expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

iPhone 4: Intézkedik a T-Mobile – Kaphatunk Bumpert?

Írta: Helme 2010. október 7. 23:08

Nos, úgy néz ki, hogy a T-Mobile végre a tettek mezejére lép. A különféle Apple, illetve tech oldalak hasábjai – de mi is többször boncolgattuk a témát – tele vannak az üggyel kapcsolatos anyagokkal, ezért csak röviden elevenítenénk fel az eseményeket. Az Apple hibás iPhone 4-et adott ki, ugyanis az antennáját az emberi kéz le tudja fogni, így a készülékek egy részénél elmegy a térerő. Ezt többen is jelezték, botrány lett belőle, éppen ezért az Apple ingyenesen biztosított egy úgynevezett Bumper tokot, ami elfedi a gondot. Azonban ezt nem a szolgáltatónál lehetett igényelni, hanem egy külön programmal, amit az iTunes-ból kellett letölteni. Az akció csak szeptember 30-ig élt, így a későn vásárlóknak ez nem adatott meg. Sőt, igazából Magyarország területén senki nem bírt beregisztrálni a rendszerbe, ugyanis a hazai Store-ból nem lehetett letölteni. Bár nem nagy összegről van szó, azért mégis jellemzi ez a mi kis országunkat.

Nagyon sokan kérdezték a T-Mobile-től, hogy akkor most mit csináljanak, milyen módon lehet hozzájutni – jogosan – a tokhoz. Eleinte hárítottak, hogy ez nem az ő hatáskörükbe tartozik, de vélhetően belátták, hogy ez nem valami jó kommunikáció, – ugyanis az Apple-t elérni szinte lehetetlen, főleg ilyen kérdésekben – így most már azt mondja a magentás cég, hogy a türelmünket kérik, intézkednek. Mi is rájuk írtunk a Twitteren, – gyorsabban lekommunikálják a dolgokat, mint e-mailben, hihetetlen – meg is jött a válasz.

Amint biztosat tudunk mondani, szólunk. Türelmet kérünk és elnézést a kellemetlenségekért.

Rövid, tömör, nagyon sokat nem tudunk meg belőle. Bár evidensnek számítana, hogy intézkednek, azért egy piros pont és jó nagy pacsi a T-Mobile-nak, mert egyébként simán tojhatnának a fejünkre e téren.

Hozzászólások száma: 23

  1. Sticman szerint:

    Szeptember csak 30 napos

  2. Helme szerint:

    Jogos, elírtam köszi :)

  3. potyec szerint:

    Nemfognak adni semmit szerintem . Én elküldettem fateromnak ausztráliába még 30.-án

  4. Crazy szerint:

    dejooo pont ma hozza a postas a bumperem…

  5. tjuhi szerint:

    És mégis kb. mikorra várhatóak eredmények? :O Csak, hogy szerezzek-e vagy ne.

  6. Kicsi Huszár szerint:

    Talán október 31-ig lesz eredmény. Vagyis én úgy olvastam valahol.

  7. Bob szerint:

    Ezt olvastátok?

    Törnek az üveg hátlapok …

    :(

    http://index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F

  8. Crazy szerint:

    bob: invisible shield + bumper kész nem kell más:)

  9. Bob szerint:

    Crazy.. én is épp ebben gondolkodtam :)

  10. i4phone szerint:

    Nekem semmi gondom nem volt eddig a térerővel. Majd erről ma irok is egy cikket.

  11. [...] A T-mobile intézkedik bumperek ügyében. De még nem tudni mikorra fogják osztogatni.. Forrás: iPhone Hungary Categories: Teszt, iPhone Tags: antenna, apple, iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4 antenna [...]

  12. Crazy szerint:

    megjött a bumper hat ez egy kalap kaki…. kibaszott nagy lett tőle a szifon .. radasul gyujti a porszemeket… inkabb cska invisible shield

  13. Puru szerint:

    A bumper-t tényleg felejteném, de a T-Mob lépéseire kiváncsi leszek :)

  14. Erikkkooo szerint:

    Először telefonhoz szeretnék jutni! :) Én már annik is örülök ha megjön a megrendelt i4:)

    Bumperhez hozzászólva, félek h el fogja "csúfítani", de ha ingyen kapok a T-től akkor persze nem zárkózom el. (Bár úgy láttam nem túl drága sehol) Egy próbár megér :)

  15. mufan7 szerint:

    Sziasztok!

    Bocsi, hogy OFF-olok, de nem tudtam sajnos a kérdésemet feltenni máshol. Szóval ti milyen navigációs alkalmazást ajánlotok Iphone-ra?

  16. Puru szerint:

    Hello!

    Egyértelműen a Navigont.

    Ha T-Mobilos vagy, akkor a magyarországi térképet tartalmazó Navigon szoftver ingyenes.

    Ha más ország is kell, vagy nem T-Mobilos vagy és fizetsz érte, akkor is emellett voksolnék.

    Az IGO nekem nagyon nem jött be Iphone-on.

    Üdv.

  17. mufan7 szerint:

    Köszi szépen a válaszaitokat

  18. djdancer szerint:

    Navigon!!!

    IGO szar az iphonon…. a htc-ben kiváló az igo, de itt….gyenge… + navigon tud dugóelkrülősöset, igo nem….

  19. Sligibuff szerint:

    Hello,

    eredeti Bumper tokot am hol lehetne szerezni itt Magyarországon? Nagyon kéne de nem láttam még 1 boltnál sem…

  20. tjuhi szerint:

    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=1828

    én is tőle fogok sztem mert máshol nem találok ;) :S

  21. Kis Dániel szerint:

    Hali.

    Iphone 4 bumperek eladók, eredetik.

    Érdeklődni danielkis26@yahoo.com

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary