expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

A tegnapi nap hivatalosan is megérkezett mindenki számára az iOS5. A rendszer az ígéretek szerint alapjaiban változtatja meg a Apple kézi kütyükkel rendelkezők életét. Már éjszaka felmerült többeknél egy hiba, ugyanis alig tudtak frissíteni az ötös változatra az emberek. A Twitteren is trendelt a 3200-as hibaüzenet, melyet az iTunes írt ki, miután megpróbált kommunikálni az Apple szervereivel.

A probléma az volt, hogy több tízmillióan egyszerre kezdték el a letöltési és installációs procedúrát. Ezt pedig az Apple szerverei sem bírták. Többeknél felmerült az, hogy már az iTunes új verzióját sem voltak képesek a gépükre varázsolni, ami pedig alapjaiban lőtte ki a frissítés lehetőségét.

Magyar idő szerint fél egykor még nem lehetett könnyen és egyszerűen frissíteni, bár a majdnem 800 megás iOS5 lejött, az iPadekre kis, míg iPhone-ra elég komoly harcok árán lehetett felrakni. Mostanra azonban úgy tűnik, hogy helyreállt a gond, legalábbis nekünk most reggel sikerült felrakni egy iPhone 4-re az iOS5 rendszert.

Igaz még egyszer feljött egy hibaüzenet, de az 1600-as volt, ami az ismeretlen problémára hívja fel a figyelmet. Egy újraindítás azonban megoldotta a problémát, s már hasít nálunk is az Apple új szoftvere.

Hozzászólások száma: 14

  1. total szerint:

    Hali. Valaki nem tudja hogy az iphone4 8gb-os változatot mikortól lehet megvenni?

  2. Harczos szerint:

    Tudna valaki segíteni nekem?Folyton azt írja ki hogy this device isn’t eligible for the requested built!!!!Tanácstalan vagyok ha valaki tudja mi a megoldás segítsen nekem!!Nagyon köszönöm

  3. Joxy szerint:

    Sziasztok!

    Nekem pöccre ment a frissítés ma (csüt) délután két eszközön is.
    Viszont egyiknél sem tudtam megejteni a iCloud-ra történő biztonsági mentést. Nektek sikerült? A dokumentációk, naptárak, emlékeztetők, minden fent van a felhőben, csak szinkronizálni nem tudtam oda.
    Köszi!

  4. Wiki1980 szerint:

    Nekem mindent letorolt a telcsirol a biztonsági mentést pedig nem éri el, fasza:(

  5. Blunt szerint:

    Nem tudja valaki esetleg, hogy ios5 telepítés után miért duplázódtak meg a fotók a telón? Bárhogy szinkronizálom itunesal duplázza..

  6. Foley szerint:

    Nekem tökéletesen felment a telóra fennakadás nélkül 19:20 ra fent is volt a kiadás napján :P

  7. cour_wa szerint:

    Feltöltés sikeres, de nektek sem működnek az APP’sok?
    Nem müxik semmi sem…

  8. Név*cour_wa szerint:

    Közben sikerült megoldani! Köszi szépen azért ;)

  9. Norbi szerint:

    Én most szeretném feltenni az iOS5öt, kérdés, hogy hány emberkénél törnét meg az adatvesztés? neme csak ráfrissíti a telóra az új oprendszert és hagy minden infót..? nem szeretném ha elveszne minden a telómról.. szóval kérnék egy kis segítő infót :) köszönöm

  10. Dani szerint:

    Sziasztok! valaki tudna segiteni hogy miért nem tudom frissiteni az ipod touch 3g 8gb-m ios 5-re???nagyon fontos lenne lécci segitsetek

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary