majd ezt követi a sima iPhone 3G 32 db (29%) szavazattal. A szavazók 15%-a tervezi a vásárlását valamilyen iPhone készüléknek, de meglepő mód 11%-a a voksolóknak nem használja a készüléket. Ellenben érkezett 6 db szavazat a sima iPhone (2G) készülékre is. Köszönjük szavazataitokat. Nyilván ezen szavazás nem minősül megbízhatónak, az oldal profiljából is kifolyólag, de reprezentatív adatként azért megállja a helyét.

A mai nappal új szavazást indítottunk. A tegnapi napon Steve Jobs bejelentette az iPad készüléket, amely igencsak megosztotta a véleményeteket. Egyesek éltették, az egekbe magasztalták, míg mások még másnak a botjával sem piszkálnák. Ti milyennek látjátok?

Apple Keynotes – iPad – Letölthető az előadás!

Írta: KeleMan 2010. január 28. 12:39

Az Apple végre elérhetővé tette a tegnapi nap folyamán Steve Jobs által bemutatott iPad-ról szóló előadását! A videó 1 óra 34 perces és 1,05GB méretű. A letöltésért kattintsatok ide. Valamint végre fellőtték YouTube-ra is az iPad-ról szóló videóanyagot, amely a tegnapi nap folyamán már az Apple oldalára is kikerült, de aki még nem látta, az itt is megtekintheti.

Megérkezett az Apple iPad!

Írta: KeleMan 2010. január 27. 21:53

Megtörtént a bejelentés! Megtört a jég! Mózes, akarom mondani Steve Jobs lejött a hegyről és átadta a táblát. A felfokozott hangulatban azonban előrebocsájtom, hogy nagyon sok embernek nem tetszik. És nem ezt várta. De ezen gondolkozzunk el egy picit. Az Apple nem Neked csinálja a termékét, nem a szomszéd Pistikének, vagy Annácskának. NEKÜNK készíti a termékeket, és lehet, hogy ami nekem nem tetszik, azt Te szeretni fogod. Szóval ne húzzuk le a legelején a terméket. Az iPad-et! Merthogy ez lett az új jövevény neve.

Nézzük egy picit a technológiai oldalát a dolognak, merthogy ez a fontos!

Tulajdonságok:

- Magasság: 242.8 mm
- Szélesség: 189.7 mm
- Vastagság: 13.4 mm
- Súly: 0.68 kg a  Wi-Fi és 0.73 kg a WiFi+3G modell esetében
- Kijelző: 9,7 inches LED háttérvilágítású glossy érintőképernyős felület IPS támogatással
- Kijelző felbontása: 1024×768 pixel méretű kijelző :P

- 1Ghz-es Apple A4 processzor (magas teljesítmény, alacsony fogyasztás)
- 16GB, 32GB és 64GB-os háttérkapacitás

A Wifi modell esetében beépített:
- Wi-Fi (802.11 a/b/g/n)
- Bluetooth 2.1 + EDR technológia

A Wifi + 3G modell esetében beépített:
- UMTS/HSDPA (850, 1900, 2100 MHz)
- GSM/EDGE (850, 900,1800, 1900 MHz)
- Wi-Fi (802.11 a/b/g/n)
- Bluetooth 2.1 + EDR technológia

Emellett még tartalmaz:
- beépített iránytűt
- beépített mikrofont és hangszórót
- 30 tűs Dock csatlakozót
- 3,5mm-es fejhallgató kimenetet

Lesznek hozzá megvásárolható kiegészítők is. Az egyik egy billentyűzettel egybeépített dokkoló, míg a másik egy olyan védőtok, amellyel akár meg is dönthetjük az iPad-et!

Magáról a készülékről nem tudok sok mindent mondani. Az Apple.com oldalán található videó tanúsága szerint nagyon gyors az eszköz. Nekem viszont baromira vastagnak tűnik a kijelző és a szélek közötti keret vastagsága, ami összességében szerintem rontja az összképet. Inkább tűnik egy digitális képkeretnek az egész, mintsem egy tábla gépnek. A keynote-on bemutatott kiegészítők azonban nagyon meggyőzőek. És van még valami, ami meggyőzött. Ez pedig nem más, mint az eszköz ára!

A készüléket rendre várhatóan a következő árakon tudjuk majd megvásárolni.

Természetesen lesz iTunes támogatás. A szoftverfejlesztők részére elérhetővé válik az új SDK (Software Development Kit) is, amellyel kifejezetten az iPad-ra lehet fejleszteni. És ami a legfontosabb, jön az iBook Store, azaz több százezer könyv válik elérhetővé digitálisan is. Az Apple több neves kiadóval szerződött, tehát a sikerkönyvek elérhetősége garantált!

A legérdekesebb azonban talán az, – amit egyébként a hivatalos Keynote-on be sem mutattak – hogy a sima WiFi-s készülék kinézete az alábbi…

…míg a WiFi + 3G-s modell tetején egy hatalmas fekete “üreg” éktelenkedik, ami számomra sajnos rontja az összképet. Nyilván azt is fontos tudni, hogy mivel a készülék háza fém és nem műanyag, – mint az iPhone esetében – ezért valahogy muszáj kommunikáljon a 3G-s hálózatokkal, így aki 3G-s modellt kíván vásárolni, annak egy kis kompromisszumot kell kötnie a dizájn terén.

A készülék tetején a már ismert Sleep/Wake button és a 3,5mm-es fejhallgató kimenet, míg az iPad alján a 30 tűs dokk csatlakozó és a hangerő szabályozó gombok találhatóak. Az iPad elején a már elmaradhatatlan Home gomb.

Egyelőre nagy vonalakban ennyi az iPad-ról! Amint új infók birtokába kerülünk természetesen megosztjuk veletek. Steve Jobs türelmünket kérte azzal kapcsolatban, hogy mikor is vehetjük a kezünkbe a készüléket. Vélhetően tehát valósak lehetnek azok a pletykák, hogy nincsenek teljesen kész még az eszközzel. De pár hónapot kibirunk még? Vagy nem? Ti, hogy látjátok?

Az ötödik kódunk az alábbi: “Pixelháború”

A képről is látszik, hogy nagyon sokan várják Steve Jobs belépőjét! A jobb alsó sarokban lévő szemüveges kislány arckifejezésén simán látszik, hogy mennyire átszellemülten várja a pillanatot!

!!! LIVE !!!

20.40 – Én is köszönöm a türelmeteket és mindazoknak akik velünk tartottak köszönjük az érdeklődéseteket! Hamarosan kivesézzük a látottakat és hallottakat egy összefoglaló cikk keretében!

20.35 – …és további türelmünket kéri! Remélhetően hamarosan a kezünkben tarthatjuk állítása szerint.

20.34 – Steve Jobs megköszöni a türelmünket…

20.34 – Mindjárt kiderül, hogy mikorra várható!

20.32 – Multitasking viszont nincs!

20.28 – Kapunk hozzá tatyót!

20.26 – Johny Ive mesél a dizájnról!

20.21 – A többi modell ára a képen!

20.19 – AZ ÁRA!!! 499$ ami 16GB-os és nincs benne 3G!

20.18 – Újfajta GSM Micro Sim kártyával lehet használni!

20.15 – AT&T hálózatra mutatják az aktuális árakat, ingyenes adatforgalom az AT&T hotspotjain!

20.14 – Wifi + 3G!!! Nagyon helyes!

20.12 – Steve visszajött!!!

20.07 – Nemsokára kiderülnek az árak is!

20.05 – Lesz szövegszerkesztő, táblázatkezelő és prezentáció készítő is.

20.02 – Phil Schiller bemutatja az új iWork-öt! iPad-ra is elérhető lesz.

19.55 – Jönnek az iBooks-ok! Jön az iBook store!

19.53 – Steve Jobs ismét a színpadon! Lássuk vajon mit mond még az új iPad-ról!

19.49 – Bemutatók! Gameloft, Electronic Arts, stb.

19.37 – A kijelző méretére vonatkozó információ! Pixel duplázás történt, azaz az iPhone 320×480-as kijelzőjét az iPad-ban 640×960-as kijelzőre cserélték!

19.35 – 10 órás az akkuidő!

19.34 – 1 Ghz-es Apple A4-es processzor van még beleépítve valamint beépített is!

19.32 – 0,5 inch vékony, 1,5 font a súlya, van beépített 802.11 n szabványú WiFi. 16-64GB-os merevlemez és 9,7 colos kijelzőt építettek bele. Van Bluetooth 2.1 + EDR támogatás.

19.28 – Van beépített iTunes, Calendar, Google Street View, fotókezelő!

19.26 – Flash továbbra sincs!

19.20 – Kezeli az e-maileket, megy wifi-n, de nem látunk 3G jelet!

19.15 – Steve bejelentette tehát a táblát! A hivatalos neve: iPad!!! (Kurva vastag a kerete!)

19.12 – Steve azt mondja, hogy nem szereti a netbook-okat! Ezért inkább bejelenti a tabletet!

19.07 – Az Apple már nagyobb mobilcég a Nokiánál és a Samsungnál is!

19.06 – 140.000 különböző program az AppStore-ban!

19.01 – Jönnek a szokásos statisztikák! 250 millió darab iPod-ot adtak el 2001 óta!

19.00 – Elkezdődött! Steve Jobs a színpadon!

18.58 – Megszólalt a kedves női hang! “Kérjük, kapcsolják ki a mobiltelefonjaikat! (Az iPhone-t is! :D )

18.56 – Nemsokára indul a visszaszámlálás! Tartsatok velünk!

18.48 – Lassan a vendégek a színpad előtt is elfoglalják a helyüket! Még 12 perc!!!

18.47 – Összefoglalásképp! Várunk új iPhone 4.0-ás operációs rendszert, új iLife szoftvert, és persze a táblát. Ezen kívül meg a nagy “Twice as amazing”-et!

18.35 – Még 25 perc!!!

18.32 – Van kaja is!

18.27 – Ott bent van Steve Jobs! Ez tuti!

18.18 – Időközben lassan beengedik az embereket, vendégeket, látogatókat a helyszínen.

18.13 – Steve valószínűleg, most reggelizik még, meg ismételgeti magában, hogy Ladies and Gentleman!

18.10 – Még 50 perc. Steve készülődik…

18.06 – Hamarosan kezdünk! Addig is készítsetek be chipset, pop-cornt, pezsgőt, stb.

Bréking!!! Jön a magyar iTunes Store!!!

Írta: KeleMan 2010. január 26. 15:42

Hivatalosan is elérhetővé válhat Magyarországon is az Apple által üzemeltetett iTunes zeneáruház! A 9to5mac híre szerint nemhiába 2010. január 26-ra halasztották a bejelentést! 1 nappal az Apple iPad (iSlate, iTablet) várható bejelentése előtt! A PRS for Music és az Apple végre aláírta azt a pán-európai licensz-megállapodást, mely lehetővé teszi, hogy az Európai Unión belüli összes országban hozzáférhetővé váljon a teljes iTunes bolt kínálata (zenék, filmek, stb.). Múlt év októberében már hallhattunk arról, hogy az Apple az Európai Uniós biztosokat környékezi azon irányú terveivel, hogy az összes uniós államban elérhetővé tegye a saját zeneboltját. Erre azonban a mai napig várnunk kellett! Vélhetően – de nagy szavak ezek – holnap elindulhat Magyarországon is az iTunes Store. Persze nem eszik ezt ilyen forrón. Az is elképzelhető, hogy majd csak kora tavasszal, talán márciusban, a táblagépek első érkezésekor lesz jogosultságunk a hozzáféréshez.

iPhone 4G – Újra elkezdődhet valami

Írta: KeleMan 2010. január 26. 15:23

Az alábbi bejegyzésért szeretnék köszönetet mondani Zeno-nak, aki beleegyezett, hogy a Logout-ra írt cikke itt is megjelenhessen.

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik!

Fokozódik? Jó tudni. Az első generáció sikerét egyértelműen a bejelentést megelőző várakozás és az újszerű megoldások adták. Világos az is, hogy a készülékből szándékosan kihagytak több, már akkor alapvetőnek számító eszközt (GPS, 3G) és funkciót (copy-paste, tethering stb.), hogy a következő készülékekbe beletéve azokat újra vonzóvá tehessék minimális költségtöbblet vállalásával. Ennek megfelelően GPS és 3G kapcsolat került a második generációba, míg a harmadik generáció elsősorban a szoftver oldali hiányok foltozásától, és némi teljesítmény növekedéstől lett kívánatos a vásárlók számára (és ezt az állítást nem gyengíti az a tény, hogy a korábbi verziókat is frissítették szoftveresen). Azonban az első készülék bejelentése óta eltelt három év alatt a többi gyártó bőven ledolgozta a hátrányát, sem teljesítményben, sem funkciókban, sem pedig támogatásban nem verhetetlen többé az iPhone.

Integráció, konvergencia, mobilitás.

A több millió felhasználó már megtanulta, hogy mire jó a készüléke, hogyan használja, hogyan könnyítheti meg, vagy épp teheti érdekesebbé, szórakoztatóbbá vele az életét. A következő lépés a további integráció mind készüléken belül és kívül egyaránt. Ezalatt azt az irányt értem, hogy a készülék funkciói, lehetőségei egyre jobban kapcsolatba kerülnek egymással (pl. Geotagging, navigáció közben videofelvétel a forgalomról baleset esetére, stb.), illetve a készüléket támogató, manapság már mindennaposnak számító eszközök (hifi, autó, háztartási gép, stb.) száma ugrásszerűen nő. Ennek a két vonalnak tökéletesítéséhez a teljesítmény növelése mellett arra is szükség van, hogy mindezt olyan egyszerűen kezelhessük, mint az otthoni számítógépünket, viszont a megszokott mobilis kialakítással, illetve a vezeték nélküli technológiák szélesebb körű támogatásával.

Technológiai puzzle

A harmadik generáció, az iPhone 3G S a legtöbb hiányosságot korrigálta, így egy egész versenyképes hardvert kaptunk a mondhatni világelső szoftveres és szolgáltatás oldali támogatottság mellé. Lássuk, hogy ezt a hátteret milyen eszközökkel lehet magasabb szinten közvetíteni. Minden bizonnyal a következő generáció arról fog szólni, hogy ne csak tartsuk a lépést a versenytársakkal, hanem lépjünk a gázra. Ez megnövelt processzorsebességet és RAM kapacitást jelent az elmaradhatatlan tárhelybővítéssel együtt (a microSD támogatás persze továbbra is kizárt), bár feltehetően biztonsági okokból a Disk mode, vagyis a telefon pendriveként való használata továbbra sem lesz engedélyezett, ahogy a Bluetooth-os adatforgalom sem. Ne másolgassunk csak úgy ide-oda iTunes-felügyelet nélkül, ugye.

A hátlapi kamera 5 megapixele borítékolható, ahogy a vaku megjelenése is, és talán mechanikus autófókusszal is meglepnek, ám az egyszerű kialakítás miatt a lencsezár biztosan kimarad (ahogy a sztereo hangszórópár is, egyszerűen nem tesz jót a termék jó hírének, ha idegesítesz vele másokat :). Az előlapi kamera egy olyan fícsör, amit nyilvánvalóan szintén szándékosan hagytak ki az előző három modellből, hogy “húzónév” legyen egy későbbi kiadásban. Nos elég valószínű, hogy ez mostanra beérik, de tudjuk, hogy az 5. generációt is el kell majd adni valahogy. Hasonlóképpen a 720p HD videofelvétel és -lejátszás is csúszhat egy évet.

Erre azért volna egy köztes tippem: az immáron OLED vagy Pixel Qi technológiájú kijelző felbontása nagy valószínűséggel megnő, talán épp az Apple számára oly kedves 16:9 arányú negyed FullHD-ra, azaz 960×540-re, aminek a hosszabbik éle épp kétszer annyi képponttal bír, mint az iPhone-é, ez segít a régi programok adaptálásában. Ez a részletesség egy 3,7″-os képernyő esetén egész pontosan 300 ppi értéket, azaz eddig még soha nem látott kristálytiszta képet jelent. Erre a pixel-szélességre már egész apró módosítással ráfér egy teljes weboldal, és mellesleg a mai csúcskészülékek 854×480-as felbontásának dobna egy igen erős fricskát, de még az LG és az Intel új szuperüdvöskéjének 1024×480-as képernyőjénél is több képponttal bírna. Ez persze kifejezetten költséges alkatrész, ezért ennek a csúszásán sem lepődnék meg, viszont a videórögzítés ezen a felbontáson simán futna már.

Elképzelhető, hogy a képernyő-billentyűzet kissé kidudorodik a könnyebb gépelés érdekében, de ez majd csak akkor sejthető igazán, ha az Apple január 27-én bemutatásra kerülő tabletje bírni fog ezzel a szkillel. Méreteit tekintve egy fejlett okostelefon ekkora kijelzővel mára már képes lehet a 4.5″x2.5″x0.5″ dimenziókon belül maradni (sőt láttunk már ilyen “vastagságú” kihúzható QWERTY billentyűzetes készüléket is – Inbrics M1 -, de ez a sokak által hiányolt elem a már említett minimalizmus jegyében egész biztosan továbbra sem fogja részét képezni az iPhone-nak, ami így ennek a karcsúsági mércének már kezdetek óta meg tudott felelni), ami mindenképpen presztízs értékű teljesítmény volna a “kis barátunktól”.

A 4 unciás (1/4 font, 113 g) lélektani határ átlépése még távolinak tűnik (nem beszélve a súly-érték tudatalatti összekapcsolásának image formáló hatásáról), de a 4.5 oz. (127 g) elérhető közelségű. Az iPhone 4.0-ás szoftverének várható újdonságai közt a több program párhuzamos futtatásának lehetősége (multitask), a multitouch mód kiterjesztése újabb felületekre, és a Flash teljes támogatása (ahogy az júniusra már alap lesz minden mobil operációs rendszerben a 10.1-es verziónak köszönhetően), illetve a vezeték nélküli szinkronizáció említhető meg. Ezen kívül bizonyára számíthatunk apró finomításokra, optimalizálásokra, ügyességekre, tán még a fektetett nyitó menüre is. Pletykák szerint ezekről is lehull a lepel a január végi konferencián.

Újabb vezeték nélküli technológiák megjelenése is biztosra vehető, a HSUPA és az n-WiFi mellett talán névadóként feltűnik az LTE negyedik generációs szélessávú kapcsolat és egy minőségi GPS egység is. Az FM-rádió aktiválása még mindig kérdéses (ahogy az FM-transzmitter is), de a rádióban játszott számok felismerése és megvételre ajánlása mögött jelentős piaci lehetőség rejlik. Könnyen elképzelhető a cserélhető akkumulátor és a vezeték nélküli töltés megjelenése, de az EU szabvány microUSB bizonyosra vehető.

Vagyis?

Júniusban kezdetét veheti egy újabb irány a versenyben, de akár egy minden eddiginél nagyobb iPhone-bummnak lehetünk tanúi. Az itt felsorolt lehetőségek kb. felére lehet nagy biztonsággal számítani, és meglepne, ha a jövőre érkező 5. generáció után jelentős hiányérzete maradna bárkinek is. Bár akkor már a 3D látvány a mobilvilág ajtaján is hangosan fog dörömbölni.

Ilyen lesz? Fotókon az Apple táblája!

Írta: KeleMan 2010. január 26. 12:34

Semmi sem biztos! Lehet, hogy kamu az egész, mindenesetre valahogyan kiszivárogtak az Apple táblájának a képei. Azt persze senki nem tudja, hogy az alant látható képek eredetiek-e vagy sem. A MacBook Pro billentyűzetére elhelyezett állítólagos Apple tábla fotói mindenesetre igencsak valóságosnak tűnnek. Persze az Avatar is valóságos volt, szóval már régóta tudjuk, hogy mit tud a CGI meg a Photoshop, stb. A Dustin Curtis blog oldaláról származó képek eredetisége egyelőre tehát nem bizonyított, ráadásul a rendkívül kecses készülék kissé szögletes formavilága sem emlékeztet a korábbi látványterveken látottakra. Akár így, akár úgy, a Steve Jobs által legfontosabb munkájának titulált internettábla holnap San Franciscóban vélhetően végleg testet ölt és végre kiderül az is, hogy a WLAN mellett képes lesz-e 3G adatátvitelre is a jövevény vagy sem.

Steve Jobs és az emberiség nagy pillanata… :)

Írta: KeleMan 2010. január 26. 11:25

Holnap minden kiderül! Felszáll a fehér füst! Cupertinóban megáll az élet. A dolgozók és úgy az egész világ csak arra fog figyelni, hogy Steve Jobs, mint Mózes lejön közénk a hegyről és átnyújtja a táblát. “Használjátok fiaim!” De vajon mit csinálhat ilyenkor a vezér? Relaxál, vagy még most is a prezentációját tökéletesíti? A tovább után folytatódik a történet, melyben már maga Steve Jobs is azt hitte, hogy minden tönkremegy körülötte, de végül jött a segítség…

Videókörkép az Apple háza tájáról #01

Írta: KeleMan 2010. január 25. 18:31

Szeretnék elindítani ezzel a bejegyzéssel egy rovatot, mely minden héten jelentkezne. A célja, hogy az Apple háza tájáról videókon keresztül bemutassuk az újdonságokat, legyen az a legújabb Apple termék, vagy épp reklám, esetleg egy-egy új iPhone program vagy játék, néha-néha vicces videók! E heti videócsokrunkban az új Apple termékkel, az iPad (iTablet, iSlate) találkozhatunk, de lesz még a Gameloft eljövendő játékkínálatából egy FPS (Brothers In Arms 2: Global Front) és egy autós játék is (GT Racing: Motor Academy), valamint Steve Ballmer, a Microsoft jelenlegi vezérigazgatója egy MacBook-ot is dedikál, ami szerintem azóta már elkelt az EBay-en. Jöjjenek tehát a videók.

Dark Nebula – Episode One

Írta: KeleMan 2010. január 25. 18:02

A mai nap fedeztem fel ezt az ügyességi játékot a Store-ban! Gondoltam 0,79€-t megér, a grafika alapján legalábbis. Aztán elcsodálkoztam. Nagyon jó kis ügyességi játék! Grafika, hangok főleg a zene és irányítás is rendkívül jól sikerült. Csak egy gond van! Baromi rövid. Nyilván a címben szereplő Episode One utal arra, hogy sorozatnak szánják a készítők, de normál fokozaton egy óra alatt ki lehet végezni. A játékban egy golyót irányítunk, amellyel át kell verekedni magunkat az adott pályákon. Vannak gyorsasági és logikai pályák is, de nem nagyon dolgoztatja meg az agyat inkább csak arra kell figyelni, hogy le ne pottyanjunk.

Különböző lézerek, ágyúk, kapuk, stb. gátolják az utunkat, de ezeket ki lehet vagy kell kerülni, vagy kinyitni. Egy adott pályán vannak checkpointok is, amennyiben elveszíjük a golyót akkor ott folytathatjuk. E mellett “sárga kapszulákat” is lehet gyűjteni, melyek után extra életet kapunk. Az eredményeinket meg simán fel lehet tolni a FaceBook-ra is. Nagyon jó játék, de kár érte! Úgy érzem lehetett volna hosszabb is, ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki buszon, trolin, metrón pár perc erejéig elszórakozna vele.

Hivatalos oldal: 1337 Game Studios
Letöltés: Dark Nebula – Episode One

Factron – iPhone tok cserélhető optikával

Írta: KeleMan 2010. január 25. 15:02

A Factron bőr és fém kombináción alapuló védőtokja igazi unikum. Az egyedi kialakítás miatt teljesen más hatást kelt, mint a többi műanyag, szövet, bakelit, polifoam, stb. iPhone-hoz készült védőtok. A csavarmenetes nyíláshoz – ami az iPhone kamerájának lencséje előtt található – lehet a hozzáadott optikát elhelyezni. Az iPhone rajongók számára ez egy igazi örömhír, hiszen így akár magasabb felbontásban is lehet majd fényképezni. A Factron cég tehát egy olyan spéci burkolatot készített kimondottan az iPhone-hoz, amivel a fotózás még nagyobb élmény lesz. Az iPhone-ra szerelhető kiegészítőt pedig úgy alakították ki, hogy ugyanolyan kényelmesen lehessen használni telefont, mint eddig. Nem csak a tok tetszetős, hanem mivel lehetővé teszi különböző erősségű objektívek csatlakoztatását, így az iPhone-nal készített képek egy turista fényképező gép minőségével is vetekedhetnek. Az ára viszont nagyon durva. Kb. 45-50.000 forintba kerül, amennyiért már egy hobbi fényképezőgépet is vásárolhat az ember magának.

Hivatalos oldal: Factron

iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary Macworld TechnoKrata