Így készíts új Nano SIM kártyát a régebbi SIM kártyáidból

KeleMan 2012.09.23. 13:33 Apple, iPhone 29 db 92,051

Ötletes a dolog, gondoltuk megosztjuk veletek. Az iPhone 3G és iPhone 3GS készülék még a normál méretű 2FF-es mini SIM kártyákkal működött. Az újabb iPhone 4 és iPhone 4S-es készülék pedig már az új 3FF-es micro SIM kártyákkal. Az új iPhone 5 készülék esetében az Apple további változásokat hajtott végre, melynek eredményeként az új készülékben már a 4FF-es nano SIM kártya helyezhető, a készülék csak ilyen előfizetői azonosító modulokkal működik.

Megjegyeznénk, hogy bár a SIM kártyán található chip, mely a kommunikációért felel mindegyik kártyán ugyanakkora, de a kártyák fizikai mérete természetesen más. A chip azonban ugyanakkora, így egy kis otthoni barkácsolással megspórolhatjuk a kártyacsere díját.

Legjobb tudomásunk szerint, aki Magyarországon valamelyik mobiltávközlési szolgáltatónál vásárol majd új iPhone 5 készüléket, az operátor díjmentesen cseréli majd a meglévő SIM kártyát. Új előfizetés vásárlása esetén pedig már eleve olyat is kap. Ettől függetlenül, aki esetleg külföldről hozza be az új iPhone 5 készüléket és kéri a SIM kártya cseréjét, annak ezért díjat kell fizetnie.

Éppen ezért érdemes kipróbálni, hogy vajon mi magunk el tudjuk-e készíteni azt. Legfeljebb, ha mégsem, úgy a szolgáltatótól bármikor kérhetünk úgy kártyát, hivatkozva arra, hogy azt elvesztettük, vagy az megrongálódott.

Vigyázat! Felhívnánk figyelmeteket, hogy az alábbi procedúrát mindenki csak saját felelősségére hajtsa végre. Amennyiben valamilyen probléma történik a működéssel kapcsolatban, úgy azért felelősséget nem tudunk vállalni.

Először is töltsük le ezt a PDF dokumentumot és nyomtassuk ki az A4-es oldalt. Természetesen enélkül is el lehet készíteni, de sok időt és energiát spórolunk meg, ha fizikai valójában erre tudjuk helyezni a kártyát, és itt végezzük el egy vonalzó segítségével a bejelöléseket.

Letöltés – Nano SIM készítés (PDF – 932KB)

2FF Sim kártya készítése 4FF nano SIM kártyára

3FF micro Sim kártya készítése 4FF nano SIM kártyára

A vágáshoz érdemes szikét vagy ollót használni, de természetesen a barkácsvágó is jó szolgálatot tehet. A vágás menti éleket szintén érdemes lecsiszolni.

Információ! Az új nano SIM kártya 15%-al vékonyabb, mint az eddigi kártyák, így ahhoz, hogy jól illeszkedjen az iPhone 5 készülék SIM tartójába, az alját érdemes egy picit lecsiszolni, hogy nehogy beragadjon az a készülékbe.

Mindkét esetben, tehát akár egy normál méretű SIM kártyát (2FF mini SIM), akár egy micro SIM (3FF) kártyát alakítanánk át nano SIM kártyává, fontos tudni, hogy az új kártyák csupán 0,7mm vékonyak, míg a többi kártya 0,8mm-es. Így egy csiszolópapír jó szolgálatot tehet. Érdemes minél finomabb smirglipapírral dolgoznunk, melyen pár jól irányzott húzással a 0,1mm-et lecsiszolhatjuk.

Forrás: iHackintosh

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 29 db

  1. Janó - 2012.09.23. 13:42

    T-mobileban nekem kicserélték díjmentesen a normál SIM kártyám Micro-ra. A feltétel, hogy saját nevemen legyen a kártya. Akkor miért ne cserélnék le a Nanora ingyen?

    • FERENC - 2014.08.20. 12:33

      ÉS A SZÁMOT MEGLEHET TARTANI?

  2. matyi - 2012.09.23. 14:49

    iphonet veszel de egy maximum 1-2 ezer forintos tételen (nemtudom pontosan) szaroskodsz es otthon vagdosod a regi simkartyad? ne idegesitsetek fel. ez szanalamas hogy ilyet egyeltalan valaki csinal :D

  3. Silverss - 2012.09.23. 19:36

    Kepzeld, Vodanal 7ezer a csere :)

    • Frankee - 2012.09.24. 08:48

      A t-mobilnál,meg 4.500 Ft,ha jól emlékszem,de sikerült mindig,valahogy megdumálni az ügyfélszolgálatost.

      De,hogy egy ilyen drága mobillal én nem kockáztatnám,hogy a kártya beszorul(vastagság,pontatlan vágás,stb.),az biztos,nem beszélve arról,hogy erre nem sok embernek van ideje,mármint,hogy neki álljon farigcsálni.

      Inkább kifizetek ennyit egy alkalommal,minthogy utána szervizre költsek.(kibányászási díj)

  4. restless - 2012.09.24. 11:07

    Ja és ha Iphonera van pénzed 7 ezer ft már hanyatt vág a kicserélésben szarrágók

  5. strucc007 - 2012.09.24. 19:10

    Itt Ausztriában ingyen cserélik, igaz minden mobil előfizetésnek van kb. 20 EUR-os éves adminisztrációs díja, ami magában foglalja többek között a kártyacserét is.

  6. Lerobi - 2012.09.25. 11:41

    Mèg itthon sincs sehol nano sim, szóval, hiába veszel függetlent , akkor sem birod hasznàlni . 28.-àn talàn .

  7. Cimpus - 2013.01.25. 15:45

    Galaxy S i9000-t használtam és 2 év után meghosszabítottam az előfizetést 1 évvel. Rá 1 hónapra a touchscreen teljesen meghalt és vettem egy Sony Xperia S-t amibe micro kártya kell. Én is arra számítottam ,hogy fizetni kell ,de itt Hollandiába a Vodafone ingyen kicserélte.

  8. beasty - 2013.02.17. 15:46

    Hi!
    Jó lenne ha arra is adnátok valami megoldást hogy mit lehet tenni, ha levágtam a SIM kártyát, ami jó is lett és működött is az iphone 5… Egy darabig, néhány órát. Aztán elkezdte kiírogatni hogy nincs SIM kártya behelyezve. Különböző fórumokon sokan panaszkodnak ez miatt, de nem találtam még megoldást a problémára. A tisztítás és zsírmentesítés nem segít! Egy youtube video-n valamit magyaráz egy srác hogy a kártya foglalattal van valami, de nem értem mit kellene csinálni.
    Előre is köszi!

  9. Kornel - 2013.05.07. 21:48

    sziasztok. olvasom ahozzaszolasokat, es nem ertem miert lenne szarragosag ha othon csinalod meg a kartyat magadnak? inkabb orulnetek hogy alternativ lehetoseg is van azon kivul hogy orakat varsz valamelyik ugyfelszolgalatnal hogy sorra kerulj es akkor utanna meg mire megkapod a kartyat. En kb 5 perc alatt formara vagtam es hasznalhatom a telefonom a regi sim-mel, amugy az osszes telefonszamom is azon van, ha ingyen van se szeretnek uj simet aztan meg orakig tart ujra beirni a szamokat….

    • Juhász ANDI - 2013.11.02. 18:33

      szia,ügyi vagy. Ha azt írja ki,hogy nincs szolgáltatás, az szerinted mit jelenthet.Körbevágtuk betettük a telefonba és folyton ezt írja ki,pedig elötte működött a sim kártya. Előre is köszi választ.
      Ui.azóta is jó,használod és minden rendben vele?

  10. Kornel - 2013.05.07. 21:50

    ooo elfelejtettem megkoszonni ezt a leirast a keszitoknek! Koszi szepen hogy orakat sporoltatok nekem!!!

  11. peter - 2013.06.16. 00:05

    Nekem egy percem sem volt rohangálni, ügyfélszolgálgálaton ácsorogni, rég elfelejtett azonosítókra emlékezni.Ráadásul az aktiváláshoz ki kell kapcsolni a pint, amit nem egyszerű egy micro simes előző készüléken megtenni, ha az új kártyánk ugye nano sim. Tényleg 10 perc alatt megvolt. Köszi a segítséget!!!!

  12. forzamilan9 - 2013.06.30. 15:36

    Elmentem a T-Mobilba,ahol közölték,hiába van nálam személy ig.,lakcímkártya nélkül nem adnak új sim-et.Gondoltam bezzeg ha pl 1 benzinkútnál vennék a nevemet sem kérdeznék meg,na de mind1 hazamentem a kártyáért és vissza.Újabb 1 óra ácsorgás után közlik velem,hogy jelenleg nincs nano sim,szerdáig kène rá várni.(pènteki nap volt,gondolhatjátok mennyire örültem.)Sebaj kimentem a Tescoba,ott is van ugye T-Mobil mondom hátha.Ott sem kaptam,sôt közölte velem a csaj,hogy ôk feltöltôkártyás nano simet nem is forgalmaznak.Ezek után fogtam magam, mègcsak elô sem rajzoltam csak úgy kb-re kivàgtam ès mèretre reszeltem a règi sim-emet ès tökèletesen mûködik!
    A T-Szar meg bekaphatja!Köszönet annak,aki ezt felrakta,1000 hála érte :)

  13. aggressor - 2013.07.31. 20:59

    T-MOBILE CSAK AKKOR CSERÉLI KI A SIM KÁRTYÁT HA OTT VÁSÁROLTAD A TELEFONT EGYÉBKÉNT 4000 FT A TELENOR INGYEN..

  14. Keresztes Róbert - 2013.08.18. 00:15

    El kell hogy mondjak valamit… EGY ISTEN VAGY működik az iPhone5-öm :D

  15. oszi - 2013.09.11. 23:18

    Sziasztok!
    Mire vígyázzak a vágásnál, illetve a chip része ugyanaz e mint
    többi simnel.

  16. OrsosVinetouuu - 2013.09.14. 12:49

    Kornel megmondta a tutit.
    Ez nem szarrágás, hanem bürokrácia kikerülés.
    Azok nyavajognak, akik még egy simkártyát sem tudnak levágni annyira bénák:)) Áljatok sorma a T szarnál és társainál és fizessetek birka módon…

  17. istvanhajas100 - 2013.10.09. 13:33

    Mire megyek vele ha van egy mikro sim kartyam könyebb lesz 0,02 grammal a telefonom..?

  18. istvanhajas100 - 2013.10.09. 13:36

    Amugy a samsung GT.3100 az egy egész jó oldszkul telefon és.István

  19. Milán - 2013.11.18. 13:58

    Nekem sikerült 1 kicsit továbbcsiszolnom de így is tökéletesen működik!!Köszönöm

  20. febi - 2013.12.12. 10:13

    Köszönöm az anyagot. Nagyon jó :-)
    Kérdésem lenne, hogy nekem még a régi típusú sim kártyám van amiből lehet simán vágni micro simet, de szeretnék most egy nanot simet kivágni belőle, de akkor már belevágok a chipbe is. Nem okoz ez problémát? Továbbra is rendesen fog működni minden?

  21. xperia z - 2013.12.14. 16:46

    ehez anyt tenk hozá hogy aki i phon 5 je van az ne szidja a másikat hogy mikor hogyan reszeli meg azt a szájba fingot sim kártyáját aki ki várja a t-szarnál a sort és perkál anak csak anyit hogy ha nem kel neked ijet csinálni mi a fa**nak fikázod by xperia z

  22. jutka - 2013.12.25. 08:36

    köszi a leírást! én épp most kaptam telót, amibe ilyen pici kártya fér csak bele, és ugyan tegnap még elrohantam egy ügyfélszolgálatra, de épp bezárt. karácsony lévén jött a B terv. és működik!!!
    úgyhogy van, amikor a kényszer miatt jól jönnek az okos dolgok : )

  23. Evi - 2013.12.26. 12:40

    Megcsináltam és hibátlanul működik ! (Bár hozzafűzném, hogy nem kell annyira kicsire levágni, mint ahogy azt a sablon mutatja)

  24. Gergő - 2013.12.30. 15:26

    Nekem a telonornál ingyen szétvágták direkt simkártya vágógéppel és működik is:D

  25. Viki - 2013.12.31. 12:02

    Nem tudom, hogy miért panaszkodtok, a T-mobilnál teljesen ingyen kicserélik a kártyát, kivéve, ha céges.. Amúgy, ha elrontod és elviszed, hogy kiszedesd, akkor csak saját magadat teszed nevetség tárgyává….

  26. István - 2014.05.21. 01:52

    Nekem is gondom volt a kártyával.Levágtam microra .belement a helyére ,de nem működött.Elkezdtem levágni a széléből.Most jött a bukkanó.Érzékelte,de nem maradt az olvasóban.Egy millimétert ráragasztottam és fedél rácsuk,működött.De ebben nem nyugodtam bele,mert így nem tökéletes,A t-mobile közölte rongálás így 5 ezer Ft.A kártyán volt pénz is Elmentem egy GSM boltba egy Iphone adapter és egy vágó segítségével megcsinálták,Nanora váták,a microba bele és lás csodát!Működött.Örültem neki mint majom a farkának.Köszönet aki segített ebben.Egyes szolgáltatók túl variálják magukat.

Szólj hozzá Te is!