expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

iPod Touch kategóriában eddig a következő bejegyzések íródtak:

2012. május 25-én kerül a mozikba az idei nyár egyik nagy blockbustere, a Man in Black 3. része. A Gameloft azonban már most megjelentette a film hivatalos játékát, mely univerzális app formájában az összes iOS készüléken, iPhone, iPad és iPod touch eszközökön is működik, sőt az alkalmazás teljesen ingyenesen tölthető az Apple App Store áruházából.

A játékban mi alakítjuk a legtökéletesebb szupertitkos ügynököt az univerzumban. Mi vagyunk a Földön a legjobbak és az utolsó bástyái az emberiségnek. Mi vagyunk a Sötét Zsaruk. A játékban az ügynökség sorsát kell menedzselnünk, ügynököket képezhetünk, akiket később különleges missziókra is elküldhetünk. Természetesen velünk lesznek O és K ügynökök is, akik segítenek felvenni a harcot az idegenekkel.

A játék 1969 és 2012-ben játszódik New Yorkban, egy amolyan jó kis időutazásos stuff, a pályákat pedig New York népszerű helyeiről mintázták, mint például Brooklyn, a Times Squar vagy épp a Central Park. A játékban töménytelen mennyiségű kiegészítő, fegyver, egyéb tápos cucc található, melyekkel legyűrhetjük ET-t. A Gameloft fejlesztői természetesen közösségi rendszert is integráltak az alkalmazásba. A Gameloft Live! és a Facebook rendszere is megtalálható, mely azért is különleges, mivel akár barátainkat is meghívhatjuk, hogy közösen, együttes erővel vegyük fel a harcot az idegenek ellen.

Men in Black 3 (AppStore Link) Men in Black 3
Fejlesztő: Gameloft S.A. | AppStore értékelés:
Ár: Ingyenes | Korhatár: 9+ | Letöltés

Pár napja a Rovio bejelentette, hogy a rendkívül sikeres Angry Birds játékukból átlépték az 1 milliárdos letöltést. Volt is nagy ünneplés, még egy videót is készítettek, melyből pár embernek feltűnt, hogy egy új karakter is megjelent a színen. A szőke hajú kisfiú nagyon hasonlított Casey-re, a Casey’s Contraption játékból. Egyből elindultak a találgatások, hogy vajon a Rovio az Angry Birds franchise mellett egy új játékot is készíthet.

A középszerű sikereket elért Casey’s Contraption közel egy éve debütált az AppStore áruházban a Snappy Touch és a Mystery Coconut gondozásában. A játék egy modern egyvelege volt a régi The Incredible Machine videójátéknak. A Rovio viszont úgy döntött, hogy megvásárolják a jogokat és új néven újra piacra dobják azt, mivel lényegesen nagyobb potenciált látnak benne.

Casey neve Alexre változik, a teljes játék neve pedig Amazing Alex lesz. Bár az Angry Birds sikerét nehéz lesz túlszárnyalni, de abban biztos vagyok, hogy nagyon jó kezekbe került a projekt.

Hivatalos teaser oldal: Amazing Alex

Dave Hurban szerintem nem egészen komplett. Tudom persze lehet csak nekem ijesztő egy kicsit, de tény, hogy a legtöbb társadalomban furcsán néznek a tetovált emberekre, nemhogy azokra akik még 4 darab kis mágnest is képesek a bőrük alá ültetni és belecsavarozni a csuklójukba csak azért, hogy egy iPod nano készüléket rácsatlakoztathassanak. Dave saját magának megcsinálta.

Nagyon jól néz ki, tény, hogy nem kell hozzá óraszíj, nem feszül, nem lötyög, nem idegesít, csak úgy van, de akkor is ijesztő. Dave videóra is vette az eljárást, melyet szimplán csak “iDermal”-nak nevezett el. Figyelem! A videóban néhol látható egy kis vér, így akinek nem bírja a gyomra, az inkább hagyja ki. És persze mondanom sem kell, hogy erős idegzetűeknek ajánlott.

Amúgy iDoki-t felhívtam, hogy ő vállalna-e ilyet a szervizben, elgondolkodott kicsit, de egy hatalmas felárat mondott! :D

Gigateszt – Megérkezett a kategóriateremtő N.O.V.A. 3

Írta: KeleMan 2012. május 10. 18:29

A mai nap kereken éjjel egy órakor az egyik legjobban várt, – ha nem a legjobban várt – eredeti iOS cím harmadik része végre debütált az AppStore áruházban. A Gameloft örömmel mutatta be pár hete, hogy készül a N.O.V.A. harmadik része. A Near Orbit Vanguard Alliance 3 szerencsére nem lett freemium, bár található benne megvásárolható tartalom in-app-purchase keretében, de anélkül is teljesíteni lehet a játékot! Sokan most biztos fellélegeztek hiszen a Gameloft az elmúlt időszakban ontotta magából a nagyon sok sikeres, és pár sikertelen freemium játékot is.

A N.O.V.A. 3 jött, látott és győzött, sőt kategóriát is teremtett a következő generációs iOS készülékekre írt játékok körében. Most ez az etalon, a közeljövőben mindent ehhez fogunk hasonlítani, mondhatni az iOS programok FPS benchmarkja, talán olyan, mint PC-n a Crysis. Atomerőmű kell hozzá. De erről kicsit később.

Mint említettem a játék FPS (First Person Shooter) vagyis belső nézetű lövöldözős játék, melyet “mész oszt’ lősz” néven is szoktak csúfolni. A N.O.V.A. 3-at viszont nem lehet, mert az állam leszakadt olyan gyönyörű a grafikája és még a történet is rendben van. A készítők megannyi manapság divatos grafikai elemet és újdonságot emeltek át a játékba a konzolokról, így a valós idejű dinamikus fények és árnyékok, a “Hollywood”-i filmekből megszokott mélységélesség (a távoli tárgyakat homályosabbnak látjuk), az ellenfelek lenyűgöző rongybaba effektusa és animációja mind-mind megtalálható a – most már biztosan kimondhatjuk – konzol minőségű játékban.

A játék története szerint négy hónap telt el a második rész vége óta, melyben a főszereplő, Kal Wardin tönkretette a Volterites terveit és szabotálta a háborús gyárakat. Folsom elnök meggyilkolása után viszont Kal eltűnt pár hónapra, mígnem egy üzenetet kapott Yelenától, hogy azonnal jöjjön a Földre. Kal Wardin pedig elindult, hogy újra, még egyszer megmentse az emberiséget. A játék pontosan ezzel kezdődik, amikor is Kal megérkezik a Földre, de nem úgy ahogy szeretné. San Franciscoban zuhan le az űrhajójával, mellyel kezdetét veszi a 10 lenyűgözően megalkotott misszió, melyet az egyjátékos módban találunk.

Persze ha a történetet később vinnénk végig, úgy akár a többjátékos móddal is kezdhetjük, melyben egyszerre akár 12 játékos is részt vehet a jelenleg elérhető 6 különböző térképek egyikén. A játékmódokból is rendkívül sok van, a kedvencem a Quake óta a Capture the Flag, azaz a zászlórablás, de persze megtalálható a Deatmatch (mindenki mindenki ellen) és a Team Deathmach (csapatok egymás ellen) is.

A készítők járműveket is elhelyeztek a játékban, ezek közül megtalálható mind az egy-, mind a többjátékos módban a hatalmas lépegető, a Mech, mely irtózatos pusztításra képes, a Jeep, mellyel nagyon gyorsan eljuthatunk a pálya egyik végéből a másikba (már ha ki nem lőnek közben), valamint a Jet Pack is, amivel akár repülhetünk is egy kört és felülről szórhatjuk az áldást. Kiemelném, hogy a játékban most először van lehetőség arra, hogy egy csapatból több csapattárssal közösen egy járműbe üljünk be, így akár míg én vezetek, a társam lőheti az ellent.

A fegyverek is impozánsak, melyekből az egyszerű pisztolytól egészen a lángszóróig mindent megtalálunk, mely egy igazi FPS játék kelléke lehet. Van itt rakéta és aknavető, vadászpuska, plazmát és villámokat lövő futurisztikus csodafegyver, gépkarabély és az elit Rail Gun, mely mindent űberel. Az elsődleges fegyvereken kívül kapunk még kézigránátot, valamint távolról vezérelhető aknákat is telepíthetünk. A játék során három fajta képességünk is lehet, (Repel, Paralyze, Time Shift) melyek közül talán az időlassítás tetszett a legjobban.

Az egész játékról egyébként süt a profizmus, lényegesen természetesebbnek hat, mint az előző rész, a N.O.V.A. 2. Míg utóbbi játék is remek volt, az embernek mégis az volt az érzése, hogy egy műanyagba csomagolt világban jár-kel. Itt ilyen nincs, mondhatni minden természetes, minden gyönyörű. Bár csupán másfél órát játszottam az appal, feltűnt, hogy a játékot és a köré épülő világot a fejlesztők nagyon aprólékosan felépítették. Az összes grafika, az ellenfelek és saját fegyvereink kidolgozása, az épületeken lévő grafikák minősége elsőosztályú. Az összhatás az, ami hozzátesz és ami egyben tartja ezt a remek sci-fi játékot.

Én személy szerint iPad 3-as készüléken játszottam, melyen a Retina felbontása a N.O.V.A. 3-nak valami fantasztikus. Rezzenéstelenül, tökéletesen akadásmentesen is futott. iPhone 4-es készüléken is megpróbáltam, itt viszont már volt mikor megakadt egy-egy pillanatra. Ettől függetlenül úgy éreztem, hogy remekül balanszolták a játékot, így a kiadó szerint a N.O.V.A. 3 támogatja az iPhone 3GS, iPhone 4 és 4S, az iPod touch 3. generációs (16+) és iPod touch 4. generációs modelleket, valamint az összes iPad készüléket. Ami még egy érintőkijelzős eszköznél sokat számít, az az irányítás, de ezt az akadályt is remekül vették a programozók.

Persze van pár hiba is, de szerencsére nem sok, legalábbis én nem tapasztaltam fagyásokat, lassulásokat, de ami feltűnt, hogy mintha nem lenne élsimítás a játékban. Az új iPad-nél játék alatt nem tűnt fel, de a közben készített nagyfelbontású képeket Mac-en elnézve tisztán látszik, hogy bizony pár helyen darabos a grafika. Illetve bármennyire is jó az AI (mesterséges intelligencia) és az ellenfelek útvonalkereső algoritmusa, néha láttam érdekességeket, pl. hogy az ellenfél belefutott a gránátba holott “látta”, hogy hova dobtam.

A játék jelenlegi indulóára 5,49€, mely elsőre soknak tűnhet, de nem itt és nem most. Ami viszont sok és eléggé impozáns is egyben, az a mérete 1,57 GB-ot kell letölteni, a készüléken pedig legalább 2 GB szabad tárhellyel kell rendelkezzünk. Erre a játékra bőven megéri áldozni, hiszen egy teljes játékot és minőségi munkát kapunk a pénzünkért. Új etalon született!

N.O.V.A. 3 - Near Orbit Vanguard Alliance (AppStore Link) N.O.V.A. 3 - Near Orbit Vanguard Alliance
Fejlesztő: Gameloft S.A. | AppStore értékelés: 4.5
Ár: 5.49 € | Korhatár: 12+ | Letöltés

Pár perce kaptuk az exkluzív információkat az egyik legsikeresebb iOS játékkiadótól. A Gameloft készítésében a holnapi napon fog megjelenni a N.O.V.A. 3 az AppStore kínálatában. A sztoriról annyit sikerült kideríteni, (bár ez az első videóból is kiderült) hogy a Földön fog játszódni, az USA területén, San Francisco utcáin, mivel Kal Vardin visszatér közénk.

A játék ára 6,99$-ba, vagyis 5,49€-ba fog kerülni és kompatibilis lesz az alábbi eszközökkel: iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPod touch 3. generációs (16GB+), iPod touch (4. generáció) és az iPad, iPad 2-vel. Természetesen az Apple legújabb iOS készüléke, az új iPad sem maradhat ki a játékból, erre a készítők natív felbontást ígértek, azaz érkezik a Retina kijelzős változat is a legújabb táblagéphez.

A Gameloft-tól már megszokhattuk, hogy lassan konzol minőségű játékokat készít az iOS eszközökre, a grafika alapján pedig azt kell mondjuk, hogy nem lesz okunk a panaszra. Ha pedig lesz olyan jó, mint az első és második rész, akkor ismét egy kasszasikerrel állunk szemben. A játékban a Singleplayer mellett lesz Multiplayer támogatás is, melyről itt láthatunk két remek összefoglaló videót.

Alig pár hete megkértünk benneteket, hogy segítsétek Szántó Szilvia munkáját azzal, hogy kitöltötök egy kérdőívet, melyet a szakdolgozatához kíván felhasználni. A kérdőív engem is meglepett, mivel régen találkoztam ennyire jól összeszedett, tömören megalkotott kérdésekkel. Szilvia még aznap este jelezte, hogy nagyon sokan válaszoltak a kérdésekre és ígéretet tett nekünk, hogy amint elkészül a dolgozata, úgy megosztja azt velünk.

Ennek most jött el az ideje, megtudhatjuk milyenek is vagyunk mi, Apple rajongók. Elkészült a nagy mű, melyet itt és most teljes egészében megosztunk veletek, de természetesen kiemeljük a lényeget is. Először is Szilvia szeretné ismét megköszönni a segítségeteket, mi is köszönjük, hogy segítettétek munkáját.

“… Minden kitöltőnek hálával tartozom, hogy a kérdéssor megválaszolásával hozzájárult a sikeres kutatáshoz, és köszönöm a beszeljukmac.com és az iphonehungary.hu internetes oldalak üzemeltetőinek, akik közzétették oldalaikon a kérdőívemet. …”

Az alábbiakban témaindításként leközöljük a szakdolgozat bevezetését, melyben Szilvia vázolja azt is, hogyan is vélekedik a magyarországi Apple társadalomról.

Bevezetés

Sokan, sokféleképpen írtak már az Apple Inc. nevű cégről. A legtöbben abból a tényből indultak ki, hogy ez a vállalkozás egy garázsból indult, és a megálmodói, szakemberei nem kisebb érdemet tudhatnak magukénak, minthogy napjainkban a világ vezető számítástechnikai vállalataként tartják őket számon. Sokat olvashatunk arról, hogy a jó marketingstratégia, a bámulatos innovativitás, vagy a vezetők egyedülálló irányítási stílusa az oka ennek az eredménynek. Nem vitatom ezeknek a munkáknak sem a valóságalapját, sem pedig az érvényességét.

Ezek az érvek nem mellékesek az én kutatásom szempontjából sem, viszont én egy teljesen más oldalról próbálom megközelíteni a technológia egyik óriását. Arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan tud létrejönni egy Magyarországon alig reklámozott, szinte alig ismert márka rajongói köre szinte a semmiből, és viselkedik ez a csoport kvázi közösségként a mindennapokban. Dolgozatomban az Apple cég termékei/szolgáltatásai és a hozzájuk kapcsolódó fogyasztói rajongás viszonyát próbálom felfejteni. Feltételezésem szerint létezik olyan fogyasztói réteg, akik a termékekbe vetett hitüknél, a tapasztalataik, a cég marketingje, az újdonság, innovatívság miatt esetleg más egyéb oknál fogva a hagyományos fogyasztói tevékenységeken és a márkahűségen túlmutató viszonyban állnak a szóban forgó vállalat termékeivel, imázsával.

A kutatásomban arra keresem a választ, hogy hogyan jutnak el a fogyasztók a márka iránti elkötelezettségnek arra a szintjére, mikor a használaton kívül terjesztői is lesznek a márka hírnevének, mindenféle ellenjuttatás nélkül, pusztán személyes indíttatásból, esetleg az Apple termék birtoklása okán érzett büszkeség miatt. Felfogható-e ez a fogyasztói réteg egy különálló, jól meghatározható csoportként, szubkultúraként, és ha igen, akkor miben keresendő tevékenységük, szubkultúrájuk lényege? Ha valóban képes ez a rajongói réteg közösségként működni, akkor mi az, ami összeköti a tagokat egymással, az Apple iránti rajongásuk milyen tevékenységekbe illeszkedik a mindennapi életük során. A témaválasztásom oka a következő. Az utóbbi években, évtizedekben a technológiában bekövetkezett változások nagy mértékben alakították a felhasználói szokásokat, elvárásokat.

A szinte naponta megjelenő újítások óriási versenyben tartják a nagyvállalatokat, ennek a versenynek egy jelentős hatalommal bíró szereplője az Apple Incorporation. Sajátos marketingjének, üzletvezetési stratégiájának eredményeképpen rengetegen támadják, ugyanakkor rajongóinak száma is rohamosan nő. Nem sok olyan céget tarthatunk számon a technológiában, amely ennyire ellentétes érzelmeket vált ki a felhasználókból. Miért van az, hogy nem beszélünk Dell, vagy Acer rajongókról, fanatistákról, az Apple-rajongó vagy Apple-gyűlölő kifejezések pedig élénken jelen vannak a technológiai diskurzusokban? Kíváncsi vagyok, hogy ezek a fogalmak mit jelentenek a hétköznapokban, milyen tevékenységgel, attitűddel rendelkezik egy megszállott Apple rajongó ma Magyarországon.

Hazánkban az Apple-nek nincs akkora hagyománya, hírneve, rajongói tábora, mint a tengerentúlon, vagy Nyugat-Európa egyes országaiban, de egyre nagyobb érdeklődés övezi itthon is a cég fejlődését és a termékinnovációkat. A személyes érintettségem a témában mindössze annyi, hogy a közvetlen környezetemben élők közül többen rajonganak a cég által gyártott termékekért és az Apple “életérzésért”, és az ő mindennapos tevékenységük szemlélése adott ihletet ahhoz, hogy ezt a képzelt közösséget, amiben tevékenykednek, jobban szemügyre vegyem. A célom az, hogy ennek a még nem olyan széles rajongói rétegnek a motivációit, elkötelezettségük mozgatórugóit tevékenységük vizsgálatával jobban megértsem.

Az a hipotézisem, hogy az Apple rajongók magyarországi tábora egy fogyasztói szubkultúrát körvonalaz a magyar fogyasztói társadalomban. Ez a szubkultúra pedig egy élmény, az Apple termékek birtoklása, használata, vagy csak az irántuk való rajongás köré épül. Azt vizsgálom, hogy az Apple rajongók milyen helyzetekben, szituációkban, platformokon láttatják, akarják láttatni magukat, milyen módokon kommunikálnak egymással, és hogyan vélekednek önmagukról és másokról.

Természetesen ami számunkra és sok olvasónk számára igazán érdekfeszítő, az a kérdőívre adott válaszok voltak és az ehhez kapcsolódó kiértékelés. A kérdőívet egyébként összesen 999-en válaszolták meg, melyből 932 férfi, és mindössze 67 nő volt. Íme a grafikonok, a teljes szöveges értékelés pedig megtalálható a szakdolgozatban.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy vásárlás előtt honnan tájékozódnának. Itt is több lehetőség volt válaszmegjelölésre. A legtöbben (75%) a hivatalos Apple weboldalakat választották, ezt követték az Apple termékeket forgalmazó üzletek (47%), a fórumok és az informatikai szakoldalak közel azonos arányban szerepeltek az eredményekben (43%), a tematikus (Apple-lel foglalkozó) oldalak 37%-ot kaptak, és az ismerőseit a válaszadók 30%-a jelölte meg lehetséges információforrásként. A tematikus oldalak ismertségére kérdeztem rá ezután.

Felsoroltam az általam legnépszerűbbnek vélt Apple-lel foglalkozó, magyar weboldalakat, ezeket kellett a válaszadóknak ismerem és látogatom – ismerem, de nem látogatom – nem ismerem, és nem látogatom lehetőségek szerint osztályozni.

- A handras.hu oldalt 539-en ismerik és látogatják, 295-en ismerik, de nem látogatják, 163 pedig nem ismerik, ezért értelemszerűen nem is látogatják.

- A szifon.com oldalt 520-an ismerik és látogatják, 357-en ismerik, de nem látogatják, 120-an nem ismerik.

- Az appleblog.blog.hu oldalt 535-en ismerik, és látogatják, 273-an ismerik, de nem látogatják, 189-en nem ismerik.

- A twica.blog.hu oldalt 166-an ismerik, és látogatják, 226-en ismerik, de nem látogatják, 605-en pedig egyáltalán nem ismerik.

- A beszeljukmac.com oldalt 779-an ismerik, és látogatják, 100-an ismerik, de nem látogatják, 118-an nem ismerik.

- Az iphonehungary.hu oldalt 391-en ismerik és látogatják, 333-an ismerik, de nem látogatják, 273-an nem ismerik.

- A macworld.hu oldalt 255-en ismerik, és látogatják, 418-an ismerik, de nem látogatják, 324-en nem ismerik.

- A plastik.hu oldalt 211-en ismerik, és látogatják, 304-en ismerik, de nem látogatják, 482-en pedig nem ismerik.

A legismertebb és egyben leglátogatottabb oldalnak az eredmények alapján a beszeljukmac.com oldal bizonyult, a legkevésbé ismertnek pedig a twica.blog.hu. A válaszadók közül 2 ember kivételével mindenki hallott már legalább az egyik Apple-lel foglalkozó oldalról. A viszonylag nagy látogatottsági arányok alapján azt mondhatjuk, hogy ezek az oldalak szerepet vállalnak az Apple-rajongók életében, hogy pontosan milyen szempontból, azt a következő kérdés eredményei fogják megválaszolni.

A tematikus oldalak kapcsán arra kerestem a választ, hogy a kitöltők szerint miért lehetnek jók ezek a platformok. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók közül 901-en jelölték az Apple hírekkel kapcsolatos tájékozódás segítését, 735-en az új termékek bemutatását, 711 ember említette a problémamegoldást. Más emberek véleményének a megismerése 508 ember számára volt fontos, 442 kitöltő gondolta úgy, hogy ezek az oldalak közösséget formálnak, 398 pedig kikapcsolódás, szórakozás szempontjából értékelte pozitívan a weboldalakat. 19 ember nem tudott választ adni a kérdésre.

És végül álljon itt pár Szilvia számára kedvesnek és szellemesnek vélt válasz a kérdőívből.

“A legmeghatározóbb élményem a Windows PC-ről Mac-re váltás volt. Jót tett az idegrendszeremnek.”

“A feleségem folyton kinevetett, hogy folyton az iPhone-omat nyomogatom, aztán vettem neki is egyet, azóta ő is ugyanezt csinálja.”

“A legmeghatározóbb, hogy nem volt negatív élményem 2 év használat alatt soha.”

“A gyerek megőrül érte.”

“Bementem az Apple boltba, és elájultam az áraktól. :)”

“Tim Cook válaszolt egy mail-emre.”

“Kitalálták, hogy mit akartam; egy olyan iPodot, amivel lehet telefonálni. Sőt, túl is szárnyalták.”

“Még kisiskolás koromban kezembe adtak egy iPodot. Azóta szeretem az Apple-t.”

Gratulálunk kedves Szilvia! Még egyszer köszönjük, hogy tájékoztattál bennünket! Sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!


A teljes szakdolgozat letöltése
Szántó Szilvia – Az Apple rajongóinak vizsgálata
(PDF ~1,63MB)

Talán sokan ismeritek a PatentlyApple oldalát, ahol az Apple az USA-ban benyújtott szabadalmait teszik közszemlére. A mai napon összesen 21 új szabadalom került felszínre. Ezek közül az egyik legfontosabb, mely már múlt hét vasárnap Európában is megjelent, hogy az Apple egy olyan megoldáson dolgozik, mellyel a közeljövő MacBook gépeinek kijelzőtartó keretébe építenék be a 4G-s antennákat.

Ezek várhatóan multiband antennák lesznek és 2,4 és 5 GHz-es frekvenciatartományban működnének. Aztapiculáját! A szabadalmakat az Apple-től Enrique Ayala Vazquez, Hao Xu, Gregory Spring, Bing Chiang, Eduardo Camacho and Douglas Kough tette közzé még 2008 harmadik negyedévében, de az Amerikai Szabványügyi Hivatal csak a mai napon adta ki.

A következő szabadalom és újítás a Touch Event API lesz, mely az érintésalapú feldolgozásokért fog felelni, például a Safariban. A weboldalak ezáltal képesek lesznek feldolgozni, de csak az iOS készülékeken a többujjas gesztusokat, főleg a reszponzív weboldalaknál lesz ez jó. Ehhez viszont a weboldalak tervezőinek is fel kell készülniük, be kell építeniük a szabványt.

Az Apple a mai napon 6 darab a dizájnra vonatkozó szabadalmat is kiadott. Itt van például ez a misztikus kézikütyü, ami leginkább egy iPod Classicra hasonlít, de szinte biztos, hogy már nem fog a boltok polcaira kerülni. Ezen kívül megtalálhatjuk az eredeti iPad Smart Cover terveit, az iOS ikonokat a Naptárhoz és Kamerához, az iPod Nano kijelzőjét, valamint az iPad táblagéphez készült billentyűzettel egybeépített dokkolót is.

Ez pedig vélhetően egy iPod shuffle modellhez készült töltőcsatlakozó lehet.

iWear videószemüveg iOS eszközökhöz

Írta: KeleMan 2012. május 8. 11:56

Egy nem mindennapi kiegészítőről számolnánk be a mai napon. A Drom-Digital Kft. felkeresett bennünket és egy olyan terméket ajánlott figyelmünkbe, melyből állításuk szerint jelenleg még egyetlen egy darab sincs Magyarországon, de egész Európában sem nagyon.

A termék egy új, Apple által jóváhagyott videószemüveg, mellyel 72″-ben lehet filmet nézni, zenét hallgatni, elektronikus könyvet olvasni, vagy épp képeket nézegetni. Ahhoz, hogy ezt megtudjuk tenni, csak egy Apple iOS eszközzel kell rendelkezzünk (iPhone, iPad, iPod touch), melyhez csatlakoztatjuk a videószemüveget. Tulajdonképpen az iWear szemüveg egy virtuális képernyőt biztosít a forrás termékről futtatott filmhez. A beépített fülhallgatóknak köszönhetően pedig full sztereó hangzást is ad.

Bevallom őszintén kicsit szkeptikus vagyok ezen termékkel kapcsolatban, – mivel már a 3D-s szemüvegek sem jöttek be számomra – de egyben rendkívül kíváncsi is, vajon hogyan és miképp működhet a kedvenc kütyümmel. A forgalmazó biztosított bennünket, hogy Magyarországon először mi tesztelhetjük a készüléket, várhatóan pár héten belül.

Addig is a Drom-Digital Kft. oldaláról megrendelhető a termék, mely ára jelenleg 74.990 Ft-, de most egy kiemelt akció keretében a Deal LX oldalán 53%-os kedvezménnyel, mindössze 34.990 Ft-ért megvásárolható az iWear videószemüveg. Az első 10 vásárló ráadásképp egy napelemes iPhone töltőt is ajándékba kap.

Fontosabb termékadatok:

Virtuális képernyő: 72inch (~2m távolságban)
Felbontás: 300*224
Képernyő: FLCOS (Micron)
Élettartam: 50.000 óra
Hang: Full stereo
Áramfelvétel: 3,7 V 160mA
Apple Chip licence ID: 102085-0007
Szín: fehér
Súly: 45 gramm

Az Apple frissítette pár saját alkalmazását

Írta: KeleMan 2012. május 2. 10:58

Az Apple a tegnapi napon a legtöbb alkalmazásához új verziókat adott ki, akik használják ezeket, mindenképp ajánlott azok újbóli letöltése, majd szinkronizálása az iOS készülékekre. Az Apple a legtöbb esetben hibajavításokat végzett, valamint stabilitási problémákat oldott meg az alkalmazásainál, de pár újdonság is felbukkant.

Az iLife programcsaládon belül frissült mind az iPhoto, a GarageBand és az iMovie is, valamint az iTunes U és a Cards alkalmazás is kapott új verziókat. Ez utóbbi alkalmazás bár a program adatlapja szerint már magyar nyelvű támogatással is rendelkezik, sajnos a magyar áruházban még nem elérhető. De lássuk, mik is a javítások és újdonságok.

iPhoto:

- Mostantól már az iOS készülékeken is elérhetjük és kimásolhatjuk a Napló (Journal) gomb linkjét
- Javították és megszüntették a duplikált fotók megjelenését
- Stabilitási javítások

iPhoto (AppStore Link) iPhoto
Fejlesztő: iTunes S.a.r.l. | AppStore értékelés: 4
Ár: 3.99 € | Korhatár: 4+ | Letöltés

GarageBand:

- Javították az iCloud-ba való belépést és a néha eltűnő zenéket
- Javították és megszüntették a duplikált fotók megjelenését
- Stabilitási javítások

GarageBand (AppStore Link) GarageBand
Fejlesztő: iTunes S.a.r.l. | AppStore értékelés: 5
Ár: 3.99 € | Korhatár: 4+ | Letöltés

iMovie:

- iPad készülékeken szerkesztés alatt is be lehet lépni a Segítség menübe
- Stabilitási javítások

iMovie (AppStore Link) iMovie
Fejlesztő: iTunes S.a.r.l. | AppStore értékelés: 4.5
Ár: 3.99 € | Korhatár: 4+ | Letöltés

Cards és iTunes U:

- Stabilitási javítások

Büntet a N.O.V.A. 3 első bemutató videója

Írta: KeleMan 2012. május 1. 12:51

A Gameloft a napokban kiadott egy kis videót, mely ízelítőt adott a soron következő N.O.V.A. 3 játékból. A sorozat harmadik része állítólag már az Epic Games Unreal Engine 3-as motorjával készül. Ez lesz a harmadik része a N.O.V.A frencsájznak az Apple készülékeire. A videóban azt láthatjuk, ahogy Kal Wardin épp a Föld felé tartva elkezd zuhanni, de semmi többet.

Most azonban úgy látszik kezdenek felpörögni az események a játék körül, felpörög a marketing, ugyanis megérkezett az új “Debut Trailer”, azaz az első kis bemutató filmecske, melyben már in-game jeleneteket is láthatunk. A grafika elsőre nagyon ütősnek néz ki, a kérdés már csak az, hogy milyen lesz a játékmenet. Szerintem innen már nem lehet elrontani.

A játék szinte biztosan Retina felbontással érkezik az új iPad készülékekre és az iPhone 4 és 4S telefonokra, de azt még nem tudni pontosan, hogy lesz-e korlátozás a régi készülékek esetében, vagy egységesen az összes iOS eszközzel működőképes lesz. Várjuk nagyon!

Az AppStore áruházban megtalálható alkalmazások ikonjai, ha lehet azt mondani nagyon vegyesek, ha a kinézetüket vesszük alapul. Mégis az alkalmazások szempontjából és azok életében az egyik legfontosabb dolog, hogy az ikonok szépen legyenek megrajzolva, letisztult és kellőképpen figyelemfelkeltő legyen a dizájn, hiszen az már fél siker az eladás szempontjából.

Amennyiben egy ikon elnagyolt, hiába jó az alkalmazás, a professzionalitás teljes hiányát mutatja, így a vásárló tovább lép és keres más appot. Persze arra is van példa, hogy egy-egy app ikonja rendkívüli, mégis silány munka áll mögötte, ez azonban szerencsére ritkább. A legtöbb esetben viszont egy program ikonjából és az értékelésekből következtetni lehet magára az app minőségére is, elég ha például csak az Instagramot vesszük alapul.

Az alábbiakban a hazai fejlesztőknek szeretnénk kedvezni, és inspirációt adni azzal, hogy milyen is egy igényes ikon, melyen ha megakad a szemünk, nekünk vásárlóknak, akkor biztosan elgondolkozunk, hogy megvásároljuk-e, de legalábbis megnézzük a program adatlapját.

Jóllehet ezen ikonok rendkívül aprólékosan kidolgozottak, de hiába a pixelpontos kivitelezés és az apró szövegek, azok egyáltalán nem fognak látszódni az iPhone vagy iPad készülékünkön, még ha Retinás is annak felbontása, ettől függetlenül érdemes már eleve így elkészíteni az ikont, hiszen ki tudja mit hoz majd a jövő, a másik szempont pedig, hogy az Apple is legalább egy 512×512-es ikonképet bekér a fejlesztőktől.

Screenoby_icon

Dribbble

Dribbble

Tapbots

Jaku-2

Jaku-2

Cap_800x800

Lensly

Dribbble-trumpet

Swift

Larger%20camera%20app%20icon

Nixon-icon

Timer-alarm-app

Variant

Jivaldi-icon-concept2

Dribbble

Flowicon

Untitled-1

Shot_1299252102

Populadribbble

D1

Shotmc_icon1

Frissült a Cut the Rope és az Angry Birds Space játék

Írta: KeleMan 2012. április 25. 17:28

A mai napon két meghatározó iOS játék is frissült az AppStore kínálatában. Ha megengeditek személyes kedvencemmel, a Cut the Rope 1.7-es frissítésével kezdeném a sort, hiszen az új update újabb 25 pályát kínál, a cukorkazabáló Om Nom kedvelőinek.

Az új doboz a DJ Box nevet viseli, ahol hanglemezekkel kell viaskodjunk, a frissítésben található továbbá rejtett rajz is, mellyel a gyűjteményünket bővíthetjük, valamint új pontrendszer és GameCenter öcsipontok. Ezen kívül a fejlesztők leírása alapján további optimalizációkat és fejlesztéseket eszközöltek a játékban.

Fontos megjegyezni, hogy az alkalmazásban így már 10 doboz, összesen pedig 250 pálya érhető el. Természetesen a frissítés ingyenes, de aki még nem szerezte be a BAFTA díjas remeket, melyet több helyen is az év játékának választottak ne sajnálja rá a 0,79€-s árcetlit.

A másik híres alkalmazás, mely frissítést kapott az Angry Birds legújabb Space nevű játéka, melyben 10 új pálya található az ingyenesen elérhető Fry Me To The Moon című új planétarendszerben. Ezen kívül új aranytojás, vagyis “eggsteroid” várja a felhasználókat. Sőt, bónuszként még 20 darab ingyenes Space Eagle-t is kapunk, valamint +1-et minden nap, ha játszunk a programmal.

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary