expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

A következő iPhone megjelenéséről nyár közepéig teljesen felesleges beszélni, hiszen az iPhone 4S-t mindenképpen ki fogja futtatni az Apple. Azonban az már elképzelhető, hogy a különféle alkatrészeket elkezdik szállítani, mert így megfelelő mennyiségű iPhone-t tudnak majd legyártani a startra.

Bár ismételten pletyka szinten kell kezelni, de a Macotakara azt állítja, hogy a Hitachi Displays és a Sony Mobile Display már elkezdte szállítani az Apple-nek az új kijelzőket. Ugyanis összeolvadnak a gyártók 2012-ben, erről már korábban is lehetett hallani.

A forrás nem határozza meg, hogy az Apple pontosan melyik eszközben is fogja használni, de az lenne a leglogikusabb, hogy ha az új iPhone-nál jelenne meg. A kijelzők mérete nem 3,5″-ös hanem már 4″-es lesz – legalábbis a hírek erről szólnak.

Korábban az Apple azzal érvelt, hogy azért nincs 4″-es kijelő az iPhone készülékekben, mert így már nem lehetne egyetlen egy kézzel használni az eszközt, márpedig ez alapfeltétel volt az óriásnál. Azonban a piac és az igények változnak, így lehet, hogy az almás cégnek fel kell adnia az eredeti alapkoncepcióját. Pár hónap és meglátjuk.

Hozzászólások száma: 4

  1. smschamp szerint:

    Tűkön ülök! :-)

  2. djslave szerint:

    Faszság a 4″ elveszti a telefon varázsát és lassan tablet méretű lesz ez is mint a samsung….minek akkora?…aki filmezni akar menjen haza…

  3. Marcell szerint:

    …vagy vegyen iPad-et!Nem kell akkora telefonnak!

  4. Adam szerint:

    Ha nem tetszik nem veszel.Nem a Magyaroknak készitik ezeked az dolgokat nincs is rá pénzük a monitorfejű okostojások meg ugy sincs más dolog az életébe.Mindannyian csak gazdasági rabszolgák vagyunk nem mindegy mit csinlnak……

Szólj hozzá!

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary