expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

Frissül az Angry Birds Season – Jön Szent Patrik ünnepe!

Írta: KeleMan 2011. március 8. 21:19

Bevallom férfiasan nem tudtam ki Szent Patrik. Azt tudtam mindig, hogy van valami lóherés fickó, de azt, hogy ezt máshol nemzeti ünnepként tartják számon nem. Bár az amerikai akciófilmekben a főhős mindig úgy menekül meg, hogy egy-egy felvonulás alkalmával elvegyül a tömegben mindig is feltűnt. :) De ha egy kis komolyságot is belecsempészek a bejegyzésbe, kiderül, hogy Szent Patrik, Írország egyik védőszentje. Az ő tiszteletére, az írek minden év március 17-én tartják nemzeti ünnepüket. Ezen a napon halt meg ugyanis a hagyományok szerint Szent Patrik.

Persze a hagyományokat tisztelik a Rovio-nál is, vélhetően van ír származású munkatársuk is, így elkerülhetetlen a végzete st0nE mesternek. Érkezik ugyanis az Angry Birds Season frissítése. Az új részben, melyet vélhetően szintén ingyenesen le lehet majd tölteni frissítés formájában, aki már rendelkezik a játékkal, Szent Patrik napja előtt tiszteleg. Persze nem kell igazán komolyan venni. A grafikán csupán annyi ráncfelvarrás történt az alant látható videó tanulsága szerint, hogy a zöld disznók megkapták a maguk kis zöld satyeszukat, meg persze kapunk vadiúj pályákat és vélhetően pár új aranytojást is. És hogy mindezt mikor? Nos várhatóan 2011. március 17-től lesz letölthető az új epizód. A hírt köszönjük asd nevű olvasónknak!

Update #1 – 2011. március 10. 11.47 – Megérkezett, így letölthetővé vált az új szezon. Megjött tehát Szent Patrik a mérges madarakhoz.

Az újdonságok:
- Minden tiszta zöld
- 15 vadiúj pálya
- 2 új aranytojás és Szent Patrik napi meglepetés
- Szent Patrik napi üdvözlőkártya küldési lehetőség


Letöltöm – iPhone (0,79€)


Letöltöm – iPad (1,59€)

Hozzászólások száma: 10

  1. JamesS szerint:

    ennek örömére leszedtem az ipados HD kiadását
    azóta nem tudom szinkronizálni az ipadot, csak az iphone-t :S
    sokatmondó a hibaüzenete :D
    The Ipad XY cannot be synced. An error occurred while writing to the device.
    valami ötlet
    az AB után írja ki és semmis a szinkron, mert az apps ba nem teszi be az itunes-ba :S

  2. JamesS szerint:

    az gond lehet, hogy megvan a 2 sima iphone kiadása és most megvettem a HD-t is
    nem ettől akadt ki, hogy a seasonből megvan a HD és a nem HD kiadás is?

  3. st0nE szerint:

    Bevallom oszinten meglepett hogy lessz PAtrikos kiadas:) en azt hittem hogy csak husvetkor jon az uj:) Szerintem ha ez meg mindig ingyenes marad a kovetkezo biztos fizetos lessz meghozza ugy (ez az en velemenyem :D ) hogy jonni fog ide is az eagle es minden palyat ujra lehet szenvedni:P

    Amugy kijott az Infinity Blade update arrol nem akar valaki irni?:) Szep napot nektek!

  4. JamesS szerint:

    De sima Ab be is jött frissítés

  5. st0nE szerint:

    A Francba este 11 kor vegzek:S most meg hosszabb lessz a napom grrr:DD

  6. st0nE szerint:

    Mar csak 5 nap es jon a Rio is:) Jo kis Marcius lessz:)

  7. JamesS szerint:

    de ez a RIO egy új AB lesz, vagy update a simához

    gondolom új széria lesz amit vehetünk meg jó pénzért :P

  8. st0nE szerint:

    Jamess te mindig a penzel vagy ki…. ha 2 Euro lessz akkor nem veszed meg?:P

  9. JamesS szerint:

    :P

    dehogynem megveszem

    ezért írtam, hogy nagy az esély egy új szériának

    bár 0,79 nek jobban örülnék

  10. st0nE szerint:

    Na vegig toltam a PAtrikosat kb 1 ora alatt:) kezd tenyleg monotonna es unalmassa valni:( az aranytojas a 8. palyan van Fent! nyil is mutatja::P sarga madarkaval kell kiszedni jo jatekot:)

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary