expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

Az Apple nemrég újabb szabadalmakat nyújtott be, melyről a Patently Apple számolt be. A leírás szerint a készülékek előlapját, tehát a kijelzőn kívüli részt egy másodlagos kijelzővé alakítanák át, amelyen különböző fények adnának tájékoztatást a felhasználóknak bizonyos információkról. Mivel a külső borítás érintésérzékeny lenne, így az adott felületet megérintve akár egyből a kívánt információ jelenne meg a telefonon. Érdekesnek tartom mindezt, mert nem szeretnék egy szivárvány színekben pompázó iPhone-t a kezemben tartani, de jól látszik, hogy az új iOS 5, amiről még igaz nem tudni semmit, vagy akár későbbi verziók már alkalmazhatják ezen technológiát.

Mondjuk érdekes lesz ezáltal, hogy milyen tokban is tartsuk majd a telefont, mert ezesetben a bumper nem biztos, hogy a legjobb megoldás lesz. Valamint ha a telefon mérete nem növekszik, de a 3,5″-es kijelző helyett 4″-es lenne a megjelenítő nagysága, akkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy hova férnének el ezen felhasználói interfészek. A másik érdekes újdonság az iPad eszközre benyújtott másodlagos hátlapi érintésérzékeny kijelző. Nyilván nehéz egy-egy játéknál egy táblaméretű eszközt úgy megfogni, hogy közben több ujjunkal a kijelzőn babrálunk és mindenféle utasítást adunk ki. Az Apple úgy képzeli el, hogy az eszköz hátlapján alakítanának ki egy olyan felületet, amellyel szintén vezérelhetnénk az alkalmazásokat.

Sokat pletykáltak még a Home gomb eltűnéséről is, nos a 9to5mac.com oldalán a napokban megjelent egy állítólagos új iPod Touch készülék, mely 128GB beépített háttértárral rendelkezik és nincs rajta Home gomb, azaz van, de nem fizikailag került beépítésre, hanem ugyanúgy kapacitív érintőkijelzőként működik.

Hozzászólások száma: 7

  1. laca szerint:

    nem tudom miert kell levedetni amikor a samsung megcsinalta :D

    magyarant majmolni fogja a samsungot az apple :)

  2. laca szerint:

    vagyis pontositva hogy mitol lesz egyedi, amiert le kene evdetni azt nem ertem hisz a samsung hazimozimon sincs mar gomb fizikailag :S

  3. laca szerint:

    nekem 1 ht-x725-os hazimozim van ott is a nyomogombok mar erinteserzekenyek tehat eleg megerinteni, ergo nincs is rajta nyomogomb. sot a mostani monitorjaitr is mar igy csinalja a samsung. mondjuk annyit tudnek elkepzelni hogy esetleg technologiai szinten lesz mas :S

  4. laca szerint:

    ami erdekes lehet az a hatlapja majd az applenek ezt nem vitatom ezt me gnem csinalta senki :))

  5. laca szerint:

    mondjuk azt sem ertem hogy miert kell neki egy masodlagos kijelzo? ez olyan retro mar :)

  6. Psp szerint:

    A sony psp 2-nek a hatlapjanal mar elsutotek ezt…

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary