expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

iPad kategóriában eddig a következő bejegyzések íródtak:

A harmadik negyedévben érkezhet az új iPad mini!

Írta: KeleMan 2012. április 16. 17:48

Érkezett egy friss hír, mely szerint a kínai NetEase portál azt állítja, hogy az Apple javában készül a visszavágásra a Windows 8-as táblagépek ellen. A fegyver pedig az iPad mini lesz, mely várhatóan 7,85″-es kivitelben fog elkészülni, 1024×768-as pixelfelbontással. Elvileg két modell lesz, ára 249$ és 299$ körül fog várhatóan alakulni.

Az iPad mini azonban nem csak a Microsoft táblagépeinek lehet majd az ellenfele, hanem a legtöbb olcsóbb kialakítású Androidos táblagépnek, hiszen az iOS operációs rendszer minden előnye megmarad a táblában. Sőt az új készülékkel az Apple az Amazon Kindle Fire táblagépét is megszorongathatja a saját piacán. A riport szerint az Apple 6 millió darabos raktárkészletet kíván felhalmozni a kisebb iPad készülékből a startra.

Közben megjelentek az első fantáziaképek is az új eszközről a Ciccarese Design jóvoltából, így már a saját szemünkkel is elképzelhetjük, hogyan is illene be az iPhone és a iPad közé az új eszköz.

(A képekre kattintva azok nagyfelbontású változatban is megtekinthetőek.)

Ez kérem nem vicces – Itt a Windows 8 iPad készülékre!

Írta: KeleMan 2012. április 15. 20:15

Szeretnétek tesztelni az új Microsoft Windows 8 operációs rendszer megújult Metro felületét? Naná, hogy szeretnétek! Mindenki szeretné. A redmondi székhelyű Microsoft cég fejlesztői is szeretnék, ezért a Splashtop úgy döntött, hogy elkészítik annak iPad táblagépre készült változatát! Vicces nem?

Hát nem! Ez nagyon is komoly, még az Apple is felvette az AppStore kínálatába az alkalmazást, hiszen így ők is tesztelhetik mit is főztek ki a Microsoftnál.

Az alkalmazást Win8 Metro Testbed néven találjuk meg az AppStore kínálatában. Az ára sajnos elég húzós, még úgy is, hogy jelenleg 50%-os kedvezménnyel árusítják a bevezető szakaszban, 19,99€-t kérnek érte. Ha szeretnétek megtapasztalni, hogy miért is lesz állítólag olyan jó az új Windows 8 felülete, de mégsem szeretnétek érte pénzt kiadni, akkor az alábbi másfél perces videót ajánlom a figyelmetekbe.

Egyébként Cliff Miller, a Splashtop vezetője elmondta, hogy a Windows 8-as táblagépekre fejlesztő cégeknek 500-1000$-t kellene egy új Windows 8-as táblagépért fizetni a későbbiekben, de a legtöbb fejlesztőnek már van iPad készüléke. Ahhoz pedig, hogy a jövőbeli alkalmazásokat ki tudják próbálni az érintőképernyős eszközökön, – melyeket már most is fejlesztenek a Windows 8 indulására – a lehető legjobb megoldás az Apple táblagépe.

Amúgy én egy fantasztikus találmánynak tartom ezt a Metro-t. Lehet scrollozni jobbra, és lehet balra is! Überkirály, észbontó, lenyűgöző, frenetikus! Mikre nem képesek a redmondiak!


Letöltöm – 19,99€

Update #1: Közben végignéztem a videót! Van rajta passziánsz és multitask is! Must have! ;)

33 millió iPhone, 12 millió iPad az első negyedévben?

Írta: DrJuris 2012. április 13. 19:49

1,5 héttel az Apple hivatalos negyedéves jelentése előtt az előzetes várakozások azt jósolják, hogy az Apple ebben az időszakban 33 millió eladott iPhone-nal, valamint 12 millió értékesített iPaddel büszkélkedhet.

Gene Munster, a Piper Jaffray elemzőjének előrejelzései egy picit ugyan eltérnek a Wall Street előzetes várakozásaihoz képest, hiszen a 33 millió iPhone egy picit magasabb (a Wall Street 30 millióra számít), a 12 millió iPad pedig egy “hangyányival” alacsonyabb (13 milliós várt adat) becslést mutat. A MAC gépekre vonatkozóan azt fogalmazta meg Munster, hogy a januári-márciusi időszakban 4.3 milliót adott el ezekből az Apple (ez a WS szerint 4.4 millió lenne).

Ha az Apple követi az elmúlt négy év tendenciáit, akkor minden bizonnyal újabb 6%-os jövedelemnövekedés jellemzi majd ezt az időszakot, és az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 16%-kal fog emelkedni. Hogy tisztán látható legyen ezeknek a számoknak a nagysága, előbbi 38.3 milliárd dollárt, utóbbi pedig 11.41 dollárt takar.

Munster szerint az eddigi iPhone eladásokat érintő rekord – amely a 2011-es évben történt (37 millió darab) – is azt mutatja, hogy a készülék globálisan meghatározó eszköz lett, és előrevetíti, hogy hasonló “katarzis” akkor következhet majd be az eredményekben, ha az iPhone hatodik generációja leleplezésre kerül.

Természetesen az iPadről is tett említést Munster, ám szerinte a Wall Street előzetes, 13 milliós eladást váró becslését nem éri majd el a hivatalos érték, ám kiemeli, hogy a harmadik generációs iPad első három nap alatt történő 3 milliós eladási száma még így kiemelkedő eredmény.

Végül Munster arról is tett említést, hogy 2014-re az Apple lehet az első “trillió dolláros” vállalat, ha minden így folytatódik tovább. Hihetetlen szám…

 

A német bíróság fenntartja az iCloud push tiltását

Írta: DrJuris 2012. április 13. 19:16

Február közepén jött az az Apple számára kicsit demoralizáló hír, hogy Németországban csatát vesztettek a Motorolával szemben, ugyanis a német bíróság betiltatta az iCloud és Mobilme push szolgáltatásait. Ez azt jelentette, hogy az emailek és egyéb adatok nem lettek szinkronizálhatók automatikusan, hanem mindig manuálisan kellett frissíteni őket.

Az Apple természetesen fellebbezett az ügyben, ám a bíróság ezt elutasította és továbbra is fenntartja a korábbi ítéletét. Az ügyben továbbá kimondták, hogy az Apple-nek kártérítést kell fizetnie a Motorola Mobilitynek, amelynek összegét nem hozták nyilvánosságra. Az ok továbbra is az, hogy az Apple push technológiájának megvalósítása sérti a Motorola Mobility egyik szabadalmát, amelyet az iPhone és iPad 3G készülékekben használtak, így a döntés jelenleg csak az iOS eszközökre vonatkozólag van érvényben.

Minden valószínűség szerint az ügy még folytatódni fog, hiszen az Apple továbbra sem nyugodott bele a döntésbe, ugyanis szerintük a Motorola szabadalma érvénytelen, üzletpolitikája ésszerűtlen, elfogadhatatlan.

Addig is az Apple közzétett egy átmeneti megoldást a kellemetlenség németországi áthidalására! Az oldal magyar nyelven nem elérhető!

Leghasznosabb fotós és videós applikációk!

Írta: DrJuris 2012. április 13. 07:15

Az iPhone megjelenése óta megfigyelhető, hogy bizony a generációk alatt egyre nagyobb hangsúly került a fényképezésre. Az Apple sosem a megapixelek versenyébe szeretett volna beszállni, hanem megpróbálta az adott felbontás melletti legtökéletesebb kép elkészítését megoldani. Az iPhone 4-ben már egy 5 MPx-es kamera kapott helyett, s megjelent a vaku, majd az iPhone 4S-be az iSight elnevezésű, immáron 8 MPx-es optika került, amellyel a ténylegesen a 8 Mpx-es kamerával rendelkező telefonok élére került szinte a készülék.

Éppen ezen okokból érdemes kicsit összefoglalni, hogy melyek lehetnek azok az applikációk, amelyek mind a fotók elkészítését, mind azok beállítási módjait illetve számítógépre történő könnyebb másolását lehetővé teszik.

1. Camera+ (0.79€)

A Camera+ a jelenlegi egyik legfelkapottabb alternatív fotóalkalmazás.  Ezt azzal érdemelte ki, hogy felülete letisztult, könnyen kezelhető, valamint néhány olyan plusz funkciót is rejt, amelyet alapból a fotós szoftver nem támogat. Ilyen fontos beállítás az önkioldó, amelyet 5, 15, 30 másodpercre állíthatunk be, a képstabilizáló. Az elkészült képeket különféle effektekkel tehetjük még izgalmasabbá. Emellett megtalálható benne a rács nézet, azonnal elérhető a zoom funkció, valamint a hangerőszabályzó gombok nyomására történő felvételkészítés, bár utóbbiak az alapprogram repertoárjába is beletartoznak. Egyetlen hiányossága a videókészítés.

2. PowerCam TM (1,59€)

Az előbb taglalt Camera plusszal szemben ugyan ez az alkalmazás drágább, ám ennek oka is van. Sok extra funkció is belekerült. Itt már nem maradt el a videó/fénykép közötti választás lehetősége, valamint ez a program már képes a fotókra a dátumcímkét is ráégetni, tartalmazza a rácsos nézetet, állandó vakufény beállításának lehetőségét is, előlapi kamerával való rögzítés opcióját, dizájnelemek használatát. Érdekesség, hogy a fotók és a videók minőségét is akképpen határozhatjuk meg, hogy normál módra, nyomtatásra, háttérképre, vagy közösségi oldalakra való feltöltésre használjuk majd a remekműveket. Ha mindez nem lenne elég, majdnem 60 effektből választhatunk (szépia, villám, fénygömb, tükrözés, negatív, skicc, stb.), ami valljuk be, igen impozáns megoldás. Még mindig nincs vége, hiszen mi magyaroknak igen köszönet teljes az, hogy a program tud magyarul is.

3. FiLMiC Pro (2,99€)

Az előzőekhez képest ez már egy kicsit drágább alkalmazás, ám aki sokat videózik, annak szinte kötelező. Rengeteg – videózással kapcsolatot – plusz beállítást tartalmaz a program, így végre iPhone 4S esetén négy, iPhone 4-nél pedig három lépcsőben szabályozhatjuk a felbontást (1920×1080, 1280×720, 640×480, 480×360), ezzel nem kevés tárhelyet megspórolva. Ezen kívül lehetőséget nyújt az előlapi kamerával való videórögzítésre is (iPhone 4 és 4S esetén), valamint kiválaszthatjuk, hogy fekvő, vagy álló nézetben készítjük felvételünket. Lehetőségünk van állandó vaku használatának, valamint fix illetve dupla fókusz beállítására is. Hab a tortán, bár talán ennek kevesebb haszna van, hogy az FPS-t (képkocka per másodperc) 1-30 között mi adhatjuk meg. S ha még ez mindig nem lenne elegendő, akkor kijelezhetjük külső hangerő szintjét, rácsos nézetben segíthetünk a fókuszpont pontos megtalálásán, valamint keretet adhatunk a készített videóknak.

4. DMD Panorama (1,59€)

Számos panorámakészítő programot próbáltam már, ám mind közül számomra a DMD (=Dermandar) Panorama tetszett a legjobban. Gyors kezelhetőség, jó képillesztés, hasznos beállítási funkciók jellemzik. Természetesen 360 fokban képest panorámafelvételt készíteni, gyorsan és tényleg szépen rakja össze az elkészült fotókat, a következő kép készítésének helyét pedig a képernyő tetején található jin és jang féle jel mutatja. Lehetőségünk van a fókusz milyenségének beállítására (auto, zárt, elejétől zárt fókusz), valamint vaku használati módjának megadására is. A panorámafotókat ezután menthetjük, elnevezhetjük, törölhetjük, Facebookon vagy Twitteren megoszthatjuk, esetleg emailben elküldhetjük.

5. Photo Transfer App (2,99€)

Mint láthattuk, mind fotózásra, mind videókészítésre találhatunk igencsak kiváló programokat, ám ezeket nem mindig egyszerű a számítógépre juttatnunk. Kábellel való csatlakoztatás esetén ugyan egy külön meghajtóként láthatjuk a telefont, ám mi van akkor, ha éppen máshol, adatkábel nélkül vagyunk, de szeretnénk felrakni, megmutatni az elkészült munkákat. Erre nyújt tökéletes megoldást a Photo Transfer App. Az ára ugyan nem a legalacsonyabb az App Store-ban, de ez is minden forintot megér. A program megnyitásakor két lehetőség közül választhatunk. Az egyik – amely kivételes funkció – hogy fogadunk adatot, a másik, hogy küldünk. Mindkét esetben a továbblépés után három opcióval szembesülünk, méghozzá hogy Apple gépről vagy gépre, Windows eszközről vagy eszközre, vagy iPhone/iPadről vagy iPhone/iPadre szeretnénk adatott fogadni vagy küldeni. Fogadás esetén külön mappát is létrehozhatunk az eszközünkön, amely tényleg tetszetős funkció. Küldés esetén a már jól bevált wifis megoldás következik, méghozzá úgy, hogy a böngészőnkbe bele kell írni a program által megadott webcímet. Ezt megtéve azonnal a menü fogad a böngészőben, ahol kiválaszthatjuk, hogy mely fotókat illetve videókat szeretnénk letölteni a készülékről. A művek kiválasztása után már csak azt kell kiválasztanunk, hogy teljes, vagy közepes felbontásban szeretnénk lementeni azokat. Fontos, hogy ezeket a program .zip fájlba tömöríti, utána még ki kell csomagolni a tartalmát.

6. Email Photo Sender (0.99€)

Gondolom sokan találkoztak azzal a problémával, hogy emailben szerettek volna több fotót elküldeni, ám az Apple a beépített levelezőprogramjában csak 5 db elküldését teszi lehetővé, ám ez sokszor kevésnek bizonyul. Ennek áthidalására létezik az Email Photo Sender nevezetű program, amely szinte határtalan mennyiségű fotó és videó továbbítására ad lehetőséget emailen keresztül. Használata egyszerű, a program megnyitása után a szükséges fotókat vagy videókat kell kijelölni, majd a küld gombra rányomni. Itt egy beállításokat tartalmazó ablak ugrik fel, ahogy kiválaszhatjuk, hogy teljes méretben, fél méretben, vagy negyedakkora felbontásban szeretnénk elküldeni a képeket. Lehetőség adódik továbbá .zip-be tömörítésre, egy nagy fotómontázsba alakításra, illetve anilmált .gif-ként való elküldésre is. A program majdnem tökéletes, de néha előfordul, hogy többször kell rányomni az OK gombra.

Ezen kívül számos fotózást, videózást elősegítő applikáció található az App Store-ban – cikkben így a hangsúly is a hasznosra kerül -, hiszen millió lehetőség közül választhatunk (Movie FX, Incredibooth, Frame Maker), viszont ezekre mondanám én, hogy mindenképpen érdemes letölteni és használni, valamint mindegyik megéri az árát.

A mai este a Think Geek egy professzionális, mégis a megfizethető kategóriába tartozó töltőjét mutatnám be nektek. A Converge USB töltőállomás egyaránt kezeli az iPhone, iPod touch és iPad készülékeket és a legtöbb USB (Micro USB) alapú egyéb elektronikai készüléket, gondolok itt digitális fényképezőgépekre, egyéb mobiltelefonokra.

A rendkívül elegánsra sikerült dizájn mellett a könnyű kezelhetőség sem elhanyagolható, egy iPad és egy iPhone készüléket elhelyezve a töltőn az akár az íróasztalunk dísze is lehet. A töltőállomás kialakítása egyszerre futurisztikus és látványos, a kábeleket is sikerült elrejteni a kíváncsi szemek elől. A lekerekített szélek, a letisztult dizájn és a fehér szín kombinációja igazi Apple érzést kölcsönöz a terméknek.

A készülék hátoldalán található a 110-240V-os tápcsatlakozó, valamint 4 darab USB csatoló, melyekre a kábeleket csatlakoztathatjuk, a másik végüket pedig az iKészülékeinkhez. A töltő pedig egyszerre akár mind a 4 eszközt képes árammal ellátni. Az ára is barátinak mondható, a maga 39,99$-os árával. Mai középárfolyamon számítva kb. 8.800 forintba kerül a berendezés. A szállítás plusz költség, de ha legalább kettőt rendelünk, akkor ingyenes, mivel 70$ felett nem számolnak fel kiszállítási díjat.

A terméket itt lehet megrendelni: ThinkGeek

Max Payne is tiszteletét teszi az iOS eszközökre

Írta: KeleMan 2012. április 8. 11:32

2012. április 12-én érkezik az App Store áruházba a klasszikus “Bullet-Time” játék, a Max Payne. A Mátrixos filmek után ez a játék volt, mely elsőként alkalmazta ezen technikát. Persze a sztori teljesen más, de anno a játék azzal hódított a PC-ken, hogy a kemény akciók alatt belassíthattuk az időt, így könnyebben tudtunk célozni, valamint akkori szemmel a grafika is egyedülállónak volt mondható. Aztán jött egy második rész is, mely szintén nagyon jól sikerült, bár sokan csak rókabőrnek tartották, nekem személy szerint viszont tetszett, ez év második félévében pedig érkezik a Max Payne 3 is. A kiadó Rockstar Games a GTA3 iOS átiratával már egyszer bizonyított, mely azóta is a toplisták élén van.

A klasszikus Max Payne PC-s átiratát kapjuk meg tehát egy az egyben, HD grafikában, nagyfelbontású textúrákkal, lesz Social Club kapcsolódási lehetőség és felhasználóbarát, teljesen testreszabható irányítási rendszer. A játék amúgy még 2001-ben jelent meg, egy TPS (Third-Person Shooter) alapú irányítási rendszerrel. A sztori röviden annyi, hogy Max családját a szeme láttára lemészárolják és az addig kedves apa, szerető férj mindenét elvesztve lezüllik az alvilág mélyére, hogy rendet vágjon a mocsokban.

A játékból amúgy készült egy film is, Mark Wahlberg főszereplésével, de nagyon gagyi lett, mint a legtöbb játékátirat. Mindenesetre a May Payne hamarosan érkezik az iOS eszközökre, melyek közül az iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, a negyedik generációs iPod Touch és az összes iPad készüléket támogatni fogja.

Itt a várva-várt iPad dokkoló, billentyűzet?

Írta: DrJuris 2012. április 7. 22:35

A japán Macotakara blogoldalán számolt be az új “notebook dokkolóról”, amely bár a notebook kifejezést használja, egyértelműen egy iPadhez használható billentyűzet dokkolót jelent.

A dokkolóban elhelyeztek egy lítium-polimer akkumulátort, amely lehetővé teszi az iPad használat közben történő töltését is. Bár a megoldás nem annyira kiforrott, mint pl. az ASUS Transformer esetében – mivel a csatlakozás ugyan Bluetoothon keresztül megy, de a töltési módszer nem túl esztétikus, valamint egy egérpad is teljesebbé tenné az eszközt -, de kétségtelen, hogy a dokk az eddigi talán legjobb megoldásnak bizonyulhat.

A billentyűzet specifikációi közé tartozik az USB és a mini USB port is, valamint a Bluetooth támogatás is, amelyen keresztül a billentyűzetet az iPadhez kapcsolhatjuk. Nagy kérdés, hogy az USB és a mini USB portokat mivel lehet kihasználni, ám minden bizonnyal képnézegetés funkciót rejtenek magukban. A dokkoló kimondottan az iPad 2 számára készült ugyan, de ennek ellenére valószínűleg a harmadik generációs iPaddel is kompatibilis, lévén a vastagságbeli különbség a két eszköz között elenyésző.

A dokkoló jelenleg a japán Rakuten kínálatában elérhető, átszámítva körülbelül 75 dollárért, de a gyártó állítása szerint hamarosan az Egyesült Királyságbeli Buy.com-on is megvásárolható lesz.

Vajon mi hiányzik még a “törésmentes” iOS-hez?

Írta: DrJuris 2012. április 7. 17:48

Az iDevice felhasználók körében mindig nagy kérdés volt az úgynevezett Jailbreak használata. Sok előnye, sok hátránya van a használatának, ám felvetődik a kérdés, hogy vajon mikor lenne az iOS annyira jó, hogy szinte mindenki elfelejthetné a készüléke “feltörését”?

Az iOS 4-gyel megjelent az a régóta várt – minden más okostelefon szoftveres adottságában addigra már jóideje szolgáló – szolgáltatás, amelyet multitaskingnak neveznek. Ezzel az Apple egy új irányba lépett el, hiszen az iOS kezdett végre olyan testet ölteni, amely az éles kritikákat egyre jobban hallgattatta el.

Az iOS 5-tel még több hasznos – többnyire Jailbreakből átvett – funkció jelent meg. Az értesítési rendszer mindig sarkalatos pontja volt a negatív véleményeknek, hiszen az alkalmazások futtatása közben egy bejövő email, sms, az egész folyamat megállítását eredményezte, ezzel rontva a felhasználói élményt. Az új iOS-ben a redőnyös módszer került bevezetésre, amely véleményem szerint – ugyan nem feltétlenül eredeti ötlet – igazán jól sikerült, kivételesen nem az Apple találta ezt fel, viszont ők tökéletesítették. Természetesen ez sem hibátlan, mivel az nagyon zavaró benne, hogy például az iPhone-on egy Youtube videó nézése közben a tekerés helyett sokszor a redőnyt akarja lehúzni a telefon, így megállítja a videót és felesleges időt vesz el. Ennek ellenére a lehúzással viszont újabb beépített megoldást találhatunk, hiszen az időjárás és a tőzsde már közvetlenül az értesítések pontból ellenőrizhető, amely sok embernek fontos lehet.

Támadhatósági rést foltozott be az OTA (vezeték nélküli Over The Air) frissítés, valamint az ezzel kapcsolatos WiFi-n keresztüli applikáció, zene és más szinkronizálása is. Apróság, de a csengőhangok is jobban testre szabhatóbbak lettek, üzenetnél, e-mailnél, sima értesítésnél egyaránt lehet más és más jelzést választani. Az iMessage, Facetime megjelenése sok konkurens programnak szabott gátat, valamint az Apple egyre több olyan – immáron sajátként létrehozott – applikációt tervez, amely alternatív megoldások használóit csábítja el, s ezeket igyekszik a telefon alapfunkcióiba is beleépíteni.

Mégis vannak olyan dolgok, amelyek ugyan nem kívánnának nagy engedményt az Apple zárt politikájából, viszont ténylegesen építő jelleggel támogatnák a használhatóságot.
A konkurens rendszerek használói mindig az iTunes használatát emelik ki visszataszító tényezőnek elsősorban, ám ezt az Apple az OTA szinkronizációval próbálta kicsit enyhíteni.

S itt jön a kérdés, milyen programokat, vagy mely programoknak mely funkcióit látnánk még szívesen az iOS 6-ban, vagy 7-ben?! Mivel az iPhone is az iPod vonalról indult, nekem hiányzik, hogy magáról a telefonról nem tudok egy-egy zeneszámot más mappába helyezni, a rámásolásához is külön mappába kell tennem mindent, egyszóval nem egy ötletes megoldás ez, ehhez képest pl. az EZ MP3 ezt áthidalja, hiszen mappákat hozhatunk létre, törölhetünk, áthelyezhetünk MP3-akat, stb.

A háttérben futó applikációk egy kattintással történő bezárása meglátásom szerint szintén hasznos lenne, ezt a „weekillbackround pro” helyettesítheti (Cydia). A szolgáltatókkal való különböző szerződések miatt az SMS jelentés valószínűleg nem fog belekerülni az iOS jövőbeli újdonságai közé, bár nekem ez mindig jóleső visszajelzés volt a régi Nokia telefonokban is. A Home gomb kihagyása is sokszor pletykaként vetődik fel, mivel az „i” készülékékeknek ez egy olyan pontja, amely gyakran eredményez garanciában cserélést. A Zephyr tweak egyujjas multitasking előhozása nagyon kényelmes, s főleg Home gomb kímélő megoldás lenne, ha beletennék az új iOS-be.

Biztosan rengeteg egyéb kihagyott funkció van, ám még kettő sarkalatos pontról beszélhetünk. Az egyik ilyen a már 5 éve fennálló, és az iOS immáron védjegyéhez tartozó módosíthatatlan ikonos elrendezés. A hangsúly a módosíthatatlanon van, ugyanis az elrendezésen és a mappába foglaláson kívül semmi olyat nem engedélyez az iOS, amely talán izgalmasabbá tenné a kinézetet. A Cydiában megtalálható Winterboard igyekszik ezt a hiányosságot áthidalni, ám talán az Apple is rájön egyszer, hogy egyre több felhasználó válhat meg csak azért a készülékétől, mert egy idő után unalmas lesz számára a kezelőfelület.

Ezen a gondolatmeneten keresztül eljutunk az utolsó ponthoz, amely a widgetek kérdése. Mint említettem, az időjárás és a tőzsde “widgetet” ilyen téren picit megoldotta az Apple, ám valljuk be, ez elég szerény megoldás. A használatuk mellőzésének viszont van egy lehetséges magyarázata, hiszen a widgetek állandó frissítési kérelme, vagy megjelenítése mind a rendszer gyorsaságát, mind az akkumulátor élettartamát jelentősen érinthetnék negatívan. Az “SBSettings”-féle cydiás tweak viszont igenis hasznos dolog, és mondhatni minden Jailbreakelő használja. Ennek a lényege, hogy a különböző hasznos funkciókat (Wifi, GPS, Bluetooth, elforgatás) egy gombnyomással aktiválni vagy deaktiválni lehet. A notification centerbe is elférne akár.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy ugyan az iOS korántsem tökéletes, egyre kevesebb olyan pont van, amely annyira hiányzik a rendszerből, hogy alternatív Cydiás megoldásokat kelljen alkalmazni helyettük. Egy réteg problémái viszont sosem lesznek megoldva, méghozzá azoké, akik csak azért Jailbreakelnek, mert úgy minden applikáció “ingyen” letölthetővé válik számukra.

Ezzel, hogy ki mennyire ért egyet, mindenkinek a saját joga eldönteni, ám egy-két programon kívül (GPS, Office) szinte minden játék, alkalmazás vagy ingyenes, vagy 0.79€-s (~235 Ft-) akcióba kerül, amely valljuk be, maximálisan kifizethető, ha már több mint százezer forintot költöttünk magára, a telefonra, ráadásul egy nem várt kijelző, vagy hardveres hiba esetén (ahol már nem lehet gyári iOS-t visszaállítani) a Jailbreakkel rendelkező készüléket nem biztos, hogy garanciában cserélik, szemben a “tiszta” rendszereket használókkal.

Vajon Nektek mi hiányzik az iOS-ben még? Használtok még Jailbreaket, ha igen, miért?

Az Apple már teszteli az iPad mini készüléket

Írta: KeleMan 2012. április 7. 14:12

A Daring Fireball neves szakértője, John Gruber szerint már tesztelik az Apple főhadiszállásán az új és kisebb iPad készüléket, mely az oly sok pletykát megélt 7,85″-es méretben várható. Az Apple az iPhone és az iPad közé próbálja majd pozicionálni az új táblagépet, a kérdés csupán az, hogy mennyire lesz ennek értelme és létjogosultsága a piacon. (Ha a versenytárs Amazon Kindle Fire táblagépét nézzük, akkor biztosan.)

Because the original iPad screen was set at a pixel resolution of 1024 x 768, it’s a good guess that the mythical iPad mini – in order to simplify and streamline third-party development as much as possible – will need to sport that same resolution (or, like the new iPad, a multiple thereof). – John Gruber

Már mi is írtunk róla, hogy valószínű, hogy az Apple nem hagyja kihasználatlanul a gyártósorokat, mely az első két generációs iPad készülékhez ontotta magából az 1024×768-as felbontású kijelzőket, hiszen az iPad 2-es táblagépet is forgalomban hagyták. Gruber podcastjében állította, hogy az Apple már tesztfázisba ért és semmi akadálya annak, hogy elkezdődhessen a tömeggyártás.

Gruber viszont egy dologgal vélhetően nem számolt. Abban az esetben ha megmarad az 1024×768-as felbontás a 7,85″-es kijelzőn, még szebb is lesz a kép, nagyobb lesz a pixelsűrűség (163 dpi) úgy a programozók örülhetnek majd, hiszen nem kell az alkalmazásokat újra átírják másfajta felbontásokra. Vagy mégsem?

Nos itt egy pici probléma adódik, ami az úgynevezett HIG-ben keresendő (iOS Human Interface Guideline), mely megszabja a fejlesztőknek, hogy egy beviteli mező minimális mérete (tap-target) 44×44 pixel, Retina kijelzőkön 88×88 pixel méretű lehet. Ha ennél kisebb lenne, akkor bár az érintő felület képes lenne érzékelni, de a felhasználó képtelen lenne eltalálni az érintési pontot.

Mivel az eddigi összes iPhone készülék kijelzője 3,5″-es, az iPad készülékek kijelzője pedig 9,7″-es volt, ha bejön egy azonos felbontású, azonos oldalarányú, de új 7,85″-es méretű kijelző, az megborítja majd az eddigi alkalmazásokat. Így például az iPad appok méretre bár ugyanakkorák lesznek felbontásilag, de a fizikai “kezelőfelület” (gombok, menük, panelek) mind-mind összemennek és így a felhasználó egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja majd érinteni az aktuális részt. És ezt az Apple is tudja, azt pedig biztosan nem szeretnék, hogy az alkalmazások használhatatlanok legyenek.

Táblagépek bűvöletében – Melyiket válasszuk?

Írta: KeleMan 2012. április 6. 15:31

Elsőre talán érdekes lehet, hogy egy főleg Apple termékekkel foglalkozó oldalon miért is részleteznénk más táblagépeket, de az elmúlt időszakban – az új iPad megjelenése okán – pár olvasó kérte, hogy mutassuk be a piac többi szereplőjét is, egyáltalán mi lehet más alternatíva, ha nem iPad készülékben gondolkozik a vásárló.

Tim Cook a 2012. március 7-én tartott iPad keynote során hangsúlyozta, hogy a 2010-ben megjelent elsőgenerációs iPad óta több, mint száz új táblagép lepte el a piacot, mindegyik másolni kívánja az iPad készülékeket, több-kevesebb sikerrel.

Természetesen nem célunk az összeset bemutatni, de az iPad készülékek mellett, ha lehet úgy mondani a 8 legjobb terméket mégis megemlítenénk. A bejegyzés nem teszt, sőt az iPad 3, iPad 2, Samsung Galaxy 10.1 és az Amazon Kindle Fire táblagépén kívülieket még csak élőben sem foghattam a kezemben.

iPad 3

iPad 3, vagy az új iPad. Tökmindegy. Elsőre is tisztázzuk. Ez a legjobb táblagép jelenleg a piacon. Ehhez nem férhet kétség. Az új iOS 5.1, a Retina kijelző, az új A5X processzor, a nagyobb teljesítményű akkumulátor, az 5MPx-es hátoldali kamera, a Full HD videófelvétel, 9-10 órás üzemidő mind-mind arról gondoskodik, hogy a felhasználó egy élmény részese legyen, ha a kezébe veszi a táblát. Az elmúlt két hétben a felhasználók el voltak ájulva az új eszköztől, csupa pozitív visszajelzés érkezett az új iPadről.

Piacot robbantott, az első hétvégén 3 millió darab készülék fogyott. Az előrejelzések szerint pedig az Apple diadalmenete nem áll meg. Sajnos a készülék az előző modellhez képest hízott, mind vastagságra mind súlyra, ami azért érezhető. Az új iPad táblából is kétfajta példány létezik, egy sima WiFi és egy 4G/LTE + WiFi modell. A jelenleg piacon lévő iPad készülékek 16GB, 32GB és 64Gb beépített belső tárhelyet tartalmaznak, valamint fehér és fekete színben is kaphatóak.

Az új iPad készülékek árai 150-250 ezer Ft- között mozognak típustól és felszereltségtől függően. Aki már ismeri az Apple érzést, esetleg elsőgenerációs iPad készülékről váltana, vagy csak szereti a legfejlettebb tech cuccokat a magáénak tudni, ne is olvasson tovább, ezt a táblát vegye meg.

iPad 2

Az iPad 2 még mindig rendkívül domináns a piacon, függetlenül, hogy már egy éve forgalmazza az Apple. Az A5 chip pedig még mindig szépen teszi a dolgát és ha ez elegendő, akkor a jóárasított iPad 2 16GB-os változatot vétek lenne kihagyni, melyből WiFi és WiFi+3G modelleket is a piacon hagyott az Apple. Az iOS 5.1-es szoftvert ezen készülék is kezeli, mint ahogy itt is megtalálható az előlapi és hátlapi kamera, csupán a készülék egyéb tulajdonságai azok, melyek elbújhatna az új iPad mellett. A piac többi szereplőjéhez viszonyítva azonban megállja a helyét.

Acer Iconia Tab

Az Acer Iconia táblája egy relatíve olcsó táblagép, mely a 3.0-ás Honeycomb Android rendszert futtatja (upgradelhető). Az Iconia TabA500-as készülékkel az Acer a geekek táborát próbálja megfogni a piacon. Az árával versenyképes (közel 110 ezer Ft-) és a dizájn is megállja a helyét köszönhetően a finom tapintású alumínium öntvény borításnak. A kijelző a jól megszokott 1280×800-as felbontásra képes a 10″-es képernyőn. Az előlapi kamerája 2MPx-es, míg a hátlapi 5MPx-es. Ez utóbbi egy kis vakut is kapott. A processzor egy NVIDIA Tegra 2-es kétmagos chip, mely 1 GHz-en üzemel. Az Acer Iconia Tab A500 akkumulátorideje 4,5-6 óra használatot biztosít felhasználástól függően.

Blackberry Playbook

A RIM táblagépét csak a Blackberry fanoknak tudnánk ajánlani, igaz nekik jószívvel. Egy 1 GHz-es duplagmagos processzor került beépítésre a 7″-es táblagépbe, mely kijelzőjének a felbontása 1024×600 pixeles. A súlya a méretéből adódóan relatíve könnyű, mindössze 425 gramm. Az előlapi kamera 3MPx-es, a hátlapi 5MPx-es. A készülék belső memóriája típustól változóan 16GB, 32GB és 64GB. Az ára 100-140 ezer forint között mozog. A táblagépen a RIM saját fejlesztésű operációs rendszere, a QNX fut akadásmentesen. Képes a multitask vezérlésre, de külső programokkal, főleg játékokkal meggyűlik a baja.

Asus eee pad transformer prime TF201

Mondhatni, hogy ezen táblagép a legerősebb jelenleg a piacon, ha az Apple új iPad készülékét nem néznénk. A beépített négy+egymagos, akár 1,4GHz-en ketyegő processzor már NVIDIA Tegra 3 alapú, így a sebességgel senkinek sem lehet gondja. A táblagéphez kiegészítőként vásárolható egy billentyűzet is, melyre csatlakoztatva netbookká varázsolhatjuk, mint egy transformers játékot. Ez utóbbival pedig még plusz 6 órás üzemidőt is kisajtolhatunk a már meglévő 10-12 órás gyári akkuidő mellett. A kijelző egy 10″-es 1280×800-as pixel felbontásra képes megjelenítő, mely mellett egy 8MPx-es hátlapi és egy 1,3MPx-es előlapi kamerát kapunk. Természetesen Android operációs rendszert futtat, abból is a legújabb 4.0-ás jégkrémszendvicset. 32GB-os és 64GB-os kiszerelésben forgalmazza az ASUS ezen táblát, ajánlott fogyasztói ára 170 ezer Ft-tól kezdődik.

Samsung Galaxy Tab 10.1

Mondhatni, hogy a Samsung Galaxy Tab készülékek voltak az elsők az iPad megjelenése után, melyek valamennyire felvették a versenyt az Apple termékével. Időközben a Samsung jópár változatot kiadott már a tábláiból. A Tab 10.1 a Honeycom csúcsa vélekednek egyesek, mivel 1280×800-as referencia kijelzőt és 1GHz-es kétmagos NVIDIA Tegra 2-es processzort kapott. A kamera nem éppen a legjobb, egy 3MPx-es hátlapi és egy 2MPx-es előlapi modul segíti a felhasználót a fényképek és videók készítésében. A készülék kialakítása rendkívül jónak mondható, a 8,6 mm-es vastagságból is látszik, hogy az iPad 2 versenytársának szánták. Üzemideje is 9-10 óra között mozog. Itthon csupán a 16GB-os kivitelű gépet forgalmazzák hivatalosan, de van belőle 32GB-os kapacitású változat is. Érdekes, hogy a processzor bár képes lenne rá én még sem éreztem ezen a táblán azt a rendkívül lágy és folyamatos mozgást pl. lapozás közben, mint az Apple megoldásainál. Ettől függetlenül szerethető gép. Itt is létezik sima WiFi változat, melyet már akár 95-100 ezer forintért is megvásárolhatunk, de a Wifi+3G megoldások 120 ezer forinttól kezdődnek, amire már azt kell mondjuk, hogy inkább egy iPad 2.

Motorola Xoom 2

A Motorola anno igen nagyképűen iPad verőként tüntette fel a Xoom készüléket, mely hatalmasat bukott a piacon a csupán párszázezres eladása miatt. A Motorola azonban nem adta fel és elkészítette a Xoom 2-t, melyet már kisebb csinnadrattával mutattak be. Egy elegáns és letisztult vonalvezetésű kialakítást kapott az új trónkövelető, de a piac rohamtempóban sajnos elhaladt mellette. A processzor egy NVIDIA Tegra 2-es alapú kétmagos 1,2GHz-es sebességű chip. A 8,2″-es kijelző itt is 1280×800-as felbontású panelt kapott, míg a belső tárhely 16GB. Sajnos a közel 160 ezer forintos kezdőár miatt szerintünk egyértelmű bukta, bár a 386 grammos súly valóban jól mutat a tulajdonságok között. Talán ez az egy.

Amazon Kindle Fire

Az amerikai piacon mondhatni az iPad kihívója az Amazon Fire. Itthon azonban nagyon kevés dolog működne a készülékkel. A kifejezetten tartalomfogyasztásra és olvasásra szánt készülék ára 80 ezer forint körül mozog, amely árért egy 7″-es 1024×600-as felbontású kijelzőt és 8GB belső memóriát kapunk szépen egybepakolva egy ízlésesen kialakított házba. A készülék súlya 413 gramm, így egészen könnyűnek mondható. Az akkumulátor idő 7,5-8 óra között mozog átlagos használat mellett, mely köszönhető a nem éppen mai Android 2.3-as Gingerbread operációs rendszernek. A gépen az Amazon amúgy nem kíván keresni, sok piaci elemző pedig egyenesen azt állítja, hogy még előállítási ár alatt árusítják, mert még mindig jobban megéri az Amazonnak, hiszen sokkal inkább a tartalmak (könyvek, zenék, játékok) azok, melyen keresni tudnak. Ezen táblagépből amúgy eddig közel 6-7 millió darabot értékesíthettek az USA egyik legnagyobb kereskedőjénél.

Sony Tablet S

Elegáns, vékony könnyed. A Sony mindig is megpróbálta felhívni a figyelmet magára az extra kialakítású termékeivel. Legutóbb egy kihajtható, leginkább egy Nintendo 3DS készülékre emlékeztető “táblagépet” a Tablet P-t mutattak be, mely mellette viszont szerencsére egy mondhatni jól megszokott S szériát is kihoztak a piacra. A gép picit vastagabb, mint az iPad 2, a súlya pedig 625 gramm. Mégis az extravagáns vékonyodó kialakítás remek fogást biztosít, a beépített duplamagos 1GHz-es NVIDIA Tegra 2-es chip pedig jól összedolgozik a 3.1-es Android szoftverrel. Az előlapi kamera sima VGA felbontású, míg a hátlapi egy 5MPx-es modul. Az Androidos mezőnyben igazi csoda, de az ára picit magasabb, mint jelenleg az iPad 2-es készüléké.

Dell Streak 10 Pro

Az amerikai Dell is beszállt a tabletpiacra a Streak 10 Pro készülékével. A már fentebb említett megannyi 10″-es modellhez hasonlóan itt is az NVIDIA Tegra 2-es processzort találjuk a rendkívül igényesen és jól összeszerelt fémház alatt. A kamerák 5 és 2 megapixeles képeket tudnak megjeleníteni a 10″-es, 1280×800-as kijelzőn. A háttértár 16GB, melyet microSD kártyával tovább bővíthetünk. A súlya viszont 727 gramm, ami köszönhető a 13 mm vastag készülék házának is. E miatt azonban labdába sem rúghat egy Galaxy Tab 10.1 vagy egy Acer Iconia Tab A500-al, pláne ha az árát is figyelembe vesszük, mely közel 100 ezer forint.

Konklúzió

A fentiekből látható, hogy a legtöbb Androidos táblagép egy referencia megoldást követ, melyet a Google támaszt a gyártók számára, éppen ezért sem találunk olyannyira eltérő gépeket a piacon. Az Apple viszont a szoftvert együtt fejleszti a hardverrel így érve el a legjobb teljesítményt. Akár az iPad 2-es, akár az új iPad táblagépet tiszta szívből tudjuk tehát javasolni vásárlásra, hiszen az alkalmazások tekintetében az AppStore toronymagasan vezet még mindig, így biztosan nem lesz gond azzal, hogy a megfelelő appot megtaláljuk, legyen az akár ingyenes, akár fizetős. Aki mégis mást próbálna ki és a pénz sem akadály, azoknak az ASUS Transformer Prime készülékét javasolnánk, míg ha kompromisszumokat kötnénk teljesítmény és ár szempontjából akkor az Acer Iconia Tab készüléket tudjuk ajánlani.

Az elmúlt időszakban, mióta az új iPad a piacra került egyesek panaszkodtak az új iPad WiFi modellre, miszerint a WiFi jel nem található meg, vagy ha igen, úgy nagyon lassú. Több esetben meg is szakad a kapcsolat, ha egyáltalán létrejön.

Többen az Antennagate botrányhoz hasonlítják, szerencsére azonban kiderült, hogy csak a WiFi-s változatokkal akadhatnak problémák, abból is csupán elenyésző azon készülékek száma, melyet érinthet a hiba. Aki 4G-s modellt vásárolt a probléma nem jelentkezik.

Az Apple alkalmazottak szerint egyáltalán nem szoftveres, sokkal inkább hardveres gondról van szó. A 9to5Mac egy Apple Care dokumentumot is szerzett, mely alapján kiderült, hogy az Apple vizsgálja a probléma okát, attól függetlenül, hogy pár hete kijelentették ilyen hiba nincs, ha mégis gond van az eszközzel, úgy vigyék vissza az Apple szervizébe és kérjék a garanciális javítást.

Bár kevés eszközt érint, aki mégis kifogott egy ilyen példányt, azt biztos zavarhatja a dolog. Szerencsére az USA-ban lévő összes Apple szerviz átveszi bevizsgálásra a táblát és a dokumentum tanúsága szerint azonnal cserélik is a hibás modelleket.

Itthon még nem hallottunk ilyen hibáról, mindenesetre aki rendelkezik új iPad készülékkel, ami csak WiFi-s modell itt jelezheti ha valami gond van a vezeték nélküli hálózattal. Én a magam részéről az elmúlt két hétben viszont csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az új iPad 4G+WiFi táblagépről. Minden kitűnően működik.

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary