expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

A Vodafone is rendez iPhone 4 launch partit

Írta: Helme 2010. október 21. 13:56

Mint már tudjuk a Vodafone is árulni fogja az iPhone 4 készüléket, hiszen ezt hivatalosan bejelentették. Az egész ország szeme ezen a vállalaton van, mivel nem kis helyzeti előnnyel indulnak. A T-Mobile exkluzív szerződése már lejárt, a hivatalos áraikat tudjuk, de ezek nagyon sok embert nem győztek meg. Irreálisan magasnak tartják. Az nem kétséges, hogy az alapból T-Mobile szolgáltatónál levő vásárlók többsége akkor is megvárta volna a náluk való bevezetést, ha a Voda kezdi el előbb árulni. Most azonban kicsit módosult a helyzet a készlethiány miatt, nagyon sok magentás csalódott a cégben, s többeknél felmerült a váltás lehetősége.

Ez több okból is kézenfekvőbb lenne: számhordozással megmarad a már mindenki által ismert hívószám, illetve a Vodafone megerősített készlettel indul, – mivel el akarják kerülni a konkurens önhibán kívüli bénázását – így biztosan lesz raktáron az első napokban. Vélhetően kedvezőbb konstrukciókat fog biztosítani leendő vásárlóinak, bár az alapárakat az Apple határozza meg.

Egyik forrásunk úgy tájékoztatott bennünket, hogy komoly mozgolódások vannak a Vodafone háza táján, tudomása szerint jövő hét szerdán ismét mondanak valami új információt az illetékes vezetők. Annyi biztos, hogy ők is készülnek partival, ezt kérdésünkre a Vodafone – privát Twitter csatornáján – megerősítette, bár igaz, hogy egy mondatos tömör választ kaptunk.

Egy jól sikeült launch parti többet ér, mint bármilyen hirdetés. A közösségi médiában nagyon gyorsan elterjed, hogy milyen volt a minőség, s a pozitív visszajelzések megerősítik az ügyfélben a vásárlási szándékot. A T-Mobile nagyon magasra tette a lécet, kíváncsian várjuk, hogy a Vodafone képes-e túlszárnyalni, de amilyen kampányokat mostanában indítottak ezt elképzelhetőnek tartjuk.

Hozzászólások száma: 12

  1. [...] This post was Twitted by iPhoneHungary [...]

  2. izoli szerint:

    Megerősített készlet?!?!? Szerintem ezt nem a Voda fogja eldönteni, hogy mennyi lesz az induló készlet! Annyi lesz amennyit Steve bácsi mond nálunk piacképesebb országokban is (van) volt hiány!

  3. Helme szerint:

    A Launch Partin mindenképpen megerősített készlet lesz :)

  4. Dannyka szerint:

    Ha az Apple is úgy akarja…

  5. p94 szerint:

    djuicenál mikor lesz iphone?

  6. erep szerint:

    djuice? Az valami szolgáltató? Komolyan lehet venni? Diplomáért 1000 pont? :)

  7. p94 szerint:

    akkor telenor mondjuk?

  8. gatish szerint:

    Én már régóta várok a szifonra a Trénél… Elegem van!

  9. nekem két hét alatt megjött. nem vártam rá sokat :)

    nem hiszem hogy sokkal olcsóbban árulhatnák a t-nél, amennyivel kevesebb lesz a készülék ára, azt behozzák a csomagokban

  10. Zolt szerint:

    Helló!

    Engem is érdekelne majd a djuice ajánlata, remélem még karácsony előtt lehet majd ott is kapni. Ti nem tudtok valamit erről?

  11. Z szerint:

    Szerintem legyen ugyanannyi az ára mint a T-nél de jobb csomagokkal árulják. Mondjuk 10ks csomaggal 1000 perc beszélgetés stb. Szerintem ezzel jobban oda lehet verni a T orrára mint hogy 5-10000 fttal olcsóbban adják a telefont.

  12. hajdub szerint:

    Még mindig semmi infó a vodafone árairól? van ahol most van iphone készlet tmobilenál és akkor megvenném….

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary