expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

Biztosan novemberben érkezik az iPhone 4 a Vodafone-hoz

Írta: Helme 2010. november 3. 19:37

Az egész magyar piac lélegzetvisszafojtva várja a Vodafone iPhone 4 bejelentést, mivel teljesen átalakítja a versenyt. Ugye a T-Mobile helyzeti előnnyel indult, de a piros vállalat legalább tudja a konkurens árait, így képes kalkulálni egy korrekt díjszabást – már ha ezt megteszi. Bár az iPhone 4 készülékért viszonylag ugyanannyit kell fizetni, – ezt az Apple határozza meg – de a csomagokkal tudnak játszadozni. Egyre több helyen kezdenek felbukkanni a jól értesült információk. Mi is tudunk ilyennel szolgálni, bár a konkrét időpontban nem vagyunk biztosak, mert csak egy forrásunk van.

Annyit azonban elárulhatunk, hogy biztosan novemberben érkezik a Vodafone-hoz a készülék. Sőt, inkább a hónap első felében, mondjuk úgy, hogy pár héten belül már mindenki – aki eddig várt – kezében foghatja az Apple csodatermékét.

Egyébként megint megjelentek azok az emberek akik a Vodafone-t támadják, hogy nem mondják meg az árakat. Itt az a gond, hogy még csak nem is a hazai vezetőség dönti el, hogy mikor lehet információmorzsákat csepegtetni, hanem központilag kapják meg az igazi fejesektől. Németország nagy piac, ott korábban kellett szólni, hogy az emberek tudják kalkulálni a kiadásaikat.

Magyarországon pedig aki iPhone 4-et akar venni, annak teljesen mindegy az ár, pont mi vagyunk azok, akik hitelből vásárolnak TV-t, laptopot, vagy utazunk el külföldre. A hazai képviselet nagyon rugalmas és nyitott az együttműködésre, – egy ideje már levelezünk velük – de megköti a kezüket az Apple, semmit nem árulhatnak el. Mindenkitől egy kis türelmet kérnek, néhány hét és mindent megtudunk.

Hozzászólások száma: 26

  1. Pistus szerint:

    Valóban már csak néhány hét van novemberből!!! Ezzel nem lehet nagyot tévedni! Több mint 3 hete fent van a 'Hamarosan' felirat, na ez már rég lejárt! Írhatták volna azt is : 'Még az idén'

  2. Totya88 szerint:

    Vagy azt, hogy "Már csak hónapok kérdése…"

    Mellesleg néhány hét??? Utána meg November eleje? Jövő hétvége már november közepe!!! Tehát ha valóban november eleje lenne, akkor az vagy ez a hét, vagy max jövő hét eleje… de nem néhány hét…

    Amúgy meg a Német piacon előbb kell bejelenteni, hogy tudjanak kalkulálni a kiadásokkal??? Nevetséges, mikor a kinti átlag kereset mondjuk 10szerese az itthoni minimál bérnek (amit a legtöbben keresnek)… Egy vásárló könnyebben ki tud adni 700.000Ft-ból 200.000Ft-ot, mint 70.000Ft-ból 200.000Ft-ot… Tehát nem a magyarnak kéne hamarabb bejelenteni??? Szerintem a magyaroknak kéne az anyagiakkal "kalkulálni", nem pedig a Németeknek!

    Ezért volt felháborító, hogy a T-mobile is a premier napján közölte az árakat!

  3. James szerint:

    jó lenne, mert minden nap írogatok a facebookra a vodának egy mikor lesz már kommentet :P

    ha nem jön ki lázadást fogok szítani, hogy senki ne fizessen addig telefonszámlát amíg nem jön meg a hír, hogy mikortól kapható :P

    máshol írt 14.-e környéke reálisnak tűnik és a hamarosan felirattal ugyan üti egymást a 2 hét további várakozás, de még kibírható (csak erősítenék már meg az infókat hivatalosan is :P )

  4. Kain576 szerint:

    Nálunk az egyik olvasó azt mondta, hogy 17 nap múlva jön… Eléggé kamunak hangzott, de nyilvánvalóan jön hamarosan. Kiváncsi vagyok hogy mikor. No meg hogy mennyi lesz az annyi.

  5. Busiko szerint:

    Azért, már jó ideje várunk a Vodánál, megeshetne a szívük ha már begyüjtötték az e-mailcímeket egy rövid levelet írhatnának, hogy mi a helyzet. Leírják, hogy 1-2 héten belül kapunk valami bővebb tájékoztatást és most leírják hogy 1-2 héten belül készülhetünk a készülék érkezésére. Mert akkor most minek gyűjtöttek e-mail címet sokan várják a levelet, nem beszélve arról hogy a sok hitevesztett ember is türelmesebb lesz, de én gondolom bután .

  6. kuredu szerint:

    A cikkel kapcsolatban lenne egy kérdésem. Azt olvashattuk, hogy az Apple határozza meg az árakt. Akkor hogy fordulhat elő egy olyan jellegű "kis " gubanc, hogy jóval a 199 dolláros ár fölött mozog az ára Magyarországon???

    Véletlenül nem a hazai piac mozgatja az árakat???

  7. James szerint:

    kuredu: 199 dolcsiért (vagy eur ért) te sehol nem kapsz iphone-t

    csak előfizetéssel, de annak az árai, kategóriái országról országra másol, ahogy a percdíjak és az alap előfizetési konstrukciók is

    magát a készüléket a forgalmazók kb ugyan annyiért kapják, csak a hozzá csatolt előfizetési díjak változnak

    tény, hogy nálunk ez nem a legjobb, de 990ért lehet Iphone 3-ad, de cserébe majdnem 20-at fizetsz havonta :S

    így nézve olcsóbban kapod a készüléket, de mégse

  8. kuredu szerint:

    James: még ha előfizetésről is van szó, akkor is drágább, mivel 2 éves szerződéssel a T-nél kb. 118 000 HUF-ért kapod. Az előfizetői díjak ugyan magasabbak külföldön, de akkor sem adsz ki érte ennyit. Nem beszélve arról, hogy a hazai jelenleg monopol helyzetben lévő cég a készüléken is keres, nem kis haszonnal!!!

    ja, és ne felejtsük el, hogy kicsivel több fizuból tengődnek.

  9. James szerint:

    kuredu:

    te miről beszélsz?

    29.900 a T nél 18000 havidíjjal

    60-70 ért meg 10-es havidíjjal

  10. kuredu szerint:

    James:

    Ebben igazad van, de a legkisebb csomagról beszéltem.

  11. James szerint:

    kuredu: 199 ért ott sem 2000 huf a havidíj mint az alap csomagoknál

  12. Kis Dániel szerint:

    Iphone4-hez bumperek minden színben.

    4000ft + posta

    e-mail: danielkis26@yahoo.com

  13. James szerint:

    majd ha lesz vodánál akkor lehet érdekelni fog :P

  14. George szerint:

    Az biztos, hogy pénteken mennek a dealerek a Vodafon-hoz IPhone megbeszélésre/oktatásra.

    Pénteken már remélhetöleg többet tudunk.

  15. Sabaduba szerint:

    Ez egy gyenge post, az írója átolvashatná mielőtt kiteszi :)

    bár hét és jön az iphone 4 ??? ha azt jrod november eleje akkor az mondjuk 15.-ig tehát ez a hét jövő hét aztán csókolom.

    A pénzes logika és összehasonlítás meg elég érdkes ottani fizetésből nem nagyon kell gondolkodni egy telefon vásárláson tehát nem kell felkészülniük és tartalékolniuk ellnebn a magyarok többségével :)

  16. Informator szerint:

    14 a varazsszam…

  17. Garaj szerint:

    Telenornál is kapható lesz majd az Iphone 4? Mert valahol olvastam,hogy a vodafone meg a telenor is árusítani fogja. Vodafone az már tuti. Na de a telenornál mi a helyzet?

  18. manchester85 szerint:

    Amúgy kért itt már elnézést a szerkesztők, cikkírók közül bárki is azért, hogy egészen pontosan a mai napig olyan cikk fut az oldalon, aminek a valóságtartalma a 0-val egyenlő? Mert ez azért szánalmas…

  19. manchester85 szerint:

    Pl. a hétfői bejelentésre… A cikk tartalmából meg kb. semmi nem igaz…

  20. westie1 szerint:

    Decemberig ne is várjátok..

  21. Valaki szerint:

    Karácsony előtt, december első hetének pénteki napja a bemutató a Corvin Bevásárló Kp.-ban..

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary