
Az Apple ma jócskán meglepett minket és 2 nappal a várva vár időpont (2011. március 11.) előtt kiadta az új iOS 4.3-as szoftverfrissítést, mely a 3. és 4. generációs iPod Touch készülékekhez, az elsőgenerációs iPad táblagépekhez, valamint az iPhone 3GS és iPhone 4 mobiltelefonokhoz érhető el. Az újítások között végre megtalálható a Personal Hotspot funkció, mely alapból (default módban) 5 készüléket enged csatlakoztatni a 3G-s mobilhálózatra WiFi kapcsolat segítségével, de csak akkor, amennyiben ezt a szolgáltató támogatja. Ha a szolgáltató viszont úgy ítéli meg, akkor ez azonban csak 3 darab eszköz lehet. A termékpolicy az alábbiak szerint ír erről.
“If a carrier requests it, three devices will be supported, but by default, it’s five.”
Tudomásom szerint Magyarországon a T-Mobile és a Vodafone sem kíván korlátozásokkal élni. Bár tény és való, hogy a döntést az Apple az operátorok kezébe adja, hiszen ezáltal, az tudja szabályozni a hálózat megfelelő működését, nem okoz terheltséget, kieséseket. Itthon tehát nem hiszem, hogy ilyen korlátozás lenne, de például az USA-ban – ahol több millió iPhone használó van – várható, hogy az AT&T vagy akár a Cingular is a kisebb mikrocellás adótornyai miatt bevezeti a korlátozást.

Elérhetővé vált fentiek mellett még egy rakás hibajavítás is. A már kivesézett új Nitro JavaScript motor pedig a Safariba beépülve lényegesen gyorsabbá teszi a böngészést.
További információk itt: Apple.com
iOS 4.3 szoftverfrissítés
Ez a frissítés többek közt a következő új funkciókat és javításokat tartalmazza:
• Személyes hozzáférési pont *
- Megoszthatja az iPhone 4 adatkapcsolatát akár 5
eszközzel (akár 3 Wi-Fi, 3 Bluetooth és 1 USB
kombinációja)
• iTunes Saját mappa megosztása
- Lejátszhat zenét, filmeket és TV-műsorokat egy
megosztott iTunes könyvtárból a Mac vagy
PC számítógépén (iTunes 10.2 szükséges hozzá)
• Új AirPlay funkciók**
- Az Apple TV készülékkel lejátszhat videókat
a Fényképek alkalmazásból, beleértve a Filmtekercs
albumokat, az iTunes előzeteseket, a kompatibilis
külső alkalmazásokat és webhelyeket
- Az Apple TV készüléken lejátszhatja a Fényképek
alkalmazás diabemutatóit az Apple TV rendelkezésre
álló átmeneteivel
• A Safari gyorsabbá vált az Apple Nitro JavaScriptnek
köszönhetően
• HD-videokimenet az Apple digitális TV-adapterrel***
- Megtekintheti a Videók, iPod, Fényképek, YouTube,
Safari, Keynote és kompatibilis külső alkalmazások
720p HD-videóit egy HDMI-kijelzőn
• Ping funkciók
- Megjegyzések értesítéseinek küldése és kérések
követése
- Közzététel és Tetszik funkció a dalokhoz, közvetlenül
a Most lejátszott képernyőn
- Szülői felügyelet
• Új beállítások
- Üzenetbeállítás egy jelzés ismétlései számának
megadásához
- iPad oldalkapcsoló-beállítás a képernyő forgatásának
zárolásához vagy a hangjelzések, illetve
hangeffektusok némításhoz
• Konferenciahívés egyetlen koppintással és szünettel
a jelszó elküldéséhez
• HibajavításokAz ezzel a szoftverfrissítéssel kompatibilis termékek:
• iPhone 4 (GSM-modell)
• iPhone 3GS
• iPad
• iPod touch (4. generációs)
• iPod touch (3. generációs)*iPhone 4 szükséges és megosztható adat-előfizetés
**4.2-es vagy újabb verziójú szoftvert futtató Apple TV
(2. generációs) szükséges
***iPhone 4, iPad, iPod touch (4. generációs)A frissítés biztonsági tartalmáról további információkat a következő helyen talál:
http://support.apple.com/kb/HT1222


















Na b+ fel oraja frissitettem 4.2.1-re :D
giant: Bonccsad, Tőccsed, mert aztán a fél világ miatt lehalnak pár óra múlva a szerverek!!! :D
húúúúzzuk :)
Nekem mindjárt lent van! :)
ipadon már fent is van
most töltöm az iphone verziót :D
JamesS: :) Szintén zehész, 2db i4 meg az ipad frissítése én mondjuk az i4-el kezdtem. :)
Mennyire érezhető a safari gyorsulása?
Attika40: Büntet! :D
nah kinek mi a tapasztalata i4-en? :)
Valóban ott az a hotspot, de ha kikapcsolom, akkor elfelejt visszaállni az itthoni wifi hálózatra 3G-ről! Ez nagyon zavaró!
A böngésző nem gyorsabb, maximum tizedmásodpercekben mérhető!
Sok jelentősége nem volt így első ránézésre a dolognak! Valakinek valami újdonság feltűnt?
most végeztem 20 perce
a letöltés 550 mega körül eléggé belassult :S
de megvan az a lényeg :P
mekkora idioták…szem.h.férési pont :DDDDDDDDDDD wifi jelszó tabor 1195 :DDDDD
bosszantó hogy a hot spot kikapcsolása után még külön ki kell kapcsolnom a wifit és a bluetootht :(
Én inkább maradok a 4.2.1-nél, mivel az jailbreakelhető :) olyan sok lényeges újítás nincs benne. Multitask gestures nelkülözhető, a wifi hotspotot úgy sem használnám, a Satari meg jó így is :P
Nekem egy óriási csalódás a 4.3. Konkrétan a hotspot-ot kivéve semmi új nincs és mivel a hotspot is (legalábbis számomra) egy elég fölösleges opció mivel úgyse használnám így sajnálom hogy nem töltötték el valami értékelhetőbb fejlesztésre az időt és a pénzt.:(
4.2……ez a jó….
Na én most nem fogok soha frissiteni 4.2.1 ről 4.3 mert nincs rá jailbreak :(
Sziasztok!
Nektek van a kameránál új hang? Nálam nincs és nem is találok hozzá semmi átállíthatóságot.
Valaki leírná hol van a hotspot? mert nekem nincs sehol pedig nagyon vártam!!!
Szevasztok!!!
4.3-at felraktam, azóta a Beállítások->Általános->Használat funkció nem működik rendesen.
Ugyan azt az értéket mutatja a használatra és a készenlétre is.
Másnak is van ilyen bug? (vagy ez egy új feature????)
Hali
Matthew: Reméljük nem új "fícsör". Nálam rendesen mutatja amúgy az értéket, pedig én is tegnap frissítettem. Nem lehet, hogy csak véletlen pont azt mutatja nálad mindkettőre?
Köszi a választ Keleman!
Már próbálgattam, hogy nulláztam teljes feltöltéssel, de egyszerűen, ha leteszem a telót és késöbb ránézek, akkor is egyezk a két számláló. Eddig teljesen jó volt, 4.3 óta meghülyült.
Nem tudom mit csináljak vele. Mondjuk nem létkérdés, de nekem jobban tetszett, amikor még működött.
Matthew: Érdekes amit írsz, és egyben furcsa is. Esetleg próbáld meg felvenni az Apple Support-tal a kapcsolatot.
Na most kipróbáltam egy kikapcsolás-bekapcsolás megoldst. És úgy tűnik ez meghozta a kívánt hatást.
Lehet, hogy csak valamit rosszul értelmezett a szoftver.
Úgy néz ki megjavul.
Azért nem próbáltam előbb, mert azt hittem ez csak a "Billgéc"-es cuccoknál működik.
Matthew: Nem lehet, hogy a frissítés óta nem volt ki-bekapcsolva ezek szerint még?
Lehetséges, de szerencsére megoldódott!
Köszi
Valaki help légyszi.
Egy hónapja rászántam magam és megvettem az Iphone 4 16GB-ot. Függetlenül, dobozban, én bontottam ki, gari is él no para, de:
IOS4.3-ra frissítést nagyon vártam mert szeretném nagyon a hotspot funkciót. Gondoltam hogy elsőre lesz gondom mert ez az első Apple telóm. Felraktam az új szoftvert, de nincs hotspot!!!!
Cimborámnak is új az I4-e, ő is frissített és neki tökéletesen müxik.
Mi a baja a telómnek????? Ja az Air Share és Air Play-t sem találom sehol. Amúgy azt írja a teló a szoftverre hogy 4.3, tehát valami történt.
Tud valaki segíteni???
truty21: Megmondom, hogy mi a baja! Lefogadom, hogy Telenoros vagy! Ami nem baj, sőt! Sajnos jelenleg a Telenornak vélhetően nincs Carrier Bundle-je az Apple felé, ezért ha telenoros kártyával használnád, akkor nem jelenik meg a hotspot funkciónak a használati lehetősége. Javaslom olvasd el ezt a cikket és itt érdeklődj hátha tudnak segíteni. Őszintén szólva én is tarthatatlannak gondolom azt, hogy van pár ember aki hálózat független telefont vásárol, pont amiatt, hogy ne legyen korlátozva a szolgáltatók által, aztán mégsem tudja használni, mert mégsem támogatja az adott társaság. ( http://szifon.com/2011/03/13/iphone-4-es-telenor-… )
KeleMan, nagyon szépen köszönöm a válaszod. Igen telenoros kártyám van mert üzleti és nem szerettem volna tré mobilos lenni egy telefon miatt, mert meg vagyok,voltam elégedve eddig a telével is. Azért ez botrány, hogy egy telefon körül ekkora keverésnek kell lenni. Azért van Iphonom mert most ért arra a szintre amit én elvártam tőle, meg elegem van abból hogy a csapból is a kis zöld R2D2 robot oprendszer folyik ami véleményem szerint egy sz@r. De hogy a szolgáltató miatt ne jelenjen meg egy vagy több funkció, az gáz.
Air Share, Air Play re vélemény? Mert nekem az sincs. Amúgy jó valamire Apple Tv hiányában?
[...] mai este Magyarországon az iPad 2-től volt hangos, de az Apple csendben kiadta az iOS 4.3.1-es számú verzióját. Az Apple az iPad 2 amerikai megjelenésének napjára, 2011. március 11-re tervezte az előző [...]
Sziasztok! Valaki elmagyarázná nekem, hogy mi is pontosan ez a hotspot_
köszi