expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

A T-Mobile-nál már minden második eladott mobil okostelefon

Írta: Helme 2011. szeptember 25. 18:40

Világszerte megfigyelhető az okostelefonok térnyerése, és ez a tendencia a magyar piacra is jellemző. Az előfizetői számok alapján a hazai mobil hang és adatforgalmazásban is piacvezető T-Mobile-nál az utóbbi egy évben többszörösére nőtt az okostelefon eladások aránya. Az okostelefonok csak néhány évvel ezelőtt indultak hódító útjukra, és 2010-ben már több mint 250 millió e kategóriába sorolt készüléket adtak el világszerte. 2007-ben még csak az értékesített készülékek 7 százalékát tette ki az okostelefonok aránya, 2010 végére ez az arány már elérte a 25 százalékot*, és a GKIeNET becslései szerint az amerikai és nyugat-európai piacokon egy éven belül elérheti az 50 százalékot. Ez a szám ötszöröse a három évvel korábbinak és a növekedési ütem egyre nagyobb.

A kereslet növekedésével párhuzamosan a technológiai fejlődésnek is tanúi lehetünk, a legújabb készülékek tudása már egy asztali gép képességeivel vetekszik, teljes értékű beviteli felülettel és integrált, illetve külsős alkalmazásokkal rendelkeznek. Hazánk, bár lassabb ütemben, de követi a nyugat-európai trendeket. Míg itthon 2009-ben közel 250 ezer okostelefont értékesítettek, 2010-ben ez a szám már a duplájára emelkedett.

(x)Hirdetés
(x) Hirdetés

„Magyarországon a tavalyi év második felétől mutatkozik az eladások ugrásszerű emelkedése, amely főképp annak tudható be, hogy a piacon a prémium termékek mellett megjelentek az alacsonyabb kategóriás készülékek is, miközben.egyre több felhasználó igényli az internetelérést és az integrált alkalmazásokat a mobiltelefonján. Az okos készülékek elterjedéséhez minden bizonnyal hozzájárultak a közelmúlt nagyarányú mobil hálózatfejlesztései és a kedvező, adatforgalommal kombinált díjcsomag-konstrukciók is.” – mondta Király István, a Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.

„Csak a T-Mobile-nál az utóbbi egy évben megháromszorozódott az okostelefon értékesítések aránya, ma már minden második ügyfelünk okos készüléket vásárol. Az előfizetéses ügyfelek esetében ez az arány még nagyobb, megközelíti a 70 százalékot. Ezzel a T-Mobile körülbelül 55 százalékot mondhat magáénak a teljes magyarországi okostelefon értékesítésből.” – tette hozzá.

Hozzászólások száma: 2

  1. Norbis szerint:

    azért kíváncsi lettem volna ebből mennyi az iphone:D

  2. Szarka Tomi szerint:

    Ez milyen már, Sony Xperia hirdetés egy iPhone oldalon? :P

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary