Steve Jobsnak csak 6 hete van hátra?

KeleMan 2011.02.17. 14:39 Apple, Egyéb, Pletykák, Steve Jobs 21 db 28

A National Enquirer szerint Steve Jobsnak maximum 6 hete van hátra az életből. Nem szeretnénk elbulvárosodni, de gondoltam leírom, mert így is igen keveset lehet tudni Steve egészségi állapotáról. Azt ugye tudjuk, hogy az év elején Steve Jobs ismét betegszabadságra vonult, de az okokat nem firtatták. Alapesetben nem is kellene, ha nem az Apple első számú emberéről beszélnénk. A National Enquirer nemrég megjelentetett pár képet Steve Jobsról, amelyen még vékonyabbnak tűnik, valamint egyre betegebbnek látszik, mint eddig.

Az Enquirer fotósa egyik reggel követte Jobs urat a Stanford Cancer Centerbe (rák kutatási központ). Az Enquirer azt írja, hogy a fotók elemzése alapján Dr. Gabe Mirkin és Dr. Samuel Jacobson arra a következtetésre jutott, hogy csak hetei lehetnek hátra. Persze egyik onkológus sem látta élőben Steve Jobst, mégis képesek egy pár kép alapján elemezni. Szánalmas.

Mindenesetre senki nem tudja, hogy miért is járt ott Steve, hiszen senki nem látta az orvosi jelentéseket. Az Enquirer szerint azonban ide csak azon személyek látogatnak, akiknek csak hetek és hónapok vannak hátra az életből. Anno közel 1 évig cikkeztek Patrick Swayze betegségéről is, de Kirstie Alley vagy akár Oprah Winfrey halálát is latolgatta a bulvárlap. Nos nagyon remélem, hogy az Enquirer “újságírói” jelen esetben nagy tévedésben vannak, figyelembe véve azt is, hogy pár hete állítólag Steve Jobst az Apple kampuszán fülig érő mosollyal látták járkálni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 21 db

  1. JamesS - 2011.02.17. 17:24

    nem hinném, hogy igaz lenne

    valahol volt egy elég friss kép és azon nem volt se lefogyva , se letörve

    ha heteim lennének hátra tuti nem bájolognék rendezvényeken

    az hogy bármilyen kivizsgálásra ment, vagy valakihez látogatóba és ezért nincs infó az ottlétéről már meg se fordult a fejükben?

  2. Kiss - 2011.02.17. 17:41

    A képen látható személy az biztos, hogy nem Steve uraság. Szerintem csak egy farmernacis rokkant nyugdíjjas:D

  3. Kiss - 2011.02.17. 17:46

    Nagyon durva ez a találgatás, vagy hívjam inkább blöffölgetésnek? ( úgy vannak vele egyszer csak eltalálnak valami infót )

  4. Isti - 2011.02.17. 18:22

    Hát pénze az biztos lesz a kezelésre

  5. JamesS - 2011.02.17. 18:33

    megnézném az apple árfolyamát mennyire mozgatta meg ez a hír

  6. Jeffrey - 2011.02.17. 19:36

    Most komolyan nezzetek mar meg jobban a képet. Az egy dolog, hogy Jobs a "fellépéseire" a jól megszokott ruhákban jár (marketingfogas), de gondoljátok, hogy a való életben is ugyan olyan ruhákat hord? Pláne, hogy tiszta retek az a nadrág rajta. Fogadni mernek rá, hogy nem ő van a képen. Furcsa módon az arcát nem is mutatják…

  7. manchester85 - 2011.02.17. 21:20

    Sikerült az oldalnak ebben az esetben gusztustalan bulvárszintre süllyedni, gratulálok. A lényeg az olvasottság…

    • KeleMan - 2011.02.17. 22:08

      manchester85: Nem az olvasottság a lényeg, le is írtam a cikkben. Még írtam is, hogy szánalmas. Ha az olvasottság lenne a lényeg, akkor minden szar kis kütyüről írnánk, de egy, nem ez a célunk, kettő, ezt megteszik mások. Pont az a probléma, hogy az USA-ban egy bulvárlap süllyed ilyen szintre. De Te már megint képtelen vagy a különbséget érzékelni és még mindig ott tartasz, hogy beszólsz, mert nincs jobb dolgod.

      JamesS: Nem hiszem, hogy az árfolyamot befolyásolná nagyságrendileg.

      Isti: Lehet, hogy pénze van kezelésre, de ha nincs gyógymód rá, akkor sajnos mit sem ér a pénz.

  8. Nagy Kristof - 2011.02.17. 22:59

    Az AAPL ( Apple részvénye ) igencsak megérezte a hirt !
    http://www.google.com/finance?q=NASDAQ:AAPL

    A többi fő részvény az pozitivban maradt.

    AAPL -1,47% esett. Ez biza sok !

  9. m@xsys - 2011.02.17. 23:05

    Ez egy újság reklámfogása! Ennyi

    SOHA nem tudtam megérteni azokat az embereket akik Blikk, Hot és Sotory féle újságokat olvasnak.

    Címlapokra néha ránézek, de több semmi.

    OK, h vannak ilyen újságok, mert van igény rá, de engem és szerencsére a környezetemet nem érdekel.

    Szűrni kell a híreket már évek óta.

    Ha Jobs annyira beteg, akkor lehet bármenni pénze.

    Szomorú, h ez egy fő hír

  10. st0nE - 2011.02.18. 00:38

    A farmer garbo torna cipo miert markting fogas? nem ertem… anno meg a betegsege elott fel tudott normalisan oltozni… Szerintem sima hogy allandoan ebbe van! Volt az a hir ami szinten lehet kacsa hogy nem engedtek be kajalni egy helyre ill nem volt ures asztaluk es volt egy fenykep ahogy feldult arcal tavoznak egy holgyel… akkor is a JOBs Dress volt rajta.

    • KeleMan - 2011.02.18. 00:50

      st0nE: Anno amiatt nem engedték be a pizzázóba, mert elvileg nem volt hely, de nem azért mert garbó volt rajta.

      JamesS: Ezek szerint mégis hatással volt a részvényekre.

  11. JamesS - 2011.02.18. 00:45

    mondom én, hogy hatással van egy ilyen bugyuta dolog is a részvényekre

  12. Izékebiz&eacu - 2011.02.18. 08:51

    Ha nem akartok bulvárosodni, akkor ne ilyen címet adjatok egy posztnak. Tiszta Blikk mdg Bors, ami nagyon szánalmas.

  13. Kiss - 2011.02.18. 10:57

    Ja!!! Ha meg nem írnak semmit akkor meg az a baj. :D

    Én örülök a posztoknak, pl. ezen jót nevettem. De szerintem általában elég informatív dolgokat adnak az olvasóknak.

  14. tomy - 2011.02.19. 01:33

    Egyébként ez nem is egy garbó hanem egy kardigán ott vannak a gombok.

  15. GaborXD - 2011.02.19. 11:21

    Olvassatok cnn-t! Ott irtak hogy nincs olyan rosszul! Sőt meg Barack Obamával is talalkozott egy tárgyalas erejéig!

    • KeleMan - 2011.02.19. 11:56

      GaborXD: Köszi! Olvastuk mi is, szerencsére nincs rosszul, valóban, sőt. Várjuk már az iPad 2 bejelentést.

  16. Crazy - 2011.02.23. 11:36

    Na a CNN ről meg a többi kamu "hír" forrásról ne is beszéljünk… manipulatív az egész….

  17. Judy - 2012.09.29. 13:21

    Új iPaden iOS6 feltöltése óta minden app frissítéskor lefagy, letörölni se lehet. SOS! Mi a teendő?

Szólj hozzá Te is!