expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

Az Apple zöld utat adott! – Elérhető a Google+

Írta: KeleMan 2011. július 19. 18:22

Az utóbbi hetek egyik érdekessége az volt, hogy a Skype és a Google is bejelentette, hogy rövidesen új programok fognak érkezni az AppStore áruházba. Nos az Apple szerint egy-egy program átfutási ideje és kiadása az online áruházba átlagosan nem tart tovább 5-6 napnál.

A Google nagyszabású új közösségi szolgáltatásának, a Google+ alkalmazásnak viszont nem volt ilyen szerencséje. A Google ugyanis állítólag már három hete beküldte elbírálásra az Apple embereinek a programot, de ezidáig semmi. Pár napja is csak annyit nyilatkoztak, hogy “Coming soon…”.

Sokan úgy gondolták, hogy az Apple szándékosan tartja vissza a már több, mint 10 millió felhasználóval büszkélkedő Facebook kihívóját. Bárhogyan is legyen, ennek vége, ugyanis mától hivatalosan is elérhető az iPhone eszközökre készült natív mobil alkalmazás. Már a magyar áruházból is tölhető!


Letöltöm – Google+ (Ingyenes)

ui.: Akinek szüksége van meghívóra, az kérem, hozzászólásban jelezze és küldök szívesen.

Hozzászólások száma: 154

  1. csacsi szerint:

    Szia.

    En kernek egy meghivot, elore is koszonom!

    hupalc@gmail.com

  2. KeleMan szerint:

    csacsi: Meghívót elküldtem! ;)

  3. Tibi szerint:

    üdv!

    Szeretnék én is kérni egy meghívót! Köszönöm:)

    tabitibor@digikabel.hu

  4. mrsomebody szerint:

    ide is! ide is! :) xsomebody@gmail.com nagyon köszi!

  5. KeleMan szerint:

    Jesszus pepi! Elküldtem! Aztán "pluszegyezzétek" az oldalt! :)

  6. lvj szerint:

    pls kérek meghivot. thx

  7. Pepe szerint:

    Kérek één is! Légyszi! Köszi!

    • KeleMan szerint:

      elodimarci: Elküldtem.

      lvj és Pepe: Milyen e-mail címre? Arra amit megadtatok a hozzászólásnál?

      Ha valakinek még kellene meghívó, úgy kérem írja meg milyen e-mail címre küldhetem.

  8. elodimarci szerint:

    Hello. Kaphatnék én is meghívót mert már nagyon kiszeretném próbálni.

    elodimarci@gmail.com

    Előre is köszönöm!

  9. csacsi szerint:

    Koszonom, megkaptam! :)

  10. Miki szerint:

    Kérek szépen meghívót.

  11. Rabi Làszl&oa szerint:

    Szia! Én is kérek szépen egy meghívót! Kösz!

  12. NUUUBUUU szerint:

    Hello én is szeretnek kapni meghivot, erre a cimre: barna.norbert@yahoo.com

  13. Miki szerint:

    Igen arra. Amúgy miért nem lehet most letölteni az alkalmazást?

    • KeleMan szerint:

      Miki és Tamás: Elküldtem. Az iPhone-ról én is szerettem volna letölteni, de én sem értem miért nem elérhető még, holott a magyar üzletben már fent van. Viszont most semmi kedvem nincs szinkronizálósdit játszani madzagokkal. Ezért is lesz majd jó az iOS 5 wifi szinkronja.

  14. Tamás szerint:

    Hello.

    Én is kérnék egy meghívót. Köszönöm.

    simontamas93@gmail.com

  15. Monk szerint:

    Helló én is szeretnék meghívót.Köszönöm!

    newyorkmen2200@gmail.com

  16. Oliver szerint:

    Szia!

    Én is kérek egy meghívót.

    Előre is köszönöm!

    oliveranagy@gmail.com

  17. Miki szerint:

    Köszi szépen!

  18. KeleMan szerint:

    lvj és Pepe: Azokra az e-mail címekre, amit megadtatok a hozzászólásnál küldtem el a meghívókat.

  19. Oliver szerint:

    Köszönöm!

  20. Monk szerint:

    Köszönöm!

  21. mcfree szerint:

    Én is kérnék egy meghívót!

    Köszönöm

    Mcfree

    gyula pont magyar kukac hotmail pont com

    • KeleMan szerint:

      mcfree: Elküldtem!

      (Most közel másfél óráig nem leszek gép mellett, de utána majd a beérkezések alapján elküldöm a meghívókat, ha még valaki szeretne kérni.)

  22. Guli szerint:

    Hali! Meghívót kérnék ide: guncs96@gmail.com. Előre is kösz!

  23. lvj szerint:

    köszi. megkaptam

  24. Lalacko szerint:

    Szia,

    Szeretnék kérni én is egy meghívót.

    Köszi

    laci.lazar@ymail.com

  25. mcfree szerint:

    Köszönöm

  26. milanh szerint:

    Én is kérnék egyet. Köszönöm – milanh08@gmail.com

  27. imiavarazslo szerint:

    Szia!

    Én is kérnék meghívót, ha lehet.

    Köszönöm!

  28. dnemethfoto szerint:

    Én is kérnék kettőt is ha lehet!! !Előre is nagyon köszi!!

    dnemethfoto@gmail.com

  29. bubu szerint:

    Kérnék egy meghívót, előre is köszönöm.

  30. Mező Ákos szerint:

    Hali!

    Egy meghívót tudnál nekem is küldeni?

    mezo.akos@hotmail.com

    Köszönöm

  31. Otisz szerint:

    Szia!

    Kérnék én is egy meghívót, ha még lehetséges az alteregg kukac freemail.hu-ra.

    Köszönöm!

  32. Vmark szerint:

    Én is szeretnék egy meghívót!

    Vargamark kukac freeweb pont hu

    Köszi szépen

  33. Pada0ne szerint:

    Ha van idod kuldj nekem is egyet pls..

    pada0ne @ yahoo

    THX!

  34. szv szerint:

    Magyar app store -ban h-h nem találom ?:S egy meghivót én is szeretnék szv kukac gmail.hu thx

  35. barnaszilu szerint:

    Szia!Szívesen kipróbálnám a g+-t.Kűldenél nekem egy meghívót?

    Üdv Szilu

  36. akos971 szerint:

    Nekem is légyszi. akos9071[kukac]gmail[pnt]com

  37. Foley szerint:

    Szia én is szeretnék meghivót kérni bbauer@vipmail.hu előre is köszi :)

  38. Tom Kay szerint:

    én is kipróbálnám ezt az új cuccot :)

    daradei@gmail.com

    köszönöm előre is!

  39. szv szerint:

    Megoldva. De meghívót várnék :) THX

  40. Dózsi szerint:

    Hali!

    Én is szeretnék egy meghívót, a címem : roland.dozsa@gmail.com

    Előre is köszönöm szépen :)

  41. tomy szerint:

    Hello! Én is szeretnék kapni egy meghívót. Arra a címre amit megadtam a hozzászólásnál. Köszi

  42. Roller szerint:

    Én is szeretnék 1 meghívót, ha lehet! Köszi!

  43. Tomek szerint:

    Szia,

    Szeretnék kérni egy meghívót,ha tudsz még küldeni.

    Köszönöm

    lalaci07@gmail.com

  44. imiavarazslo szerint:

    Szia! Ha van még, én is kérnék meghivót! Köszönöm!

  45. JamesS szerint:

    "Ezért is lesz majd jó az iOS 5 wifi szinkronja."

    én már teszteltem is

    nem rossz

    bár madzag helyett töltőre kell rádugni és még service ként nem fut a háttérben az itunes

    aki használja a gugli bigyót

    milyen az első benyomás?

    érdemes ránézni, ismerős oldalak fent vannak (iphonehungary :D, ipadhungary stb? )

  46. Janos szerint:

    Help! kérek szépen meghívót.

  47. CTO szerint:

    Szeretnék egy meghívót a hozzászólásnál megadott e-mail címre.

    THNX!

  48. kaszassz szerint:

    Szia!

    Én is kérnék egy meghívót!

    Köszi!

  49. Janos szerint:

    Help me! :-) kérek szépen meghívót.

  50. CarloC szerint:

    Szia! Kaphatok én is meghívót? Előre is köszönöm! C

  51. mona001 szerint:

    Én is kérnék meghívót!

    matlarim@gmail.com

  52. zedpapa szerint:

    Kedves Keleman, ha lehetseges, kuldj nekem is egy meghivot a megadott mailcimemre legyszives. Koszonom

  53. Gaszto szerint:

    Szia! Én is kérnék egy meghívót. Köszönöm

  54. Adee szerint:

    Hali!

    En is szeretnek egyet kerni arra amit megadtam.

    Elore is koszonom!

  55. GreG szerint:

    Szia!

    Küldenél nekem is egyet?

    thorpe85@gmail.com

    Köszi,

    GreG

  56. norbo szerint:

    Hello!

    Én is szeretnék kérni egy meghívót.

    mailto:norbopapa@gmail.com

    előre is köszönöm.

  57. Pepe szerint:

    Nagyon köszönöm a meghívót!!!! :-)

  58. milanh szerint:

    Köszönöm én is!:)

  59. Djx szerint:

    Szeretnék egy meghívót.

    djantalimi@gmail.com

  60. Attila szerint:

    Szia. Énis kérnék szépen egy meghívót :)

    • KeleMan szerint:

      Guli, Lalacko, milanh, imiavarazslo, dnemethfoto (+cs.babina), bubu, Mező Ákos, Otisz, Vmark, Pada0ne, barnaszilu, akos971, Foley, Tom Kay, Dózsi, Roller, Tomek, imiavarazslo, Janos, CTO, Kaszassz, CarloC, mona001, zedpapa, Gaszto, Adee, GreG, norbo, Djx, Attila:

      A fenti néven megtalálható felhasználók részére és e-mail címére továbbításra kerültek a meghívók! Nagyon szívesen mindenkinek, használjátok egészséggel! ;) (Elnézést, hogy eddig tartott, de csak most értem haza.)

  61. norbo szerint:

    Köszönöm a meghívót! ;)

  62. Mező Ákos szerint:

    Nagyon szépen köszönöm

  63. Attila szerint:

    Nagyonszépen köszii :)

  64. Vmark szerint:

    Köszi szépen! :-)

  65. iFac3 szerint:

    Hűűű… De pörög a biznisz! :)

  66. Harangozó Kri szerint:

    Sziasztok! Én is kérek szépen egy meghívót!

    Nagyon szépen köszönöm!

    Örök hálám kísérje útján azt, aki küld.

    iluvdesignin@gmail.com

  67. Kovi szerint:

    Szia. Szeretnèk kèrni egy meghìvót.

    krisztian.kovi@gmail.com

    Elõre is köszi

  68. kaszassz szerint:

    Köszönöm!

  69. Harangozó Kri szerint:

    Köszi szépen!

  70. Dovánszky Att szerint:

    Én is kérnék meghívót:-)koszike zattaa@gmail.com

  71. iCeptor szerint:

    Hello KeleMan!

    Szeretnék kérni én is egy meghívót ha nem probléma.

    Előre is köszönöm!

  72. Szabó &Aacute szerint:

    Hali! Ha lehet még én is kérnek egy meghívót! loki-adam@freemail.hu előre is köszönöm!

  73. Gery szerint:

    Szia,

    Én is kérnék egy meghívót ha lehetséges a megadott címemre.

    Thx

    Gery

  74. 14bob88 szerint:

    Én is szeretnék egy meghívót kérni.

    14bob88@gmail.com

  75. Gaszto szerint:

    Köszönöm szépen!

  76. Marci szerint:

    En is szeretnek kerni egy meghivot . Marcell.bozsik7@gmail.com

  77. xabi szerint:

    Nekem is kellene egy meghívó…

    Köszike…

  78. Jeffrey szerint:

    Hello,

    Kuldenel nekem is egy meghívót?

    Laciszabo86@Gmail.com

    Köszi előre is

  79. pepezino szerint:

    Halihó!

    Én is szeretnék egy G+-os meghívót!

    pepezino82@gmail.com

    Előre is köszi!

  80. Janos szerint:

    Köszi a meghívót.

  81. Attila szerint:

    Szia! Ha még lehetséges én is kérnek egy meghívót :) ati56nedermann@gmail.com

    Előre is köszönöm!

  82. Pada0ne szerint:

    Köszi!!!

  83. Udihun szerint:

    Légy oly bátyám, és örvendeztess meg egy meghívóval engem is.

    uzsolt75@gmail.com

    Köszönöm, előre is !

  84. oszvald42 szerint:

    Szia KeleMan, légyszi nekem is küldj meghívót, oszvald42@gmail.com

  85. Udihun szerint:

    Köszönöm a segítséget!

  86. W. szerint:

    Üdv,

    én is kérnék egy meghívót (messire@gmail.com), amennyiben lehetséges… :)

    Köszönettel,

    W.

  87. W. szerint:

    KeleMan: Köszönöm szépen! :)

  88. huszti szerint:

    Szia,

    Szeretnek en is egyet. Koszi.

    huszti65@gmail.com

  89. huszti szerint:

    KeleMan: Koszi

  90. Horvàth Szabo szerint:

    Üdv! Szeretnék meghívót kérni ha lehet :) szasza0303@gmail.com Nagyon köszönöm :)

  91. Bence szerint:

    Egy meghívónak én is örülnék:)

    kissbencebalazs@gmail.com

  92. Bence szerint:

    Köszönöm szépen!;)

  93. kovabunga szerint:

    Én is kérek szépen!

    kovabunga@gmail.com

  94. kovabunga szerint:

    Köszi!!

    Jól érzem h még n tok regisztrálni, hiába van meghívóm? V csak én vok a béna? :)

  95. kovabunga szerint:

    Én csak ezt látom:

    "A Google+ jelenleg korlátozott tesztverzióban használható.

    Jelenleg kis létszámú felhasználóval teszteljük a szolgáltatást, de nem kell sokáig várni, hogy a Google+ projekt mindenki számára elérhetővé váljon. Add meg e-mail címedet, és értesítést küldünk, amint készen állunk további személyek meghívására

    Már kaptál meghívót? Átmenetileg kapacitási gondokkal küzdünk. Kicsit később próbálkozz újra."

    Folyamatosan próbálkozom… :)

  96. Kardos Péter szerint:

    Szia KeleMan, küldenél egy google+ meghivot? Köszi P

    krdsptr@gmail.com

  97. zsiffin94 szerint:

    Énis jelentkeznék egy Google+ meghívóért. :)

    zsiffin01@gmail.com

  98. st0nE szerint:

    Nekem mar nincs is Pofam kerni:S jo a cucc amugy?:)

  99. DOM szerint:

    Meghívót plíííz

    ozzdomy@gmail.com ra

  100. Karesz szerint:

    Lécci, lécci egy meghívót valaki. . . . .

    kartech001@gmail.com

  101. Icsabesz szerint:

    Helló!

    Létszi küldjetek nekem is egy meghvót.

    Kószi!

    imrecsaba14@gmail.com

  102. Gabi szerint:

    Szeretnék, ha van még.

  103. andriss szerint:

    Szia!

    Én is szeretnék kérni egyet.

    andrishuszti@gmail.com -ra

    Köszi!

  104. tomy szerint:

    Szia! Légyszi nekem is küldj meghívót. Elöre is köszi. kispocok001@freemail.hu

  105. Chriss szerint:

    Szia!

    Ha lehet még, én is kérnék meghívót!

    Előre is köszi.

  106. Horipeti szerint:

    Hello, szeretnék kérni én is egy meghívót.

    Email: horipeti15@gmail.com

    Köszönöm!

  107. xbaree szerint:

    Szia!

    Ha lehet, énis szeretnék egy meghívót: bence.hornyak@gmail.com

    Előre is köszönöm!

  108. KM szerint:

    Szia!

    Kérhetnék én is?

    Köszi!

  109. KM szerint:

    Szia!

    Én is kérnék meghívót!

    Köszi.

  110. tomy szerint:

    Köszi szépen. Szuper.

  111. Martin szerint:

    Szia!

    Én is szívesen kipróbálnám, ha még van ujjad gépelni :)

    kovacs.martint@gmail.com

    előre is köszi!

  112. Szabolcs szerint:

    Szia

    en is kernek amennyiben meg lehetseges

    Elore is koszonom

    udv

    somogyi.adatbazis@gmail.com

  113. nani szerint:

    szeva! énis szeretnék egy meghívót:) nani198811@hotmail.com

    köszöntem :P

  114. monostorzirc szerint:

    üdv!

    Szeretnék én is kérni egy meghívót! Köszönöm

    monostorzirc@gmail.com

  115. Kacsanoki szerint:

    Sza Kele!

    Lécci nekem is küldj!

    Köszi!

    Kn.

    tibi.deri@googlemail.com

  116. djmaya szerint:

    KeleMan

    Szeretnék én is meghivot elöre is köszi!!!!

    djmaya75@gmail.com

  117. Newspirit szerint:

    Szeretnék én is meghívót kérni, előreis köszönöm!

    ptr.akker@gmail.com

  118. piftee szerint:

    Hellow… Ha esetleg tudnal kuldeni meghivot, megkoszonnem… az email cimem gondolom latod itt…

  119. prince75 szerint:

    Kernek 1 +hivot ! Nagyon szepen koszonom !!!

    princeherceg@gmail.com

  120. Balazs8712 szerint:

    Hello!

    Szeretnék én is kérni egy meghívót :-)

    balazs8712@gmail.com

    Köszönöm!

    • KeleMan szerint:

      Martin, Szabolcs, nani, monostorzirc, Kacsanoki, djmaya, Newspirit, piftee, prince75, Balazs8712: Mentek a meghívók mindenkinek, akinek még nem küldtem ki! :) Elnézést a várakoztatásért.

  121. Szabolcs szerint:

    Koszi szepen, nagyon jol jott mar nagyon kivancsi voltam ra

    Udv

  122. djmaya szerint:

    Köszi!!!!

  123. suhaid szerint:

    szia! kérnék egy meghívót ha van még! köszönettel.

  124. afrooka szerint:

    Szia KeleMan!

    Kérnék én is egy meghívót ha lehet! cshuszar@hotmail.com

    Köszönöm!

  125. Pitty80 szerint:

    Szia!
    Szeretnék én is kérni egy meghívót ha még lehet.
    pitty80@gmail.com
    Előre is köszi!

  126. szabian szerint:

    Én is szeretnék egy meghívót

    szabian92@gmail.com

    köszi

  127. Ákossss szerint:

    Helló nekem is kéne egy meghívó akos1999@gmail.com

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary