expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

iPhone kategóriában eddig a következő bejegyzések íródtak:

2011. október 28-án Magyarországon a T-Mobile és a Vodafone is egyaránt elkezdte forgalmazni az új iPhone 4S típusú készülékeket, melyek már 16GB, 32GB és immár 64GB-os kiszerelésben is megvásárolhatók. Az iPhone 4S megjelenésével az Apple az eddigi iPhone 4 16GB és 32GB-os típusú készülékek helyett már csak a kisebb, 8GB-os kapacitású modellt gyártja. Sokak számára öröm volt látni, hogy a T-Mobile szolgáltató esetében az ikon 600-as díjcsomagra vállalt két éves szerződés esetében az új iPhone 4S 32GB-os készülék közel ugyanannyiba került (49.990 Ft-), mint 1 évvel ezelőtt a szintén 32GB-os iPhone 4-es modell. Sőt a 2011. október 28-tól aktuális árlista alapján a dupla akkora, azaz 64GB-os iPhone 4S modellért sem kellett kétszer akkora összeget fizetni, csupán húszezer forinttal került az többe (69.900 Ft-).

Nos a tegnapi naptól a T-Mobile Magyarország változtatta az iPhone árakat, december 6-tól ugyanis egy-két modell ára emelkedett, míg van olyan is, ami viszont szerencsére csökkent. Itt van példának okáért a már előbb említett iPhone 4S 64GB-os készülék, mely a legnagyobb tarifacsomagra vállalt 2 éves szerződés aláírása esetén is 20.000 forinttal emelkedett. Sőt, az ikon 400 és ikon 200-as csomagoknál már 30.000 forinttal emelkedett az iPhone 4S 64GB-os változat, de szerencsére ez csupán a legnagyobb modellt érintette. Igaz ugyan, hogy a sima 16 GB-os iPhone 4S ára is emelkedett, T-Mobile ikon 200 csomagban szintén 2 éves hűségidővel 10.000 forinttal, míg T-Mobile ikon 400-as csomagban pedig 15.000 forinttal.

Szerencsére azonban van jó hír is. A tavalyi negyedik generációs modellek esetében akár 16GB-os, akár 32GB-os változatot vásárolnánk, az ára ugyanannyi lett, tehát az iPhone 4 32GB-os modell ára jelenleg egy áron mozog a 16GB-os iPhone 4-es készülékkel. Most tehát mindenképp megéri azoknak is iPhone 4-et venni, akik eddig nem kívántak beruházni a régebbi modellre, mivel a fentiek azt jelentik, hogy lassan elfogynak a régi típusú iPhone 4-es telefonok és ezekből a későbbiekben már csak a 8GB-os kiszerelés az, amit meg lehet majd vásárolni.

Az új, 2011. december 6-tól érvénye iPhone árlista a T-Mobile hivatalos oldalán érhető el.

Rengeteg iPhone kihangosítóval lehet találkozni, az egészen olcsótól a milliós változatokig. Gyakran felmerül a kérdés, hogy érdemes-e kiadni több tízezer forintot egy ilyen szerkezetért. Nos, erre válaszolni nem tudunk, viszont találtunk egy viszonylag olcsóbb alternatívát, mely nem más, mint az iEgg. Vélhetően már sokakkal előfordult az, hogy azért késett el az iskolából, a munkából vagy  tárgyalásról, mert nem hallotta az ébresztőórát. Esetleg azért nem vettek fel egy nagyon fontos hívást, mert a táska alján pihent az iPhone. Nos ezek a gondok egycsapásra megszűnhetnek.

Az iEgget egyenesen Németországból kaptuk, jelenleg nem is lehet a boltokban hivatalosan megvásárolni, a magyarországi terjesztők még csak a mintadarabokat osztják szét a nagy boltok vezetőinek. Az iPhoneHungary lehetőséget kapott arra, hogy letesztelhesse a hazai premier előtt a terméket, amit köszönünk az iEgg Hungary-nek.

Elsőre elég furcsának tűnhet, hogy egy kihangosító használatához nem kell áram. Itt azonban tényleg erről van szó, az iEgg nem rendelkezik olyan alkatrésszel ami feltöltést igényelne. Ennek az oka elég prózai: a produktum egy szilikontojás. Egy gumiszerű, tojás formájú, leginkább a keményebb stresszlabdákra hasonlító kiegészítőről van szó, melybe lyukakat vágtak. De úgy, hogy a fizikának köszönhetően nagyobb hangot tudjon kiadni az iPhone 4 és a 4s. Nem szabad hifi hangzásban reménykedni, de képes 19,5 decibellel megnövelni a hangot.

Mostantól nagyobb élmény lesz a Youtube videó- és a filmnézés, nem szükséges már hozzá fülhallgató, ráadásul roppantul jól néz ki. A hossza kevesebb, mint nyolc centiméter, így bárhova magaddal viheted. Egyetlen egy hátránya van, de az óriási: elfelejtettek helyet tervezni a Home gombnak, így amíg a “tojásba” bele van helyezve az iPhone, képtelenség megnyomni az előlapi gombot.

Elméletileg kilenc különböző színben lehet majd hozzájutni. Azon gondolkodunk, hogy rendelnénk belőle pár darabot, tőlünk az ajánlott fogyasztói ár alatt tudnátok venni Budapesti, személyes átvétellel (de természetesen a posta is megoldható). Ha összegyűlne minimum 20 ember, akkor mi szólnánk, hogy kellene és jövő héten megérkezne. Nettó 4.990 forintba kerülne az 5.990 helyett. Akit esetleg érdekelné, az jelezze itt kommentben és feltétlenül adja meg az email címét.

Nektek hogyan tetszik?

Santa App – Küldj karácsonyi üdvözlőlapokat!

Írta: Fox7Day 2011. december 5. 20:04

A nap folyamán szerettem volna elküldeni egy-két barátomnak, akikkel személyesen nem mindig tudom tartani a kapcsolatot pár darab üdvözlőlapot Mikulás alkalmából.

Az AppStore-ban keresgettem különböző fajta alkalmazásokat, ami erre megfelelő lenne, rengeteg gagyi dolgot töltöttem le, de végül sikerült megtalálnom a számomra megfelelő appot.

Az alkalmazáson belül 14 db előkészített levelezőlap áll rendelkezésünkre. Tetszőleges hosszúságú szöveget gépelhetünk be, majd rábökünk az E-mail feliratra és már mehet is az üzenet. Számomra pozitívum, hogy nem html formában küldi az emailt a címzettnek, hanem az általunk kreált lapból és beírt szövegünkből csinál egy nagy felbontású képet.

Íme az általam elküldött E-mail teljes felbontásban:

Saját Levél

Az alkalmazás letölthető az iTunes-ból ingyenesen.


Letöltöm – Ingyenes!

Kérdésed van? Ne habozz! Tedd fel!

Írta: Fox7Day 2011. december 5. 10:34

Mint új szerkesztő sokat böngésztem az iPhonehungary.hu Facebook oldalát és más egyéb Maces fórumot, weboldalt. Olvastam pár kisebb nagyobb problémát amit nem tudtatok megoldani.

Most itt a lehetőség ha valamiben elakadtál! Tedd fel kérdésedet és én 3 napon át minden feltett kérdésre válaszolok ami iPhone, iPad, iPod, vagy Mac kategóriába sorolható. Segítek megoldani azt amiben te elakadtál. Ha csak szimpla egyszerű a kérdésed, az is jöhet!

A kérdést ezen bejegyzés hozzászólás részébe kell feltenned. Ha esetleg kedvet érzel, te is segíthetsz más iPhonehungary.hu olvasónak.

Soundhound – Zenefelismerés mesterfokon

Írta: Fox7Day 2011. december 5. 07:51

Szinte biztosra merem állítani, hogy volt már olyan zeneszám az életedben amit nem tudtál beazonosítani, tehát zenekedvelők számára elengedhetetlen app a Soundhound.

Mire is jó az alkalmazás? Akár 2.5 másodperc alatt felismertethetünk vele egy számunkra ismeretlen zeneszámot. Minden olyan Apple készüléken fut ami tartalmaz mikrofont, iPhone, iPad, stb. Külön dicséretet érdemel, hogy a programnak van iPad-re fejlesztett verziója.

A felismertetett számainkat könyvelőhöz adhatjuk, linket kapunk az iTunes megvásárláshoz és akár azonnal meghallgathatjuk YouTube-on.

A program meglepően gyors és pontos, én még nem akadtam olyan zeneszámra, amit ne ismert volna fel.

Tesztelésem alatt elénekeltem a Boldog szülinapot című számot saját stílusomban és láss csodát felismerte Halász Juditot, de ha ez még nem lenne elég eldúdoltam a Beverly Hills-i zsaru főcímdalát bármilyen szöveg nélkül és kaptam egy pontos találatot.

Ezenkívül a programon belül meghallgathatjuk saját zenéinket, és kapunk egy toplistát ami az országunkhoz tartozó iTunes zenei kínálatát sorakoztatja fel.

Értékelésem: 10/10

Ingyen telefonálás iPhone készüléken!

Írta: Fox7Day 2011. december 5. 01:39

A Viber egy olyan iPhone és android alkalmazás, amely lehetővé teszi számodra a korlátlan ingyenes hívásokat 3G vagy WiFi hálózaton keresztül, belföldön és külföldön egyaránt használható ha a másik iPhone vagy Android készülék is rendelkezik a Viber alkalmazással.

Maga a Viber teljesen jól kezelhető. A kontaktlistánkból kikeresi a Viber alkalmazással rendelkező embereket. Ezáltal nem kell körbekérdezgetnünk minden ismerősünket, hogy: “bocsi használsz Vibert?”

Nincs semmilyen rejtett kisbetűs apró rész. Teljesen ingyenes hívást biztosít a Viber felhasználók között. Külföldre is díjmentesen telefonálhatunk anélkül, hogy egy meglepő összegű számlát kapnánk.

A használat megkezdéséhez a telefonszámodat regisztrálni kell a Viber rendszerébe, valós számot adjatok meg hiszen egy SMS megerősítő kódot fogtok kapni. A megerősítő kód kiküldése is ingyenes, díjat nem számolnak fel.

Előnyök:
- teljesen jó minőségű hívás WIFI esetében
- könnyű kezelés
- ingyenes regisztráció
- kevés adatforgalommal jár

Hátrányok:
- 3G hálózat esetében néha szaggató hívás 5 ből egy alkalommal
- iOS 5.x esetében picit bugos
- BUG esetében telefon újraindítás szükséges a VIBER ismételten való használatához

Értékelés: 9/10 a piciny bugok miatt.

A Viber letöltése itt:


Viber – Ingyenes (iPhone)

9.4 millió dolláros iPhone 4S

Írta: Fox7Day 2011. december 4. 21:15

Szevasztok!

Tóth András vagyok, becenevem Fox7Day páran már ismerhettek a weboldalamról vagy különböző Maces oldalakról. A mai nap folyamán felkérést kaptam, hogy legyek az iPhonehungary.hu szerkesztője. Az lettem. Programozással és bengáli macska tenyésztéssel foglalkozom. További információk rólam akit érdekel itt: http://fox7day.hu Nah de vágjunk is a közepébe. Remélem senkinek nem fogok a cikkeimmel csalódást okozni.

9.4 millió dolláros iPhone 4S

Stuart Hughes ismételten alkotott valami szépet és egyben teljesen értelmetlen dolgot. A 9,4 millió dolláros iPhone 4S Elite Gold jelenleg a világ legdrágább és leggiccsesebb telefonja. A telefon kézzel munkált, rózsafa kerettel körbevett 500 db csiszolt gyémánttal eltátott szépség. Ez összesen több mint 1.000 karátnyi gyémántot jelent. A hátoldal 24 karátos aranyból készült Apple logót tartalmaz, melyen 53 db gyémánt kap helyet. A telefon doboza platinából készült.

És hálám jeléül szeretnék felajánlani az oldal főszerkesztőjének (KeleMan) és egy oldallátogatónak 1-1 db Angry Birds mikulás sapkát. A látogatók közti mikulássapka sorsolását KeleMan-re bíznám.

Angry Birds mikulas sapka

Fox7Day-nek köszönjük a felajánlást!
A sapkát hamarosan a Facebook oldalunkon fogjuk kisorsolni!

Nagyon sok mindenkitől halljuk mostanában, hogy ha valaki itt akarja hagyni Magyarországot a kilátástalanság miatt, akkor Ausztráliába kell menni. Ott lazább az élet, a hétvége a kikapcsolódásról szól, mindenki kedves, ráadásul aki dolgozni akar és nem lógni, az talál munkát. Hogy miért is hoztuk fel ezt egy iPhone portálon? Azért, mert a következő történet főszereplője egy ausztrál zenekar, akik Apple fanatikusok.

Számos olyan játék van iPhone-ra, melyet nagyon szeretünk, illetve még azok is hallottak róla, akiknek nincsen ilyen telefonja. Angry Birds, Cut the Rope, Plants vs. Zombies, ezek mára mind olyan alkalmazások, melyek kihagyhatatlan produktumok. Ezeket szokták a legtöbbször említeni, ha megkérdezik: tud egy iPhone-ra fejlesztett játék kifejezetten addiktív lenni?

Egy ausztrál zenekar, a Hey Geronimo újragondolta ezeket a játékokat, s a legújabb videoklipjükhöz elkészítették a produktumok élőszereplős változatát. Nagyon jól néz ki, kifejezetten igényesre sikerült. Néha ilyen hír is kell nem csak az, hogy az Apple akár minden tudhat az iPhone tulajdonosokról, de kicsit megfeledkezhetünk arról, hogy a Samsung már megint önmagát járatja le. Ti felismeritek a mozgóképes anyagban az összes játékot?

Az iPhone 4S tulajdonosok nagyon szeretik a telefonjukat

Írta: Helme 2011. december 3. 09:00

Az iPhone 4S, a megérkezése előtt kétségtelenül az eddig legjobban utált iPhone volt, ugyanis senki nem ezt várta. Aztán Steve Jobs sajnálatos halálával kicsit átértékelődött a készülék, többen 4 Steve-nek hívják az Apple legújabb telefonját. A részvények egy-két napig megsínylették, hogy nem az ötös verziószám jelent meg, de amikor kiderült: rekordszámú előrendelés érkezett, újra szárnyalni kezdtek a papírok.

A ChangeWawe egy piackutató cég, mely most az iPhone 4S tulajdonosok elégedettségét monitorozta. Összesen kétszáz embert kérdeztek meg arról, hogy mit gondol az új telefonjáról. A válaszok minden képzeletet felülmúltak. Bár csupán kétszáz válaszadó volt, mégis reprezentatív módon történt a felmérés aminek köszönhetően, a nagy átlagra ki lehet vetíteni. Ugye Magyarországon a televíziózási nézettségi adatokat 1200 ember generálja, majd azt szorozzák fel országosan, a statisztika algoritmusok durva dolgokra képesek.

A kitöltött kérdőívek alapján az iPhone 4S tulajdonosok 96%-a meg van elégedve a készülékkel. Ez azért kifejezetten jó adat, mert az iPhone 4 esetén “csupán” 93% volt. A legjobban kedvelt funkció a Siri, mely ugye hazánkban nem érhető el magyar nyelven, ráadásul komoly problémák is vannak vele, melyről már többször beszámoltunk. Ezenkívül megemlítették a kiemelkedő teljesítményű kamerát a gyors böngészést. Problémaként hozták fel az akkumulátor üzemidőt, illetve azt, hogy még mindig nem lehet 4G-s adatátvitelről beszélni.

Mint észrevehettétek mostanában egyre több infografika jelenik meg az oldalon. Ez két oknak tudható be: az első, hogy úgy látjuk szeretitek és sokan nézitek ezeket a cikkeket, a másik pedig az, hogy ezek a grafikus kis képes-szöveges megoldások gyakran jobban magyarázzák el az adott témát pár sorban, mintha több ezer karaktert írnánk róla. S az infografikánál mi a jobb? Hát a videós infografika. A Cnet oldalán találtuk ezt a háromperces remekművet, ami bemutatja – baromi idegesítő zenei aláfestéssel – az iPhone történelmét.

A videóban láthatóak az előzmények, hogy honnan, hová jutott el az iPhone. Tényleg elég sok mindenre kitérnek, egészen az első mobiltelefontól az Intel chipeken át, az App Store eladásokig. A végén kiderül, hogy mindezt Steve Jobs emlékére tették, akinek most jelent meg az önéletrajzi könyve magyar nyelven.  Érdemes rááldozni az időt, tényleg nagyon jól sikerült.

A Samsung tovább folytatja az Apple lejáratását

Írta: Helme 2011. december 2. 15:13

Haver Te csak egy kávézóban vagy felszolgáló – hangzott el a Samsung Galaxy S II reklámjában, ahol megpróbáltak beszólni az Apple-nek és a fanboy-oknak. Azt hittük, hogy a dél-koreai gyártó beéri ennyivel, de nagyon úgy tűnik nem, egy komoly kampányt építettek rá. Ha iPhone tulajdonosként kell megnyilvánulnom, akkor erről a kreatívról azt mondanám, hogy undorító és gyomorforgató. Igen, sorban álltam mindig, de ezzel mit ártottam a Samsungnak? Csináljanak annyira jó készüléket, hogy azt kelljen éreznem: az elsők között kell megkaparintanom.

Azonban egyetemen azt tanultam reklámszociológián, hogy a reklámok igazából nem is felhasználóknak szólnak, hanem azért készítik őket, hogy a gyártók egymásnak üzengessenek. A vásárló másodlagos. Ebből a szemszögből kiváló, ráadásul az egész világon erről cikkeznek az IT blogok és portálok. Lehet etikátlan egy kampány, legalábbis nyugaton. Nem véletlenül csinálnak rengetegen vírusfilmet, hiszen a marketingköltségek jelentősen csökkennek ezáltal.

A Samsung kampánya a hivatalos Facebook oldalukon folytatódik, ahol a Galaxy S II-t élvonalbelinek, míg az iPhone-t lejártnak tekintik. Ezt ráadásul grafikákkal szemléltetik, ahol a sorban álló fanboy-ok feje fölött szövegbuborékban olvashatóak a gondolataik. Egy másik képen összehasonlítják a két készüléket, természetesen úgy, hogy a Samsung telefonját hozzák ki nyertesként. Vélhetően a Samsung elérte, hogy teljesen megsértse az iPhone tulajdonosokat, bár voltak olyanok, akik jót nevettek rajta.

Ráadásul még mindig szégyen, hogy a OSX Leopard egyik hivatalos háttérképét csak úgy lemásolták és azzal reklámozzák az S II-t. Bár ahhoz is tehetség kell, hogy egy vállalatnál ne tudjanak egyedi ötleteket kitalálni.

Számtalan konspirációs elmélet látott már napvilágot az Apple-lel kapcsolatban. Akadnak olyanok, akik azt állítják, hogy az óriásvállalat egy egyszerű megfigyelőközpont, ahol olyan termékeket fejlesztenek, amivel meg tudják figyelni az embereket éjjel-nappal. Persze ez egy iszonyatosan nagy marhaság, azonban a sci-fiket meghazudtoló teóriát erősíti a legújabb Apple botrány. Az almás cég ugyanis elméletben valóban nyomon követhetne mindenkit.

A botrány pár napja robbant ki, de eleinte csak az Androidos társadalmat érintette, ugyanis kiderült: egy Carrier IQ nevezetű szoftver van feltelepítve az összes telefonra és rögzít mindent, még azt is, mikor mire kattintunk. A legnagyobb probléma, hogy ezt a Google  oprendszerét használó felhasználók egyszerűen nem tudják kikapcsolni. Elméletileg kódolva küldik tovább a keresőóriás mobilos részlegének, és csak a rendszer javítására használják fel. De esetlegesen eljuthat a szolgáltatókhoz minden probléma nélkül.

Külföldi fórumokon lehetett olvasni: az iPhone tulajdonosok kicsit kárörvendően írták, hogy a nagy testvér mindent lát. Nos, az Apple ugyanúgy használja a Carrier IQ-t. Nagyon mélyen van elrejtve az iOS-ben, vélhetően ezért derült csak most ki, hogy ezzel nézik a tevékenységet. Ami azért egy kicsivel jobb, hogy az iPhone-t használók ki tudják kapcsolni ezt a funkciót. Nem kell mást tenni csupán bemenni az általános beállítások részbe,  majd ott a diagnosztika almenübe, s rákattintani, hogy küldés mellőzése.

Amerikába ezekből óriási balhék szoktak lenni, ez most sincs másként: áll a bál. A Verizon már megjelentetett egy közleményt, melyben leírják, hogy ők ezeket az adatokat nem kapják meg, ráadásul egyáltalán nem is használják a Carrier IQ-t. A többi szolgáltató jelen pillanatban még hallgat, de lehet soha nem derül ki, hogy kik kaphatták meg az adatokat. Az Apple ugyanis kiadott egy közleményt.

“A Carrier IQ-t a továbbiakban nem támogatjuk, eltűnik a jövőbeni szoftverfrissítésekből. A program bármilyen diagnosztikai adatot küldött az Apple-nek, azt névtelen és kódolt formában tette, ráadásul nem tartalmazott semmilyen személyes adatot. Sohasem rögzítettük a billentyű leütéseket, üzeneteket és egyéb személyes adatokat, és nem is tervezünk ilyesmit.”

Ti mit szóltok az esethez?

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary