Szemüvegháború? – Jöhet az iGlass az Apple tarsolyából

KeleMan 2012.07.05. 20:10 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 3 db 1,733

Az Apple tegnapelőtt nyerte el azt a még 2006-ban beadott szabadalmat – értesült a Redmondpie és a TNV is, mely egy amolyan Google féle Project Glass szemüvegre emlékeztet. A szabadalom egy olyan hordozható számítógépet ír le, melyet az emberek viselhetnek miközben használják azt. Persze maga az eszköz  lehet ugyanolyan rossz, mint a Sergey Brian által dédelgetett project, de ami megkülönböztetné az Apple “iGlass” megoldását a Google eszközétől az az, hogy a szemüveg nem közvetlenül a szemünkbe juttatná az információt.

Épp ellenkezőleg. A fülünk mellett lenne található 1-1 apró projektor, amely az összes információt kivetítené a szemünk előtt található keretre, az azokon lévő lencsékre. A szabadalom alapján az eszköz képes lenne alkalmazások, videók és képek megjelenítésére is. Tisztára olyan, mint valami sci-fi filmben. Az információk real-time, azaz valós időben áramlanának a szemünk előtt úgy, hogy azok térhatású élményt biztosítanának agyunknak egy speciális üveg használatával, mivel itt nem csak egy, hanem két képalkotó egység is lenne.

Érdekesen hangzik, de lehet, hogy nem lesz belőle semmi. Míg az Apple immár egy szabadalommal rendelkezik, addig a Google nemrég bemutatta a használható hardvert is, így ők már az eszközzel is rendelkeznek, ami sajnos nagyon drága is lesz. Szerintetek mi lesz ebből 5 év múlva? Szemüvegháború?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 3 db

  1. 3 - 2012.07.06. 00:18

    Az lesz ! 5 év múlva akkor mindenki szemüveges lesz!? :D

  2. vic - 2012.07.06. 11:13

    Csak szerintem kéne hogy az illusztráción lévő szemüvegre kivetített tartalom fordítva legyen? :

    • KeleMan - 2012.07.06. 16:16

      Igazad van, de lehet, hogy tükörbe néz a csaj. :D

Szólj hozzá Te is!