expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

iPhone kategóriában eddig a következő bejegyzések íródtak:

A mostani cikkben az iPhone 4 egyik talán legbosszantóbb hibájáról írunk. Nincs annál rosszabb, mint amikor egy hívást kezdeményezünk illetve fogadunk és random halljuk a másik felet, vagy nem. Az iPhone 4 tulajdonosok egy része már találkozhatott ezzel a hibával. Telefonálás közben egyszer csak nem hall semmit, vagy éppen őt nem hallják egyáltalán. Néhány esetben ezt okozhatja a beszédhangszóró, vagy a mikrofon, de ez a ritkább eset. Többségében egy szériahibáról van szó az iPhone 4-nél, melyet “audio dekóder IC” hibának nevezünk.

Mily meglepő a problémát az audio dekóder IC forrasztási hibája okozza. A forrasztásnál alkalmazott óngömbök elválnak az alaplap, vagy az ic forrpontjaitól. Néhány szerviz úgy próbálja javítani ezt a forrasztási problémát, hogy forró levegővel újramelegíti az IC-t. Ezzel a megoldással azonban sajnos nem érhető el tartós javítás, mivel a gyártás során az audio IC-t leragasztják, és ezért a javítás során alkalmazott forró levegő hatására mondhatni szétrobbannak az óngömbök és zárlatot okoznak, vagy teljesen eltűnnek a két forrpont közül. Amennyiben mégis sikeres lenne ez a beavatkozás, akkor az is csak átmeneti megoldásról beszélhetünk, mivel a ragasztás miatt nem tud a forrasztási segédanyag bekerülni az elvált felülethez és nem jön létre az újraforradás.

Tartós megoldás csak abban az esetben érhető el, ha az audio ic-t kicseréljük. A csere során a gyáritól eltérő forrasztó anyagokat használva sokkal tartósabb eredményt érhetünk el az eredetinél, és többet nem találkozunk ezzel a bosszantó hibával. Természetesen amennyiben a készülékünk még garanciális, és nincs összetörve, beázva, akkor az Apple vagy a mobilszolgáltató garanciában cseréli az iPhone készülékünket.

Garancia időn túl pedig az iDoki tud segíteni, ahol ez a beavatkozás 18 ezer forintba kerül.

A Foxconn 2015-re felépülő sanghaji gyára kutatás-fejlesztési, valamint hagyományos és elektronikus kereskedelmi központként szolgál majd.A Sanghaj legfőbb pénzügyi központjának számító Lucsiazuj (Lujiazui) városrészben kezdte meg kínai központjának építkezését csütörtökön a Magyarországon is jelen lévő, tajvani székhelyű Foxconn, mely 40 százalékos részarányával a világ legnagyobb elektronikai alkatrész gyártója.

A többek közt az Apple-nek, a Microsoftnak, a Sonynak és a Hewlett Packardnak is beszállító cég termelő és kereskedelmi kapacitásait kívánja bővíteni Kínában. A vállalat közleményében úgy fogalmaz: a 2015-re elkészülő sanghaji központ a kutatás-fejlesztésért, a cég eladásaiért és az elektronikus kereskedelemért lesz majd felelős.

Az építkezésen túl a Foxconn új termelési technológiák alkalmazását, így nagyobb automatizálás és robottechnika bevezetését tervezi. A cég tavaly év végén úgy fogalmazott, az évtized közepére egymillió robotot állít munkába termelősorain, melytől elsősorban a munkáltatói bérkiadások csökkenését várja a vállalat. A Foxconn a jövőben kiskereskedemi eladásainak fellendítése érdekében új hagyományos és on-line boltok nyitását is tervezi.

Gigateszt – Megérkezett a kategóriateremtő N.O.V.A. 3

Írta: KeleMan 2012. május 10. 18:29

A mai nap kereken éjjel egy órakor az egyik legjobban várt, – ha nem a legjobban várt – eredeti iOS cím harmadik része végre debütált az AppStore áruházban. A Gameloft örömmel mutatta be pár hete, hogy készül a N.O.V.A. harmadik része. A Near Orbit Vanguard Alliance 3 szerencsére nem lett freemium, bár található benne megvásárolható tartalom in-app-purchase keretében, de anélkül is teljesíteni lehet a játékot! Sokan most biztos fellélegeztek hiszen a Gameloft az elmúlt időszakban ontotta magából a nagyon sok sikeres, és pár sikertelen freemium játékot is.

A N.O.V.A. 3 jött, látott és győzött, sőt kategóriát is teremtett a következő generációs iOS készülékekre írt játékok körében. Most ez az etalon, a közeljövőben mindent ehhez fogunk hasonlítani, mondhatni az iOS programok FPS benchmarkja, talán olyan, mint PC-n a Crysis. Atomerőmű kell hozzá. De erről kicsit később.

Mint említettem a játék FPS (First Person Shooter) vagyis belső nézetű lövöldözős játék, melyet “mész oszt’ lősz” néven is szoktak csúfolni. A N.O.V.A. 3-at viszont nem lehet, mert az állam leszakadt olyan gyönyörű a grafikája és még a történet is rendben van. A készítők megannyi manapság divatos grafikai elemet és újdonságot emeltek át a játékba a konzolokról, így a valós idejű dinamikus fények és árnyékok, a “Hollywood”-i filmekből megszokott mélységélesség (a távoli tárgyakat homályosabbnak látjuk), az ellenfelek lenyűgöző rongybaba effektusa és animációja mind-mind megtalálható a – most már biztosan kimondhatjuk – konzol minőségű játékban.

A játék története szerint négy hónap telt el a második rész vége óta, melyben a főszereplő, Kal Wardin tönkretette a Volterites terveit és szabotálta a háborús gyárakat. Folsom elnök meggyilkolása után viszont Kal eltűnt pár hónapra, mígnem egy üzenetet kapott Yelenától, hogy azonnal jöjjön a Földre. Kal Wardin pedig elindult, hogy újra, még egyszer megmentse az emberiséget. A játék pontosan ezzel kezdődik, amikor is Kal megérkezik a Földre, de nem úgy ahogy szeretné. San Franciscoban zuhan le az űrhajójával, mellyel kezdetét veszi a 10 lenyűgözően megalkotott misszió, melyet az egyjátékos módban találunk.

Persze ha a történetet később vinnénk végig, úgy akár a többjátékos móddal is kezdhetjük, melyben egyszerre akár 12 játékos is részt vehet a jelenleg elérhető 6 különböző térképek egyikén. A játékmódokból is rendkívül sok van, a kedvencem a Quake óta a Capture the Flag, azaz a zászlórablás, de persze megtalálható a Deatmatch (mindenki mindenki ellen) és a Team Deathmach (csapatok egymás ellen) is.

A készítők járműveket is elhelyeztek a játékban, ezek közül megtalálható mind az egy-, mind a többjátékos módban a hatalmas lépegető, a Mech, mely irtózatos pusztításra képes, a Jeep, mellyel nagyon gyorsan eljuthatunk a pálya egyik végéből a másikba (már ha ki nem lőnek közben), valamint a Jet Pack is, amivel akár repülhetünk is egy kört és felülről szórhatjuk az áldást. Kiemelném, hogy a játékban most először van lehetőség arra, hogy egy csapatból több csapattárssal közösen egy járműbe üljünk be, így akár míg én vezetek, a társam lőheti az ellent.

A fegyverek is impozánsak, melyekből az egyszerű pisztolytól egészen a lángszóróig mindent megtalálunk, mely egy igazi FPS játék kelléke lehet. Van itt rakéta és aknavető, vadászpuska, plazmát és villámokat lövő futurisztikus csodafegyver, gépkarabély és az elit Rail Gun, mely mindent űberel. Az elsődleges fegyvereken kívül kapunk még kézigránátot, valamint távolról vezérelhető aknákat is telepíthetünk. A játék során három fajta képességünk is lehet, (Repel, Paralyze, Time Shift) melyek közül talán az időlassítás tetszett a legjobban.

Az egész játékról egyébként süt a profizmus, lényegesen természetesebbnek hat, mint az előző rész, a N.O.V.A. 2. Míg utóbbi játék is remek volt, az embernek mégis az volt az érzése, hogy egy műanyagba csomagolt világban jár-kel. Itt ilyen nincs, mondhatni minden természetes, minden gyönyörű. Bár csupán másfél órát játszottam az appal, feltűnt, hogy a játékot és a köré épülő világot a fejlesztők nagyon aprólékosan felépítették. Az összes grafika, az ellenfelek és saját fegyvereink kidolgozása, az épületeken lévő grafikák minősége elsőosztályú. Az összhatás az, ami hozzátesz és ami egyben tartja ezt a remek sci-fi játékot.

Én személy szerint iPad 3-as készüléken játszottam, melyen a Retina felbontása a N.O.V.A. 3-nak valami fantasztikus. Rezzenéstelenül, tökéletesen akadásmentesen is futott. iPhone 4-es készüléken is megpróbáltam, itt viszont már volt mikor megakadt egy-egy pillanatra. Ettől függetlenül úgy éreztem, hogy remekül balanszolták a játékot, így a kiadó szerint a N.O.V.A. 3 támogatja az iPhone 3GS, iPhone 4 és 4S, az iPod touch 3. generációs (16+) és iPod touch 4. generációs modelleket, valamint az összes iPad készüléket. Ami még egy érintőkijelzős eszköznél sokat számít, az az irányítás, de ezt az akadályt is remekül vették a programozók.

Persze van pár hiba is, de szerencsére nem sok, legalábbis én nem tapasztaltam fagyásokat, lassulásokat, de ami feltűnt, hogy mintha nem lenne élsimítás a játékban. Az új iPad-nél játék alatt nem tűnt fel, de a közben készített nagyfelbontású képeket Mac-en elnézve tisztán látszik, hogy bizony pár helyen darabos a grafika. Illetve bármennyire is jó az AI (mesterséges intelligencia) és az ellenfelek útvonalkereső algoritmusa, néha láttam érdekességeket, pl. hogy az ellenfél belefutott a gránátba holott “látta”, hogy hova dobtam.

A játék jelenlegi indulóára 5,49€, mely elsőre soknak tűnhet, de nem itt és nem most. Ami viszont sok és eléggé impozáns is egyben, az a mérete 1,57 GB-ot kell letölteni, a készüléken pedig legalább 2 GB szabad tárhellyel kell rendelkezzünk. Erre a játékra bőven megéri áldozni, hiszen egy teljes játékot és minőségi munkát kapunk a pénzünkért. Új etalon született!

N.O.V.A. 3 - Near Orbit Vanguard Alliance (AppStore Link) N.O.V.A. 3 - Near Orbit Vanguard Alliance
Fejlesztő: Gameloft S.A. | AppStore értékelés: 4.5
Ár: 5.49 € | Korhatár: 12+ | Letöltés

Nem tudom miért, de közel egy hónapja itt maradt vázlatban a Vodafone betiltott reklámja, melyet elfelejtettünk veletek közölni, bár biztos sokan hallottatok róla. Mivel időközben aktualitását vesztette úgy gondoltam törlöm, de aztán az is elmaradt. Most viszont találtam egy új reklámot és mégis úgy gondoltam leközöljük. Fun lesz az biztos! :)

De jöjjenek a tények. 2012 március 27-én betiltották a Vodafone rallys reklámfilmjét Magyarországon. Emlékeztek? Melyben a mitfahrer mindenféle politikai nézettől mentesen (persze) “Élesen balra!” felkiáltással és mobillal a kezében navigálta a vörös ördög vezetőt. Ez eddig persze a jobboldali kormánynak fel sem tűnt, nem is itt van a hiszti! Meg persze lehet, hogy véletlen! (persze)

Igazából a Telenor picsogása verte ki a biztosítékot, mely mellé a Telekom is csatlakozott, hogy mégis mi az, hogy a vörös 70-es rajtszámmal induló autó lehagyja a 30-as magenta színűt és a kék 20-as kicsikocsiteleatankot…

Szerintem vicces volt! És bár a Vodafone néha rendkívül agresszív kampányokat és reklámokat szokott tolni, nagyon mégsem mozdul el a hazai mobilpiac, de legalább a néző otthon a televíziókészüléke előtt egy jót mosolyog. Mert erre van szükség a szürke hétköznapokban. Persze jól betiltották itthon a reklámot, szerencsére pár videómegosztón még megtalálható.

Node nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a T-Mobile az USA-ban mióta az FCC nem hagyta jóvá az AT&T és a T-Mobile egyesülését, bizony elég keményen nekimegy az AT&T-nek. A T-Mobile most egy új reklámot adott ki, melyben bemutatják, hogy milyen is, ha az ember egy iPhone készülékkel az AT&T hálózatot használja, valamint milyen ha a T-Mobile hálózatán barangolna.

Lefordultam a székről, annyira jó lett ez a kis 30 másodperces spot. Aki nem látja a különbséget még vissza is tekerik neki. :) Felfoghatatlan, hogy csak nálunk nem mehet az ilyen reklám! Viszont ez is azt erősíti, hogy bizony a kinti T-Mobile is javában fejleszti a 4G hálózatot, sőt várható, hogy a 3 nagy szolgáltató (AT&T, Verizon, Sprint) mellett a hatodik generációs iPhone készüléket, mely szinte biztos, hogy 4G/LTE képes lesz a kinti T-Mobile is fogja forgalmazni.

És ha így lesz én csupán arra kérem az Apple-t, hogy végre az európai modellekbe szánt új iPhone készülékeknél is legyen kedves 1800 MHz-es sávon működő chip beépítésére, hogy használhassuk a 4G-t Magyarországon is. Nem úgy, mint az új iPad-ben…

Úgy gondolom, hogy a Facebook részvények a kibocsátás után az egekbe fognak szökni. A Facebook fejlesztőknek szánt Developers oldalán Aaron Brady bejelentette, hogy a mára több, mint 900 milliós Facebook heteken belül elindítja saját alkalmazásboltját App Center néven.

Lesz itt minden kérem szépen. A HTML5-re épülő oldalon elérhetőek lesznek az iOS és Androidra szánt Facebook alkalmazások, ezen kívül pedig a webes, mobilwebes és asztali rendszerekre szánt programok is. Érdekesség, hogy a Facebook nem fog versenyre kelni az Apple vagy a Google megoldásaival, mivel az App Center alkalmazások átirányítják a felhasználókat az iOS és Android platformra. Tehát ha valaki például szeretné letölteni a Draw Something alkalmazást iPhone készülékről az App Center áruházból, akkor a Facebook átirányítja az AppStore áruházba, hasonló a helyzet az Androidnál is. Aaron Brady hozzátette, hogy a fejlesztőknek lehetőségük lesz az elkövetkezendő hetekben beküldeni az alkalmazásaikat, hogy az indulásra már megtalálhatóak és listázva legyenek az új App Center áruházban.

Namármost ez több dolgot vetít előre. Az egyik, hogy a Facebook központosítani akarja a mobilkészülékekre szánt appokat. A másik pedig, hogy vélhetően a Facebooknál még mindig nem döntötték el, hogy az Android vagy az iOS mellé álljanak, melyiket is támogassák és mivel lépni kell, egy köztes megoldást hoztak.

Pár éve már felmerült ugyanis az a pletyka, és időről-időre megjelenik, hogy a Facebook is beszáll a mobilbizniszbe oly módon, hogy saját készüléket fognak alkotni, hasonlóképp, mint ahogy az Apple vagy a Google tette. Bár az Apple saját telefont készített, a Google csak licenszeli az Androidos szoftvert a legtöbb nagy mobilgyártónak. A legutóbbi pletykák arról tanúskodtak, hogy a Facebook a HTC-vel közösen kíván kifejlesztetni egy kifejezetten Facebook mobiltelefont.

Ti mit gondoltok, mi lehet az oka a Facebook App Center létrehozásának?

A Sanoma ismét nagyot alkotott, itt a Foci EB 2012

Írta: KeleMan 2012. május 9. 19:14

“Ne maradj le a focivilág ünnepéről! Már csak azt kell kitalálnod, hogy a sört ki hozza!” jelmondattal hirdeti az új alkalmazását a Sanoma Média Budapest, akik ismét egy remek programot tettek le az asztalra. Az AppStore áruházból ingyenesen letölthető alkalmazással lehetőségünk lesz nyomon követni a nyáron zajló legnagyobb európai tornát.

Az alkalmazásban minden egy helyen lesz ahhoz, hogy fontos információkhoz jussunk nem csupán a meccsekről, de a csapatokról, játékosokról, helyszínekről, sőt még a labdáról is. A programban megtalálhatóak a mérkőzések menetrendjei, a meccsek eredményei, a játékosok és csapatbemutatók, a helyszínek és stadionok részletes ismertetői, friss EB-hírek, és még érdekességképp az EB eddigi labdáiról is készült bemutató.

A programban kiemelkedő lesz, hogy az egyes mérkőzéseket élő szöveges közvetítések formájában is nyomon követhetjük, valamint értesítéseket kérhetünk a kedvenc válogatottunk meccseiről, azok végeredményeiről. Ezen kívül a programban található még egy részletes EB-történelem is.

Az alkalmazás nagyon ígéretes, ha értesz a focihoz, a Foci EB 2012 alkalmazással biztosan nem maradsz ki semmiből! Minden futballrajongónak kötelező program.

Foci EB 2012 (AppStore Link) Foci EB 2012
Fejlesztő: Sanoma Media Budapest Zrt. | AppStore értékelés: 4.5
Ár: Ingyenes | Korhatár: 4+ | Letöltés

Fortune 500 – Az Apple kirobbanóan tör az élre

Írta: KeleMan 2012. május 9. 18:32

Az Apple kirobbanóan tör az élre, köszönhető ez az új iPad készüléknek is, melyet visznek, mint a cukrot. Az amerikai Fortune 500-as listán is az élre tört. Bejutott a legjobb 20 cég közé, egészen pontosan jelenleg a 17. helyen áll.

A magasabb helyezés természetesen mutatja az Apple növekedését is, hiszen az elmúlt évben a legjobb 50 cég között volt a 35. 2010-ben az 56. helyen állt, míg 2009-ben a 71. volt a népszerű ranglistán. Jelenleg azonban még így is hét hellyel elmarad a Hewlett-Packard-tól, ami a 10. helyen található.

Az elmúlt pár évet figyelembe véve megállapítható tehát, hogy a 2007-es iPhone megjelenés és az 2010-es iPad bemutatása után az Apple az egekbe szökött, a részvényeik árfolyama is szépen emelkedett az elmúlt időszakban, valamint közel egy hónapja egy hatalmas rekordot is közölt a 2012 Q1-es eredményei alapján.

Aki a teljes 500-as listára kíváncsi, itt megtekintheti: Fortune 500-as lista

Pár perce kaptuk az exkluzív információkat az egyik legsikeresebb iOS játékkiadótól. A Gameloft készítésében a holnapi napon fog megjelenni a N.O.V.A. 3 az AppStore kínálatában. A sztoriról annyit sikerült kideríteni, (bár ez az első videóból is kiderült) hogy a Földön fog játszódni, az USA területén, San Francisco utcáin, mivel Kal Vardin visszatér közénk.

A játék ára 6,99$-ba, vagyis 5,49€-ba fog kerülni és kompatibilis lesz az alábbi eszközökkel: iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPod touch 3. generációs (16GB+), iPod touch (4. generáció) és az iPad, iPad 2-vel. Természetesen az Apple legújabb iOS készüléke, az új iPad sem maradhat ki a játékból, erre a készítők natív felbontást ígértek, azaz érkezik a Retina kijelzős változat is a legújabb táblagéphez.

A Gameloft-tól már megszokhattuk, hogy lassan konzol minőségű játékokat készít az iOS eszközökre, a grafika alapján pedig azt kell mondjuk, hogy nem lesz okunk a panaszra. Ha pedig lesz olyan jó, mint az első és második rész, akkor ismét egy kasszasikerrel állunk szemben. A játékban a Singleplayer mellett lesz Multiplayer támogatás is, melyről itt láthatunk két remek összefoglaló videót.

A Tiny Wings alkotója új játékon dolgozik

Írta: KeleMan 2012. május 9. 11:12

A Flow Studio Games blogja nemrég egy nagyon érdekes interjút készített a Tiny Wings megalkotójával, Andreas Illigerrel a 2012. április 27. Berlinben megtartott Maze Awards díjkiosztó gála után. Andreas Illiger elmondta, hogy közel 3 mát hét és elkészül az új játékával, ami mint nem meglepő szintén iOS platformra íródik, de semmi részletet nem volt hajlandó elárulni.

 ”Természetesen iOS platformra készül az új játék. Viszont ez egy hatalmas titok, szóval senkinek nem mondok semmit! :)”

Az interjúban Illiger arról is beszélt milyen lett az élete a 2011 év elején debütált és hirtelen az AppStore toplistáinak élére került Tiny Wings megjelenése óta.

“Nagyon nehéz volt az életem miután a Tiny Wings ilyen sikeres lett. El sem tudjuk képzelni, fogalmunk sincs, hogy mit is jelent az igazi siker, mielőtt megtörténik velünk. Hirtelen az egész világ a szobámban termett és mindenki akart valamit, megvenni engem, megvenni a licenszt, eladni a reklámjogokat, filmet készíteni a játékból. Tiszta őrület volt. Én egy csendes srác vagyok, és szeretem a nyugodt életemet. Személye szerint, semmi sem változott, azon kívül, hogy jöttek az Apple csekkjei tonnaszám. Még mindig egy kis lakásban élek, még kocsim sincs, mert még jogsival sem rendelkezek. Nem vásároltam semmit, egy új számítógépen kívül. Szóval még mindig az a srác vagyok, aki a Tiny Wings előtt is. Én csak remek játékokat szeretnék készíteni, ez a szenvedélyem.”

A Tiny Wings játék dizájnját teljesen egyedül kezdte el a fiatalember, azzal a gondolattal, hogy milyen játékokat is készíthetne kisgyermekek számára. A fő ötlet a játék mögött repülés álma volt.

“Azt szerettem volna, ha a játék pozitív gondolatokat szül. Nagyon sok destruktív és negatív játék van a piacon, én csak azt szerettem volna, ha a játékos jól érzi magát miközben játszik. Talán ez lehetett a fő oka a sikernek, én így gondolom. Nagyon sok visszajelzést kaptam, nagyon sok embertől, akik azt mondták, hogy megérintette őket a játék. A szenvedélyem továbbá a zene, a célom, hogy a játék mellett abban is megérintsem őket.”

Anno mi is írtunk az akkor Angry Birds gyilkosként kikiáltott játékról. Most elővettem újra és pár pályát ismét végigjátszottam. Remek játék még mindig. Kíváncsian várjuk, mi lesz Illiger következő dobása, reméljük az már nem csak iPhone, hanem iPad készülékekre is megjelenik. Addig is tekintsük meg az Illigerrel készült rövid videót a berlini Maze Awards díjátadón, ahol a játékkészítés szenvedélyéről beszél. A teljes interjú itt olvasható: FlowStudioGames.com

Alig pár hete megkértünk benneteket, hogy segítsétek Szántó Szilvia munkáját azzal, hogy kitöltötök egy kérdőívet, melyet a szakdolgozatához kíván felhasználni. A kérdőív engem is meglepett, mivel régen találkoztam ennyire jól összeszedett, tömören megalkotott kérdésekkel. Szilvia még aznap este jelezte, hogy nagyon sokan válaszoltak a kérdésekre és ígéretet tett nekünk, hogy amint elkészül a dolgozata, úgy megosztja azt velünk.

Ennek most jött el az ideje, megtudhatjuk milyenek is vagyunk mi, Apple rajongók. Elkészült a nagy mű, melyet itt és most teljes egészében megosztunk veletek, de természetesen kiemeljük a lényeget is. Először is Szilvia szeretné ismét megköszönni a segítségeteket, mi is köszönjük, hogy segítettétek munkáját.

“… Minden kitöltőnek hálával tartozom, hogy a kérdéssor megválaszolásával hozzájárult a sikeres kutatáshoz, és köszönöm a beszeljukmac.com és az iphonehungary.hu internetes oldalak üzemeltetőinek, akik közzétették oldalaikon a kérdőívemet. …”

Az alábbiakban témaindításként leközöljük a szakdolgozat bevezetését, melyben Szilvia vázolja azt is, hogyan is vélekedik a magyarországi Apple társadalomról.

Bevezetés

Sokan, sokféleképpen írtak már az Apple Inc. nevű cégről. A legtöbben abból a tényből indultak ki, hogy ez a vállalkozás egy garázsból indult, és a megálmodói, szakemberei nem kisebb érdemet tudhatnak magukénak, minthogy napjainkban a világ vezető számítástechnikai vállalataként tartják őket számon. Sokat olvashatunk arról, hogy a jó marketingstratégia, a bámulatos innovativitás, vagy a vezetők egyedülálló irányítási stílusa az oka ennek az eredménynek. Nem vitatom ezeknek a munkáknak sem a valóságalapját, sem pedig az érvényességét.

Ezek az érvek nem mellékesek az én kutatásom szempontjából sem, viszont én egy teljesen más oldalról próbálom megközelíteni a technológia egyik óriását. Arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan tud létrejönni egy Magyarországon alig reklámozott, szinte alig ismert márka rajongói köre szinte a semmiből, és viselkedik ez a csoport kvázi közösségként a mindennapokban. Dolgozatomban az Apple cég termékei/szolgáltatásai és a hozzájuk kapcsolódó fogyasztói rajongás viszonyát próbálom felfejteni. Feltételezésem szerint létezik olyan fogyasztói réteg, akik a termékekbe vetett hitüknél, a tapasztalataik, a cég marketingje, az újdonság, innovatívság miatt esetleg más egyéb oknál fogva a hagyományos fogyasztói tevékenységeken és a márkahűségen túlmutató viszonyban állnak a szóban forgó vállalat termékeivel, imázsával.

A kutatásomban arra keresem a választ, hogy hogyan jutnak el a fogyasztók a márka iránti elkötelezettségnek arra a szintjére, mikor a használaton kívül terjesztői is lesznek a márka hírnevének, mindenféle ellenjuttatás nélkül, pusztán személyes indíttatásból, esetleg az Apple termék birtoklása okán érzett büszkeség miatt. Felfogható-e ez a fogyasztói réteg egy különálló, jól meghatározható csoportként, szubkultúraként, és ha igen, akkor miben keresendő tevékenységük, szubkultúrájuk lényege? Ha valóban képes ez a rajongói réteg közösségként működni, akkor mi az, ami összeköti a tagokat egymással, az Apple iránti rajongásuk milyen tevékenységekbe illeszkedik a mindennapi életük során. A témaválasztásom oka a következő. Az utóbbi években, évtizedekben a technológiában bekövetkezett változások nagy mértékben alakították a felhasználói szokásokat, elvárásokat.

A szinte naponta megjelenő újítások óriási versenyben tartják a nagyvállalatokat, ennek a versenynek egy jelentős hatalommal bíró szereplője az Apple Incorporation. Sajátos marketingjének, üzletvezetési stratégiájának eredményeképpen rengetegen támadják, ugyanakkor rajongóinak száma is rohamosan nő. Nem sok olyan céget tarthatunk számon a technológiában, amely ennyire ellentétes érzelmeket vált ki a felhasználókból. Miért van az, hogy nem beszélünk Dell, vagy Acer rajongókról, fanatistákról, az Apple-rajongó vagy Apple-gyűlölő kifejezések pedig élénken jelen vannak a technológiai diskurzusokban? Kíváncsi vagyok, hogy ezek a fogalmak mit jelentenek a hétköznapokban, milyen tevékenységgel, attitűddel rendelkezik egy megszállott Apple rajongó ma Magyarországon.

Hazánkban az Apple-nek nincs akkora hagyománya, hírneve, rajongói tábora, mint a tengerentúlon, vagy Nyugat-Európa egyes országaiban, de egyre nagyobb érdeklődés övezi itthon is a cég fejlődését és a termékinnovációkat. A személyes érintettségem a témában mindössze annyi, hogy a közvetlen környezetemben élők közül többen rajonganak a cég által gyártott termékekért és az Apple “életérzésért”, és az ő mindennapos tevékenységük szemlélése adott ihletet ahhoz, hogy ezt a képzelt közösséget, amiben tevékenykednek, jobban szemügyre vegyem. A célom az, hogy ennek a még nem olyan széles rajongói rétegnek a motivációit, elkötelezettségük mozgatórugóit tevékenységük vizsgálatával jobban megértsem.

Az a hipotézisem, hogy az Apple rajongók magyarországi tábora egy fogyasztói szubkultúrát körvonalaz a magyar fogyasztói társadalomban. Ez a szubkultúra pedig egy élmény, az Apple termékek birtoklása, használata, vagy csak az irántuk való rajongás köré épül. Azt vizsgálom, hogy az Apple rajongók milyen helyzetekben, szituációkban, platformokon láttatják, akarják láttatni magukat, milyen módokon kommunikálnak egymással, és hogyan vélekednek önmagukról és másokról.

Természetesen ami számunkra és sok olvasónk számára igazán érdekfeszítő, az a kérdőívre adott válaszok voltak és az ehhez kapcsolódó kiértékelés. A kérdőívet egyébként összesen 999-en válaszolták meg, melyből 932 férfi, és mindössze 67 nő volt. Íme a grafikonok, a teljes szöveges értékelés pedig megtalálható a szakdolgozatban.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy vásárlás előtt honnan tájékozódnának. Itt is több lehetőség volt válaszmegjelölésre. A legtöbben (75%) a hivatalos Apple weboldalakat választották, ezt követték az Apple termékeket forgalmazó üzletek (47%), a fórumok és az informatikai szakoldalak közel azonos arányban szerepeltek az eredményekben (43%), a tematikus (Apple-lel foglalkozó) oldalak 37%-ot kaptak, és az ismerőseit a válaszadók 30%-a jelölte meg lehetséges információforrásként. A tematikus oldalak ismertségére kérdeztem rá ezután.

Felsoroltam az általam legnépszerűbbnek vélt Apple-lel foglalkozó, magyar weboldalakat, ezeket kellett a válaszadóknak ismerem és látogatom – ismerem, de nem látogatom – nem ismerem, és nem látogatom lehetőségek szerint osztályozni.

- A handras.hu oldalt 539-en ismerik és látogatják, 295-en ismerik, de nem látogatják, 163 pedig nem ismerik, ezért értelemszerűen nem is látogatják.

- A szifon.com oldalt 520-an ismerik és látogatják, 357-en ismerik, de nem látogatják, 120-an nem ismerik.

- Az appleblog.blog.hu oldalt 535-en ismerik, és látogatják, 273-an ismerik, de nem látogatják, 189-en nem ismerik.

- A twica.blog.hu oldalt 166-an ismerik, és látogatják, 226-en ismerik, de nem látogatják, 605-en pedig egyáltalán nem ismerik.

- A beszeljukmac.com oldalt 779-an ismerik, és látogatják, 100-an ismerik, de nem látogatják, 118-an nem ismerik.

- Az iphonehungary.hu oldalt 391-en ismerik és látogatják, 333-an ismerik, de nem látogatják, 273-an nem ismerik.

- A macworld.hu oldalt 255-en ismerik, és látogatják, 418-an ismerik, de nem látogatják, 324-en nem ismerik.

- A plastik.hu oldalt 211-en ismerik, és látogatják, 304-en ismerik, de nem látogatják, 482-en pedig nem ismerik.

A legismertebb és egyben leglátogatottabb oldalnak az eredmények alapján a beszeljukmac.com oldal bizonyult, a legkevésbé ismertnek pedig a twica.blog.hu. A válaszadók közül 2 ember kivételével mindenki hallott már legalább az egyik Apple-lel foglalkozó oldalról. A viszonylag nagy látogatottsági arányok alapján azt mondhatjuk, hogy ezek az oldalak szerepet vállalnak az Apple-rajongók életében, hogy pontosan milyen szempontból, azt a következő kérdés eredményei fogják megválaszolni.

A tematikus oldalak kapcsán arra kerestem a választ, hogy a kitöltők szerint miért lehetnek jók ezek a platformok. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók közül 901-en jelölték az Apple hírekkel kapcsolatos tájékozódás segítését, 735-en az új termékek bemutatását, 711 ember említette a problémamegoldást. Más emberek véleményének a megismerése 508 ember számára volt fontos, 442 kitöltő gondolta úgy, hogy ezek az oldalak közösséget formálnak, 398 pedig kikapcsolódás, szórakozás szempontjából értékelte pozitívan a weboldalakat. 19 ember nem tudott választ adni a kérdésre.

És végül álljon itt pár Szilvia számára kedvesnek és szellemesnek vélt válasz a kérdőívből.

“A legmeghatározóbb élményem a Windows PC-ről Mac-re váltás volt. Jót tett az idegrendszeremnek.”

“A feleségem folyton kinevetett, hogy folyton az iPhone-omat nyomogatom, aztán vettem neki is egyet, azóta ő is ugyanezt csinálja.”

“A legmeghatározóbb, hogy nem volt negatív élményem 2 év használat alatt soha.”

“A gyerek megőrül érte.”

“Bementem az Apple boltba, és elájultam az áraktól. :)”

“Tim Cook válaszolt egy mail-emre.”

“Kitalálták, hogy mit akartam; egy olyan iPodot, amivel lehet telefonálni. Sőt, túl is szárnyalták.”

“Még kisiskolás koromban kezembe adtak egy iPodot. Azóta szeretem az Apple-t.”

Gratulálunk kedves Szilvia! Még egyszer köszönjük, hogy tájékoztattál bennünket! Sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!


A teljes szakdolgozat letöltése
Szántó Szilvia – Az Apple rajongóinak vizsgálata
(PDF ~1,63MB)

Talán sokan ismeritek a PatentlyApple oldalát, ahol az Apple az USA-ban benyújtott szabadalmait teszik közszemlére. A mai napon összesen 21 új szabadalom került felszínre. Ezek közül az egyik legfontosabb, mely már múlt hét vasárnap Európában is megjelent, hogy az Apple egy olyan megoldáson dolgozik, mellyel a közeljövő MacBook gépeinek kijelzőtartó keretébe építenék be a 4G-s antennákat.

Ezek várhatóan multiband antennák lesznek és 2,4 és 5 GHz-es frekvenciatartományban működnének. Aztapiculáját! A szabadalmakat az Apple-től Enrique Ayala Vazquez, Hao Xu, Gregory Spring, Bing Chiang, Eduardo Camacho and Douglas Kough tette közzé még 2008 harmadik negyedévében, de az Amerikai Szabványügyi Hivatal csak a mai napon adta ki.

A következő szabadalom és újítás a Touch Event API lesz, mely az érintésalapú feldolgozásokért fog felelni, például a Safariban. A weboldalak ezáltal képesek lesznek feldolgozni, de csak az iOS készülékeken a többujjas gesztusokat, főleg a reszponzív weboldalaknál lesz ez jó. Ehhez viszont a weboldalak tervezőinek is fel kell készülniük, be kell építeniük a szabványt.

Az Apple a mai napon 6 darab a dizájnra vonatkozó szabadalmat is kiadott. Itt van például ez a misztikus kézikütyü, ami leginkább egy iPod Classicra hasonlít, de szinte biztos, hogy már nem fog a boltok polcaira kerülni. Ezen kívül megtalálhatjuk az eredeti iPad Smart Cover terveit, az iOS ikonokat a Naptárhoz és Kamerához, az iPod Nano kijelzőjét, valamint az iPad táblagéphez készült billentyűzettel egybeépített dokkolót is.

Ez pedig vélhetően egy iPod shuffle modellhez készült töltőcsatlakozó lehet.

iWear videószemüveg iOS eszközökhöz

Írta: KeleMan 2012. május 8. 11:56

Egy nem mindennapi kiegészítőről számolnánk be a mai napon. A Drom-Digital Kft. felkeresett bennünket és egy olyan terméket ajánlott figyelmünkbe, melyből állításuk szerint jelenleg még egyetlen egy darab sincs Magyarországon, de egész Európában sem nagyon.

A termék egy új, Apple által jóváhagyott videószemüveg, mellyel 72″-ben lehet filmet nézni, zenét hallgatni, elektronikus könyvet olvasni, vagy épp képeket nézegetni. Ahhoz, hogy ezt megtudjuk tenni, csak egy Apple iOS eszközzel kell rendelkezzünk (iPhone, iPad, iPod touch), melyhez csatlakoztatjuk a videószemüveget. Tulajdonképpen az iWear szemüveg egy virtuális képernyőt biztosít a forrás termékről futtatott filmhez. A beépített fülhallgatóknak köszönhetően pedig full sztereó hangzást is ad.

Bevallom őszintén kicsit szkeptikus vagyok ezen termékkel kapcsolatban, – mivel már a 3D-s szemüvegek sem jöttek be számomra – de egyben rendkívül kíváncsi is, vajon hogyan és miképp működhet a kedvenc kütyümmel. A forgalmazó biztosított bennünket, hogy Magyarországon először mi tesztelhetjük a készüléket, várhatóan pár héten belül.

Addig is a Drom-Digital Kft. oldaláról megrendelhető a termék, mely ára jelenleg 74.990 Ft-, de most egy kiemelt akció keretében a Deal LX oldalán 53%-os kedvezménnyel, mindössze 34.990 Ft-ért megvásárolható az iWear videószemüveg. Az első 10 vásárló ráadásképp egy napelemes iPhone töltőt is ajándékba kap.

Fontosabb termékadatok:

Virtuális képernyő: 72inch (~2m távolságban)
Felbontás: 300*224
Képernyő: FLCOS (Micron)
Élettartam: 50.000 óra
Hang: Full stereo
Áramfelvétel: 3,7 V 160mA
Apple Chip licence ID: 102085-0007
Szín: fehér
Súly: 45 gramm

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary