expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

iPhoneHungary Archívum: 2010. július

iPhone 4.0.1 és iPad 3.2.1 frissítés érkezett

Írta: KeleMan 2010. július 17. 13:44

Az Apple a csütörtöki nap kiadta az iPhone 4.0.1-es és iPad 3.2.1-es szoftverfrissítését. Nézzük gyorsan végig a lényeges elemeket. Az új iOS 4.0.1 firmware végre javítja az antenna kijelzését, magyarán, hogy hány pálcika is jelenik meg a készüléken. E mellett pedig az Exchange levelezőrendszert használó vállalati felhasználóknak is kedveztek, ugyanis javítottak pár lényeges elemet. Nagyjából ennyi. Nem sok. A iPad 3.2.1-es frissítése azonban már több lényeges elemet tartalmaz. Az új szoftver ugyanis elérhető mind a WiFi, mind pedig a WiFi+3G modellekhez is. A legfontosabb, hogy az Apple javította a WiFi kapcsolatot, ezáltal még jobb lett a vezeték nélküli elérés. A levélként kapott PDF fájlokból eddig nem működött a copy/paste funkció, immár ezt is gatyába rázták. Javították azt a hibát is, amikor egyes filmek lejátszásakor lefagy a készülék, valamint megjelent a Bing kereső a Safari böngészőben.

Mikor lesz elérhető Magyarországon az iPhone 4?

Írta: KeleMan 2010. július 16. 23:51

Előre leszögezem, hogy még nem tudni! De pár jel már van! Az első egy nyilvánvaló dolog. Az Apple az USA-ban az iPhone 4 bevezetésével kivezette a sima iPhone 3G modellt. Az iPhone 3G bevezetése Magyarországon 2008. augusztus 22-én történt meg. A 2 éves hűségszerződések lassan lejárnak. Sőt, a T-Mobile oldalán már nem is elérhető az iPhone 3G modell. Az iPhone 3GS megjelenésével a sima iPhone 3G-ből már csak a 8GB-os modell volt megvásárolható, de ennek vége.

Hangsúlyozom, hogy az iphone.t-mobile.hu oldal ezt tükrözi. Vélhetően elfogytak a raktárkészletek, de az is lehetséges, hogy az Apple már nem tervezi a 3G modell elérését. Steve Jobs az iPhone 4 keynote-on bejelentette, hogy az első körben az Apple 5 országban hozza forgalomba a készüléket, majd 2010. július 30-án, a második körben még további 17 országban. (Érdekességképp megemlítendő, hogy a keynote-on tulajdonképpen 18 ország neve hangzott el a júliusi bevezetésre, de azóta egy kiesett. A kakukktojás Dél-Korea!)

A harmadik körben, augusztus hónapban plusz 24 nemzet csatlakozik még az iPhone 4 készülékeket forgalmazó országok köréhez. Ebbe azért már beleférhet Magyarország is, pláne, hogy az iPhone 3G esetében is a harmadik körben jelent meg Magyarországon az Apple készüléke. Szeptemberben a negyedik körben pedig még 40 ország csatlakozik.

Egyelőre a fentiek azonban csak találgatások. Még azt sem lehet tudni, hogy megmarad-e a T-Mobile kizárólagos forgalmazási joga az operátorok között. Mindenesetre, ha valóban augusztus lesz a magyarországi premier, akkor kb. 1 hónapot kell már csak aludni.

iPhoneHungary.hu – Oldallal kapcsolatos információk!

Írta: KeleMan 2010. július 16. 21:25

Sziasztok! Egy kis kitekintő következik, elszakadunk picit, de tényleg csak picit az iPhone világából és most inkább pár új információt szeretnék megosztani veletek. Az első és egyben nagyon fontos dolog, hogy az oldal alatt az új WordPress 3.0 verziója dübörög. Az új változat és a motor még inkább testre szabható valamint a jelenlegi sablont nem befolyásolta, így egy rövid teszt után a tegnapi napon frissítésre került a motor. Ezért a tegnapi nap az oldalon egy kisebb kiesés volt tapasztalható. Azonban mostanra újra elérhetőek vagyunk. Ezúton is elnézést kérünk minden kedves Olvasónktól, hogy előre nem tájékoztattunk benneteket, de most értünk rá.

A másik szintén nagyon jó hír, hogy a két napja kiadott Golden Blog 2010-es IT Blogok listájában, a legjobb 50 hely közé kerültünk, melyet ezúton is köszönünk mindenkinek. Hatalmas megtiszteltetés számunkra egy kalap alatt szerepelni az Appleblog-al, az IT-Tanácsadó-val vagy akár az Android Hungary-vel. Még egyszer nagyon köszönjük nektek! De most már tényleg jöjjenek az iPhone hírek…

StarCraft II segédprogramok iPhone-ra

Írta: KeleMan 2010. július 11. 16:13

2010. július 27-én fog megjelenni a Blizzard egyik várva várt stratégiai játékának, régóta dédelgetett második része. Ez nem más, mint a StarCraft II. Szerencsére én is hozzájutottam egy béta kulcshoz, mellyel a nyílt béta időszak alatt volt szerencsém kipróbálni a játékot. Röviden és tömören, baromi jó. Simán év játéka, de akár évtized játéka esélyes is. A játékban 3 faj közül választhatunk, Terran, Zerg és Protoss. A játék lényeges eleme, hogy amolyan kő-papír-olló stratégia alapján nagyon sok nyerő taktika van, de mindegyikre megvan a megoldás. Sosem lehetünk biztonságban, hogy az ellenfél mivel támad ránk.

Ilyenkor jöhet jól az iPhone vagy iPod Touch készülékünk. Bár az igazi stratégák fejből vágják, hogy mely egységnek mi a gyengéje és mellyel lehet rá a legmegfelelőbb counter attack-et nyomni, de azért jól jöhet, ha ott van kéznél az Apple kütyüje. 2 olyan programot is ajánlanék a figyelmetekbe, mely tartalmazza a StarCraft II minden egyes fajának az épületeit, az egységeit, valamint egyéb extrákat.


Letöltöm!

Az egyik egy ingyenes program, mely a Dominate SC2 nevet viseli, míg a másik már egy fizetős, de grafikailag annál szebben kivitelezett StarCraft 2 Assistant nevű. A Dominate SC2 program egyik előnye a kódex, mely ABC szerinti sorrendbe gyűjtötte a programmal kapcsolatos összes kifelyezést. Megtudhatjuk például, hogy mit is jelent az MMM (Marine, Marauder, Medivac), vagy az APM (Attack Per Minute) kifejezés.

Nagyon szépen össze vannak foglalva a játék egységei és épületei is, valamint azok árai, életerejük, sebzési rátájuk, stb. De a legjobb talán, hogy minden egyes egységre megmutatja, hogy mi ellen ajánlott bevetni azt és mi az, amitől hamar kifekszik. Van beépített Tech-Tree azaz fejlődési fa is. Sajnos reklámot is építettek a programba, de ez már az ingyenes programokkal már csak így van.


Letöltöm!

A másik program, az általam is használt StarCraft 2 Assistant. Minden benne van, mint az előzőbe is, de lényegesen szebb a kivitelezése a programnak. Játék tippek is vannak benne, hogy mit hogy érdemes és mikor gyártani, sőt még taktikai leírások is megtalálhatóak.

A nap képe! Leleplezték az iPhone 5-öt!

Írta: KeleMan 2010. július 7. 19:03

Nagyobb felbontású változatért kattints ide!

Beszarás! Nem tudom ki szivárogtat, nem tudom, hogy kitől van, nem tudom, hogy honnan van, de mivel most kaptam e-mailben a hírt és a csatolt képet, muszáj rögtön megosztanom veletek. Leleplezésre került az új iPhone 5 típusú készülék. Elsőre nem tűnt fel semmi különleges a készülékkel kapcsolatban. Teljesen ugyanolyannak tűnik mint egy “átlagos” iPhone 4. De vegyük egy kicsit jobban szemügyre a képet! Steve Jobs újra elfogja adni azt, ami az elmúlt 10 évben megszűnt illetve átalakult! Mert ez lesz újra a menő! Én lájkolom! Ti hogy vagytok vele?

iTunes-t Magyarországra mozgalom indult

Írta: KeleMan 2010. július 7. 18:45

2008-ban indult Magyarországon egy részben sikereket is elkönyvelő We Want Apple Hungary kezdeményezés, melyről még az Appleblog írt. Nemrég pedig ismét elindult egy új csoport a FaceBook-on, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy rávegyék az Apple-t arra, hogy végre nyissa meg a magyar iTunes Store-t is, ne csak az AppStore-t. Azaz minél hamarabb zenei albumokat is lehessen vásárolni hivatalosan is Magyarországon, a hozzá kapcsolódó összes szolgáltatással együtt. Eddig ugyanis kisebb cselekhez kellett folyamodni, aki zenei tartalmakat kívánt legálisan vásárolni az eszközeire. De beszélhetnénk a filmekről, sorozatokról vagy akár a videókölcsönzésről is.

“Létrehoztunk a Facebook-on egy csoportot, amely, ha kellően nagy tábort szerez, akkor megkeressük a hazai képviseletet, hogy tegyen lépéseket az anyacég felé”.

A jelmondat tehát adott! Aki egyetért a fentiekkel és támogatná a projektet, jöjjön, lájkoljon és csatlakozzon a közösséghez itt:

iTunes for Hungary

KL Darts iPad és iPhone készülékekre

Írta: KeleMan 2010. július 7. 15:27

Pár napja az AppStore-ban megjelent egy új Darts program, mely – hasonlóan a Scrabble játékhoz – egyszerre működik iPad és iPhone vagy iPod Touch készülékekkel. Mondhatni azt is, hogy csak így működik. A játék lényege ugyanis, hogy a darts táblát maga az iPad adja, a darts nyilakat pedig az iPhone vagy iPod Touch. Bluetooth-on keresztül kapcsolhatóak ás párosíthatóak össze az eszközök. Az iPad-re letölthető program – maga a tábla – 2,99€-ba kerül, de a hozzá tartozó alap nyilak ingyenesek, de ha szeretnénk felvágni a haverok előtt, akkor van arra is lehetőség, hogy egyedi darts nyilakat vásároljunk, melynek ára 0,79€. Az iPhone vagy iPod Touch készülékeken a nyilakat az iPad felé irányítva, egy apró rázó mozdulattal tudjuk irányítani. Számít, hogy hogyan tartjuk az iPad-hez képest a készülékeket, hiszen mind vízszintesen, mind pedig függőlegesen ez által függ a találat, valamint így tudjuk irányítani a nyilakat. 2 játékos számára is tartalmas szórakozást ígérhet ezen játék, ha hozzávesszük azt is, hogy a visszajelzések alapján tökéletesen működik és az irányítás is megfelelő. Ha pedig azt nézzük, hogy egy rendes Darts tábláért és nyilakért több tízezer forintot is elkérhetnek, akkor azt kell mondjam, hogy nagyon is megéri. Persze előbb mindenki szerezzen be egy iPad-et is! :)

További információk a hivatalos honlapon: Keylime314.com


Letöltöm!


Letöltöm!


Letöltöm!

Jourist nyelvtréning, 24 nyelven iPhone felhasználoknak!

Írta: KeleMan 2010. július 6. 23:16

A mai nappal szeretnék bemutatni nektek egy új programot, melyet a hamburgi székhelyű Jourist Verlag fejlesztett. A cég 1997-ben alakult. Az elmúlt 13 évben nagy hangsúlyt fektettek a különböző szoftverek és programok naprakész fejlesztésére és online elérhetőségére. Ezek közé tartoznak a különböző szótárprogramok, amelyek több mint 30 nyelven hozzáférhetőek! A cég a különböző számítógépes rendszerekhez is kínál új fejlesztéseket: Windows Mobile, Windows CE, Mac OS X, iPhone, Palm.

Pár napja a fenti cégnek megjelent egy új programja is, Jourist nyelvtréning néven. A program lényege, hogy bemutatja, hogyan is tanuljunk hatékonyan és jegyezzük meg jól a szavakat és szófordulatokat, hiszen ez minden nyelvtanuló álma és célja is egyben. Ebben segít a német Jourist Verlag fejlesztésében megjelent alkalmazás. Ennek az egyedi tanulási módszernek köszönhetően rövid időn belül jelentős eredményeket érhetünk el a kiválasztott idegennyelv tanulásában. A “Jourist nyelvtréning” kiválóan alkalmas utazási előkészületek gyakorlására és ismereteinek a felfrissítésére. Tulajdonképpen egy mobil nyelvóráról van szó amelyért csak egyszer kell fizetni!

Az egyedi módszertan egyesíti az idegennyelv tanulás vizuális és akusztikus felfogását: az összes, több mint 2100 szó és szófordulat illusztrációval és anyanyelvi beszélők által elkészített hanganyaggal van ellátva! A cél a legmagasabb tudásszint, a “nagyon jó” elérése. Eldönthetjük hogy az egész tananyagot vagy annak csak egy bizonyos részét szeretnénk feldolgozni, illetve melyik altémákkal foglalkozzunk. Így bizonyos témakörök mint pl. a “bemutatkozás”, “foglalás” vagy az “étteremben” szavainak és szókapcsolatainak a megtanulására koncentrálhat. Tanuláskor 9 szórakoztató gyakorlat közül választhatunk. Ezek között találhatunk kiejtési gyakorlatokat nyelvfelismeréssel is. Helyes válasz esetén a döntés a miénk, hogy a következő tudásszintre léphessünk, vagyis eleget tanultunk-e.

24 tannyelv közül választhatunk: angol (brit), angol (amerikai), német, francia, spanyol, olasz, portugál, dán, holland, finn, svéd, norvég, lengyel, cseh, szlovák, orosz, görög, magyar, török, kínai, japán, koreai, arab, héber és tájföldi. A fejlesztő cég persze további nyelveken is dolgozik.

A program funkciói:

- választás 24 tannyelv közül
- Több, mint 2.100 illusztrált és hanganyaggal ellátott szófordulat és szó nyelvenként.
- Tananyag önálló összeállítása.
- Mindegyik szófordulatot anyanyelvű beszélők látták el hanganyaggal.
- Minden tétel illusztrálva van, ami egyszerűbbé teszi a szavak és szófordulatok megtanulását.
- 9 szórakoztató gyakorlat a szavak megtanulásához.
- Kiejtési gyakorlatok nyelvfelismeréssel.
- Témák és altémák pontos és érthető felosztása.
- Magyar felhasználói felület
- Egyszerű használat, minden korosztály számára könnyen érthető

Rendszerkövetelmény:

- iPad, iPhone illetve iPod készülék
- iPhone iOS 3.0 –ás vagy újabb verzió
- 547 MB-nyi memória

A különleges “Nyelvtréning” ára 7,99€-ba (ami hozzávetőlegesen 1.700 Ft-) kerül és hozzáférhető világszerte, letölthető az Apple saját alkalmazásokat árusító boltjából, az App Store-ból.


Letöltöm!

Jön a Firefox Home iPhone-ra!

Írta: KeleMan 2010. július 4. 11:25

Az Apple nemrégiben engedett a nyomásnak és az Opera Software böngészőjét engedélyezték az AppStore áruházban. Nemrégi a Mozilla is elkészítette az Apple modellekre szánt “böngészőjének” első változatát. Az Apple fejlesztői szabályzata hosszú ideig ugyan nem tette lehetővé az iPhone alapfunkcióinak lecserélését célzó alkalmazások fejlesztését, vagyis az App Store hosszú ideig nem kínált alternatív böngészőket. Az Opera Mini sikerén felbuzdulva azonban a Mozilla is úgy döntött, hogy szerencsét próbál és elkészíti a Firefox Home-ot.

Egyelőre nem tudni, hogy az asztali gépen futó böngésző könyvjelzőinek és előzményeinek szinkronizálásán túl milyen plusz funkciókat kínál a Firefox Home, hiszen valami nagyon nagy extra kellhet ahhoz, hogy a felhasználók a mobilpiac egyik legjobb megoldásának tartott Safari helyett a Mozilla megoldására térjenek át. Az Opera Mini esetén ez az extra az oldalak villámgyors letöltése és a 80-90 százalékkal kisebb adatforgalom, ugyanakkor komoly hátránya a javascript támogatás hiánya. A Firefox Home esetén is érdekes kérdés lehet a Javascript támogatás, hiszen a fejlesztői szabályzatok szerint tilos olyan alkalmazást fejleszteni, mely más kódok futtatását lehetővé teszi.

A Firefox Home tehát tulajdonképpen nem is egy böngésző, hanem egy olyan alkalmazás, amely kommunikál a számítógépes szoftverrel, és megoldja az okostelefon és a Firefox közötti szinkronizációt. Sajnos pontosan nem lehet tudni, hogyan működik az új program, egy az alapítvány által közzétett rövid videó csak nagyon kevés információt árul el a Home-ról. Annyit azonban lehet tudni, hogy az applikáció egy Web-Viewer-rel vagy a Safarival nyitja meg a smartphone-ra átküldött URL-ket. A Mozilla egyelőre nem tervezi az iPhone-kompatibilis mobil böngésző elkészítését, és ezért kellett az iOS-es szoftverekre optimalizálni a szinkronizáló megoldást. Hogy az Apple mikor veszi fel az App Store-ba a Firefox Home-ot, azt egyelőre nem lehet tudni, de általában két hét alatt meghoznak egy ilyen döntést.

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary