expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

Jóváhagyták a tesztelők, hamarosan érkezik az iPhone 5

Írta: Helme 2011. augusztus 30. 10:37

Még augusztus elején szóltak arról a pletykák, hogy az Apple elküldte az új iPhone prototípusát a tesztereknek. Külsős emberekkel fontos tesztelni, ugyanis ekkor derülhetnek ki, hogy a különféle hálózatokon milyen hibák jöhetnek elő.

Az iPhone 4-nél az antenna botrányról kiderült, hogy csak félig volt igaz, inkább egy jól megtervezett marketingfogásnak lehettünk szemtanúi, (bár azért felbukkantak hazánkban is hibás darabok) azonban sokkal jobb a brandnek, ha nincsenek ilyen problémák.

A hírek szerint egy lezárt és lepecsételt fekete dobozban adták át a prototípusokat a szolgáltatók legfelsőbb vezetőinek, hogy saját laboratóriumukban tesztelhessék le a készüléket. Csak pár darab került ki, ráadásul most komoly szabályokat is be kellett tartani, hiszen korábban elhagyták (amúgy vélhetően szándékosan) az iPhone 4 első darabjait a tesztelők.

Ha minden igaz nem rég fogadták el az iPhone 5-öt (vagy hívják bárhogy), így megkezdődött a tömeggyártás. Tehát egy-két héten belül bejelentik az új készüléket. A legnagyobb meglepetés az lenne, ha mindezt Steve Jobs tenné.

Hozzászólások száma: 9

  1. Torda szerint:

    Miért lenne meglepetés? Továbbra is a cégnél dolgozik.

  2. Bence szerint:

    Az lenne a meglepetés ha még idén bejelentenék… :-)

  3. JamesS szerint:

    részvényesek megennék reggelire aki miatt késne az I5

  4. Andris szerint:

    Szerintem nem feltrtlenul kell ahhoz vezerigazgatonak lennie hogy tovabbra is o mutathassa be az uj keszulekeket. En szemely szerint eleg valoszinunek tartom hogy o fogja bemutatni es remelem minnel hamarabb. Meg addig szeretnem megvenni amig kinn vagyok.

  5. smschamp szerint:

    Biztos, hogy Steve fogja, mivel Tim Cooknak állítólag nincs kimagasló kommunikációs készsége.

  6. Sipinhoo szerint:

    szerintem Scott Forstall fogja bemutatni

  7. antifos szerint:

    maradjunk annyiban, hogy a szar ifon4-nel igenis létezik az antenna probléma, esetleg egy két hülye megszállott nem ismeri be.
    többek között ezért is egy rakás szar az ifos..

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary