expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

(A kép forrása: http://brandtrend.hu)

Mindenki tudja, hogy van a világon egyfajta iPhone kultusz. Akadnak, akik fikázzák a terméket, mások pedig istenítik, mégis egyfajta álomként tekint mindenki rá. Úgy gondoljuk, a legtöbb ember elfogadna egyet otthonra. Azok, akik becsmérlik, általában azért teszik, mert nincs anyagi keretük arra, hogy megvásárolják, a szőlő pedig savanyú. Természetesen mi nem olyanok vagyunk, akik hétvégenként titkos szeánszokat tartunk, s Steve Jobs portréja előtt Androidos telefonokat áldozunk fel.

Nos, ha minden jól megy a Djuice gondolni fog a fiatalokra, azaz jóárasítva árulni fogja az iPhone 4-et. Ezt a mai nap tudtuk meg a #djuicefilm beszélgetésen. Egyelőre nincsen aláírva szerződés, de Bíró Balázs a cég igazgatója elmondta, hogy mindenképpen szeretnék bevenni a portfólióba, hiszen jelenleg ez a legnagyobb trend, amelyből ők sem szeretnének kimaradni.

Mivel a célcsoportjuk a 26 éven aluliak, akiknek általában nincsen pénzük arra, hogy egyben megvegyék, valamiféle részletfizetési lehetőséget – és kedvezőbb tarifacsomagot – fognak biztosítani. Mivel nincsen ez lepapírozva, ezért konkrétumokat még nem tudnak mondani, viszont nagyon úgy néz ki, – és egyébként ez a logikus – hogy a Telenoros megjelenést követően lesz kapható náluk is az Apple telefonja.

Hozzászólások száma: 10

  1. potyec szerint:

    Úgysem fognak tudni jó áron tolni iPhone-t mert Apple tuti darabszámhoz köti az árat és lássuk be " Punkokból + 2000 Huf os feltöltögetésekből nem lehet megélni "

  2. Dani szerint:

    nyilvan nem is a feltoltokartyasokra gondoltak joarasitas alatt.

    aki feltoltokartyasan vesz telefont, annak biztosan nem iphone kell. szerintem.

  3. Poci szerint:

    Bakker…ilyen híreket ne közöljetek légyszí Helme, mert most elkezdtem gondolkozni, hogy megvárom a telenor ajánlatát :D

  4. Zsoboyy szerint:

    A DJuice megerősítette… Tehát nem Telenor… Itt pedig a hangsúly a fiatalokon van, ált. 26 év alattiaknak vannak akciók, kedvezmények. Sajnos sok lusta főiskolás/egyetemista van, max, majd anyuci és apuci megveszi nekik, de kíváncsi vagyok, mennyit adnak el… :)

  5. TiGi szerint:

    Mért gondolja mindenki, hogy aki fősulis az csóró?:)

  6. djuice szerint:

    Egy pontosítás a tegnap elhangzottakról egy másik hallgatótól:

    "moldovan @iPhoneHungary @djuice_hu egész konkrétan annyit mondott, hogy ha az almás céggel sikerül megeggyezniük, akkor fognak iphone-t is árulni"

    Üdv

    djuice

  7. i4phone szerint:

    a mostain telefonjaik és eléggé drágák, elpfieztésben is egy iPhone 4 telefon olyan 140e forint körül lesz.

  8. Dani szerint:

    i4phone:

    HTC Desire kibaszott jo aron van, 2 hete 29-ert volt peldaul.

  9. Kertel szerint:

    Én nagyon kíváncsian várom hogy a Telenor mikor jelenti be, minden álmom lassan egy Iphone 4…de szolgáltatót ezért nem fogok váltani + ha már a Telenornál is kapni lehet akkor lejjebb mennek az árak.

  10. Zsolti szerint:

    hát szerintem várhatunk még… A voda is elvileg a T bevezetésekor jelentette volna be aztán azóta is várunk… én vodafoneos vagyok (céges teló) így kénytelen vagyok megvárni amíg náluk bevezetik…

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary