A keddi Apple iPhone bejelentésen Phil Schiller mutatta be az új iPhone 4S készülék tulajdonságait, mely az új duplamagos A5 chipnek hála 2x gyorsabb számítási és 7x gyorsabb grafikus teljesítményt hoz az előző generációs iPhone 4 telefonhoz képest. Az egyik rövid demóban Phil a színpadra szólította az Epic Games elnökét. Mike Capps és apródja demózták az új játékot, mely az első Infinity Blade játékon jóval túlmutat. Legalábbis grafikában.
Az első rész bár osztatlan sikert aratott, több kitüntetést és elismerő címet is bezsebelt az Unreal engine hajtotta grafika miatt, sajnos túlságosan repetitív volt. Ettől függetlenül több millióan töltötték le a játékot, melyet azóta is folyamatosan fejlesztenek és adják ki hozzá a frissítéseket.
A második rész 2011. december 1-én fog érkezni. Az új játék várhatóan ugyanazt a lineáris vonalat fogja követni, mint az első rész, de grafikailag tényleg bebüntet. Az iPhone és iPod touch készülékek az elmúlt 4 évben már-már a konzolok nyakára nőttek, számítási teljesítményben pedig már simán le is körözik a Nintendo vagy a Sony kézikonzoljait.
Pár év és az XBox és Playstation-t is lehagyják majd, hála az iPhone 4S új Airplay technológiájának, melyben akár a szélesvásznú televízióra is kitehetjük a képet. Bár a játékról még nem sokat tudni, az előzetes képek alapján rendkívül pazar lesz a grafikája. Reméljük a játékmechanikán is változtatnak majd ezt-azt.
10 éve a GameBoy vagy a Tamagochi volt a menő, most a „mérges madarak” hasítanak. Az Angry Birds és hozzá hasonló, alkalmi játékosokat célzó, több milliós rajongótáborral bíró mobilos játékok titka az egyszerűségben, a szerethető karakterekben, az érintőképernyő térhódításában és a közösségeket összehozó erőben rejlik.
Szárnyaló sikerek
Magyarországon az érintőképernyős okostelefonokra letöltött alkalmazások jelentős hányada játék. Az ilyesfajta játékok sikerének titka az egyszerűség, mértéke pedig a letöltések száma. „A siker fogalmát az Angry Birds fogalmazta újra: a mérges madarak miatt emberek milliói kapják elő okostelefonjukat a buszon vagy a villamoson minden nap.”- mondja Korsós Milán, Kitchen Budapest fejlesztő csapatának vezetője. Az Angry Birds vitathatatlanul történelmet írt: a játék első, ingyenes verzióját 11 millióan töltötték le iPhone-jukra, a fizetős verzió pedig több mint 10 millió embert szórakoztat világszerte. A játék sztorija pedig meglehetősen egyszerű: a zöld malacok ellopják a madarak tojásait, amit a szárnyasok nem díjaznak. Harcba szállnak, és csúzliból kiröppenve egy-két jól célzott lövéssel leterítik a zöld ellenségeket.
(x)Hirdetés
(x) Hirdetés
„Mivel az érintőképernyőn sokkal könnyebb játszani, mint billentyű-kombinációkat memorizálva konzolokon vagy PC-ken, ezért azok is kipróbálják a mobilos játékokat, akiket korábban semmilyen számítógépes verzió nem kötött le.”- fejtegeti a siker titkát Folyó Gergely, a Gamekapocs.hu szakértője. Olyan gamerek is újra kedvet kapnak, akik nem játszottak PC-n, de lehet, hogy korábban zsebben hordták a GameBoy-t vagy a Tamagochi-t. A T-Mobile e témában végzett kutatásának* adatai szerint az okostelefonnal rendelkezők közül a legtöbben játékalkalmazásokat töltenek le a telefonjukra, így egyre kevésbé meghökkentő, hogy két tanóra közt a szünetben, orvosi váróban, vagy akár tárgyalásra menet a liftben madarakat kilövő emberekkel találkozunk. „A játékletöltések aránya az okostelefonnal rendelkezők körében megközelíti az 50 százalékot, míg az igen népszerű közösségi alkalmazások csak 27,7 százalékot tesznek ki. Az okostelefonra letölthető játékalkalmazások használata a fiatalok (16-29 évesek) körében a legjellemzőbb.”-világít rá a legújabb adatokra Király István, a Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.
Játékos közösségek, közösségi játékok
„A játékkiadók és fejlesztők igyekeznek összefogni közönségüket, minden csapat képviselteti magát a közösségi oldalakon”- állítja Folyó Gergely. Egy-egy ilyen közösség hazai viszonylatban akár 10-20.000 főt is számlálhat, de a valóságban ennél többen játszanak. A fejlesztők célja is az, hogy a rajongók első kézből juthassanak friss információkhoz, és megoszthassák tapasztalataikat a fórumokon. A Rovio, az Angry Birds fejlesztőcsapata is nagyon ügyel a játék körül kialakult bázisra: fontosnak tartják, hogy minden egyes, a játékhoz köthető e-mailre és Twitter bejegyzésre válaszoljanak.
Az oldalakon szerveződő csoportok flashmobokat, közös játékokat is szerveznek, sokszor a virtuálisból a valóságos térbe is áthelyezve kedvenc figuráikat. Az ilyen alkalmakkor az ország különböző pontjairól gyűlnek össze a játékosok, hogy egy délután vagy este erejéig csak a hobbijuknak hódoljanak.
A Homo Ludens keresi a kihívást
A legtöbb embernél érzelmi okokra vezethető vissza a különböző játékok használata. „Játszani nagyon jó, és a ’Homo Ludens’, vagyis a játszó ember olyan örömforrásokat keres, amik lekötik a figyelmét, felkeltik a kíváncsiságát, próbára teszik az ügyességét vagy épp a tudását.”- mondja Tari Annamária, pszichológus, az Y generáció című könyv szerzője.
Mások – előkapva mobilos játékukat – az adott szituációból szeretnének ’kilépni’: számukra a mobilos játék egy lehetőség, amely pár pillanatra szeparál a külvilágtól, így elkerülhetőek a kényelmetlen helyzetek, például sorban állás, várakozás közben. “A mobilos játékos tehát ‘kikapcsolja magát’ a helyről, ahol fizikailag áll.” – véli a pszichológus. Amennyiben ez nem menekvés valami elől, és a játékra fordított idő nem megy semmilyen más tevékenység rovására, illetve nem válik központi örömforrássá, úgy mindig egészséges marad a játék és a játék öröme.
Romantikából üzlet
Szinte bárki, aki rendelkezik programozói tudással és van egy kreatív ötlete, sikeressé válhat a játékfejlesztői piacon. „A jelenleg elérhető legszebb játékot, a Tiny Wings-et egy Andreas Illinger nevű srác egyedül készítette a barátnőjének, és olyan jól sikerült, hogy már milliók játszanak vele”- mondja Korsós Milán. Andreas Illingert tehát a romantikus hangulat motiválta, másokat inkább a világhírnév megszerzésének lehetősége. A közeljövőben olyan játékok számíthatnak sikerre, melyek a casual gamereket, azaz az alkalmi játékosokat célozzák, rövid epizódokban játszódnak, így hamar hoznak sikerélményt, megoldásukhoz egy kis logikára van szükség, és a valós életből merített, szerethető karakterekkel operálnak. A távolabbi jövőben azonban eddig nem ismert új ötletek bukkanhatnak fel, hiszen a lehetőségek száma végtelen. Az online piacterekre naponta törnek be újabb és újabb alkalmazások azzal a reménnyel, hogy milliók kedvencévé váljanak.
A T-Mobile augusztus 22-én indult okostelefon-kampányát a Rovio által fejlesztett Angry Birds játékra építi. A hazaihoz hasonló kampány Európa-szerte nagy sikert aratott. Számos országban a valós és virtuális világ közötti határvonalat összemosva, „Angry Birds élőben” címmel szervezett játékot a Deutche Telekom, amelynek videóját már több mint 7 milliószor nézték meg a YouTube-on.
Az Another World még 1991-ben jelent meg Amigára, bár akkor 8 éves koromban még nem, később rá pár évre, az általános iskolai számítógépes szakkör után órákat játszottunk vele. Anno nem is sejtettük, hogy játéktörténelmi pillanatokat élünk át társaimmal a Hercules monitorok előtt ülve. A játék azért is érdekes, mert a készítő, Eric Chahi egyedül alkotta meg a teljes játékot, az akkor még rendkívül gyerekcipőben járó digitalizálást alkalmazva. A játékban lévő legtöbb tárgyat ugyanis kézzel modellezte és alkotta meg digitálisan is, valamint voltak olyan tárgyak is, melyeket maga faragott ki, hogy később leprogramozza.
Anno a játékok játékoknak születtek, mára mindez megváltozott, csak pár kiadó maradt (pl. Blizzard), mely még tartja a “színvonalat”. Az idősebb korosztály számára egyenesen kötelező letölteni az iPhone és iPad eszközökre elkészült új univerzális Another World – 20th Anniversary nevet viselő alkalmazást, ezáltal újraélni a rég elfeledett pillanatokat. A fiatalabb korosztály számára pedig azért is javaslom, hogy célszerű kipróbálni, mert talán rájönnek, hogy nem mindig csak a csili-vili grafika és az fps-ek száma az, ami igazán számít. Jó játékprogramot készíteni igazi kihívás. Ebben van az erő. 20 évvel ezelőtt ilyenekkel játszottunk.
Az elmúlt pár napban nem igazán érkeztek hírek, leszámítva persze az iPhone 5 körüli hisztit és újdonságokat, erről nemsokára. Közben nagyban hegesztjük a MacHungary.hu oldalt is, hamarosan az is elindul, de amíg nem csapunk bele a lecsóba figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy rendkívül aranyos játékot. A neve Jetpack Joyride.
A Halfbrick név nem csenghet ismeretlenül az iPhone és iPad játékosoknak. A méltán híres Fruit Ninja játék mellett az Age of Zombies, vagy akár a Monster Dash nevű játékot is nekik köszönhetjük. A Jetpack Joyride-ban főhősünk a Monster Dash-ből már ismert jetpacket kapja meg. A fegyver lényege, hogy lefelé tüzelés közben maga a játékos felfelé repül. Ebben a 2D-s játékban ezáltal tudjuk irányítani karakterünket fel és le, miközben maga a kamera előre halad. A játék célja, hogy minél hosszabb távolságot tegyünk meg. Ez így elsőre túl egyszerűnek és repetitívnek tűnhet, holott egyáltalán nem az.
Számtalan power-up, bónusz, járművek és persze a töménytelen mennyiségű pénz (coin), amit felvehetünk, ezekkel is növelve az esélyt a “túlélésre”. A játékban feladatok is vannak, melyek sikeres teljesítése után szintet léphetünk és ezáltal újabb feladatokat kapunk. A már említett érméket gyűjtögetve pedig táposabbnál-táposabb cuccokat vásárolhatunk.
A játékban GameCenter és OpenFeint támogatás is van, aki tehát szereti az öcsipontokat gyűjtögetni igazán örülhet. A játék jelenleg 0,79€-t vásárolható meg, mely univerzális, így akár iPhone, iPod touch és iPad készülékeken is használhatjuk. A remek ötlet maga, a kivitelezés és a nagyon jól eltalált zene hosszú órákra képes garantálni a megfelelő szórakozást.
Tegnapi nap megkeresett bennünket egy új, független magyar játékfejlesztő stúdió, a budapesti székhelyű, nemrég alakult Filpo Games. A kicsi, de lelkes és elszánt csapat elsődleges célterülete a mobil alkalmazások fejlesztése. Állításuk szerint arra törekednek, hogy a játékosok igényeit kielégítve világszerte, ötletes és jól tervezett játékokat készítsenek. Első programjukon mindez meg is látszik, tökéletes prezentáció és körítés egy tökéletes játékhoz.
A Filpo Games első alkalmazása egy zenei alapokon nyugvó ritmus játék. A Rhythm Repeat egy üde színfolt a zenei játékok világában. A játékban 3 fajta hangszerrel (gitár, zongora és dob) szólaltatható meg a több, mint 300 db, kifejezetten a játékhoz készült dallam. A játék célja, hogy a könnyed zenét reprodukáljuk, azaz a készüléken felvillanó színeket a megfelelő sorrendben és időben leüssük.
A játék eléggé egyszerűen kezdődik, de nagyon oda kell figyelni, mert könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy jaj, de hol is tartottunk? A készítők állítása szerint azáltal, hogy a ritmusok folyamatosan gyorsulnak igazi kihívást jelent az összes dallamot végigjátszani. Fentiek mellett pedig fejleszti a rövid távú memóriát, valamint a megfigyelő képességet is.
Az igazi profi fejlesztők szerintem egyértelműen azok, akik mind iPhone és iPod touch, mind pedig iPad készülékre is elkészítik az alkalmazásukat. Számomra fontos, hogy amennyiben egy programot megvásárolok, akkor bármelyik eszközömön használhassam azt. A srácok jelentem profik! Univerzális alkalmazásként tették elérhetővé a programot, melyet jelenleg 0,79€-ért, azaz közel 200 Ft-ért tölthetünk le. A játékban a fenti tulajdonságok mellett Game Center támogatás is található, bár öcsipontokat nem szerezhetünk, de ha elég kitartóak vagyunk, akkor akár a lista elejére is kerülhetünk.
Személy szerint simán el tudom képzelni, hogy az elkövetkezendő napokban, de akár órákban is már a magyar AppStore Top 10-es listájában találhatjuk az alkalmazást. Sőt nagyon remélem, hogy az első helyet is megkaparintják, mert valóban egy rendkívül hangulatos és színes programot alkottak, amely tényleg képes arra, hogy kikapcsolja a és egyben elvarázsolja a játékost jópár órára.
Az alkalmazás minimális rendszerkövetelménye iOS 3.1.3, mérete pedig 17,8 MB. Ez utóbbi szintén profizmusra vall, hiszen így nem szükséges, hogy WiFi-n keresztül töltsük le a programot (20MB-os határ ugye) vagy szinkronizáljuk azt, akár a mobilhálózaton is elérhető és letölthető az alkalmazás.
Ilyenkor mindig elmerengek azon, hogy egy-egy PC-s vagy konzolos cucc, mely 10-15 GB is lehet, miért nem tud olyan szintű szórakozást nyújtani, mint egy alig 20 MB-os alkalmazás? Hiába, változnak az idők. Az iOS eszközök lesznek az új konzolok! Ebben biztos vagyok. Mindenesetre remélem, hogy itt nem állnak meg a fejlesztésben a fiúk és mihamarabb újabb, hasonlóan színvonalas programokat alkotnak majd a legnagyobb megelégedésünkre.
Örültem, hogy megjelent a program, szerettem volna cikket írni róla, hogy mások is esetleg kipróbálják! Cikk azonban nem fog születni, ezt az AppStore áruházban a program adatlapján is leírtam hozzászólásként, mely tekinthető élménybeszámolónak és ha véletlen onnan törölnék, azért jó ha megvan itt is!!!
“40%-os akció??? 2,39€??? Eddig az összes NFS-t megvettem, örültem, hogy kijött az NFS Shift 2 Unleashed is. Az összes résszel meg voltam elégedve. Eddig! Hol a Retina felbontás??? Kerestem alkalmazáson belül is, de sehol nem lehet megtalálni, hogy esetleg pluszként letölthesse az ember. Hogy miért? Mert nincs Retina felbontás! Az összes szöveg iPhone 4-es készüléken elnagyolt és homályos, ahogy az összes kocsi, az összes pálya és még így is van, amikor szaggat iPhone 4-es készüléken. A motorhang miatt a zenét sem lehet megfelelően hallani, akkor minek egyáltalán zene? Az irányítás katasztrófa az előző NFS részekhez képest, ami kijött iPhone-ra. Egy fillért nem adnék újra érte. Nagyon megbántam, hogy megvettem. Ja és mi ebben a 299MB??? EA is going to hell!!! Kapjátok már magatokat össze fiúk!”
Szóval ennyi a véleményem az új EA iPhone játékról, mely a NFS nevet végletekig porig alázza, remélem nem fogják elb*szni a nemrég felvásárolt PopCap Games játékait is.
Az új konzolok az iPhone és iPad lesz pár éven belül, meg az Androidos készülékek. A Sony PSP, az XBox, vagy akár a Nintendo is a kukában fogja végezni. A pár dolláros “kvarcjátékoké” a jövő, amit majd kitolunk vezeték nélkül a TV-re, Full HD-ben, nem kell, hogy a TV alatt XBox vagy egyéb konzol legyen. A Real Racing programot miért tudták tökéletesre megcsinálni??? Azért mert az egy tökéletes munka.
Ez csak egy port, amit szerintem pár hét alatt összedobtak, mert azt hiszik ez kell a jónépnek. Hát nem kedves EA! Nem kell! De köszönjük, hogy legalább nem vírust írtatok! És ezért nincsenek képek, videók a játékból és nincs link sem az app adatlapjához! Majd ha ismét megfelelő minőségű appokat írtok, akkor lesz, de addig semmi, ami EA.
Megérkezett a második rész, azonban mégsem nevezhetjük annak, mert nem kapta meg a 2-es számot, sokkal inkább egy sokat sejtető “Experiments” alcímet. Mindez vélhetően annak köszönhető, hogy a ZeptoLab által fejlesztett kitűnő játék első részét még a Chillingo kiadásában jelent meg, azonban a mostani Cut the Rope Experiments már a ZeptoLab UK gondozásában. (Vélhetően a fejlesztők nem szerették volna, ha a Chillingo lefölözi a hatalmas bevételeket.)
Bárhogy is legyen a sikerjáték, mely tavaly okbóberben még BAFTA-díjat is kapott ismét itt van. Az első részben megismert dobozok után Om Nom végre kiszabadult és ismét útra kelt, de egy fránya kőnek hála leesett a furgonról és egy elhagyott kastély előtt találja magát, ahol egy csak “Professzor”-nak nevezett személy veszi gondozásába… (Igen-igen, jól gondoljátok, elszabadulnak az indulatok és mindenféle tesztnek fogja alávetni a kis cukorkafalót.)
Újabb rejtvények várnak tehát megoldásra ebben a rendkívül jól eltalált játékban. Az alkalmazásból jelenleg is kettő fajta van, egy iPhone és iPod touch készülékekre elérhető, mely ára 0,79€, valamint egy kifejezetten iPad készülékeken is használható verzió, melyért 1,59€-t kérnek a mára már híressé vált ZeptoLab-os srácok.
A Zöld Lámpások Hadteste az univerzum őrzői létrehoztak egy android fajt, amik csillagközi rendőrökként szolgáltak. Ezek a Manhunterek, magyarul Embervadászok. Amikor egy sérült program arra kényszerítette őket, hogy megbüntessenek minden életet, száműzték őket. Most visszatértek bosszúra éhesen. A megajándékozott, de öntelt teszt pilóta Hal Jordan felszerelkezett egy gyűrűvel, ami akaraterővel működik. Te vagy a legújabb újonc a hadtestben, a béke és az igazság megőrzésére vagy kijelölve.
Lényegében az az egész játék, hogy körbe repüljük az univerzumot és különböző féle dolgokkal el kell pusztítanunk az ellenséget, azaz a robotokat. Elpusztíthatjuk őket például baseball ütővel, kalapáccsal, úgy hogy rá nyomunk az ellenségre és magunk felé húzzuk azt, vagy akár lövedékekkel, amihez elég csak egy sima rányomás az ellenségekre. Na de nem csak támadnunk kell, hanem védekezni is, mivel a robotok lövedékeket lőnek ránk, ezek ellen úgy tudunk védekezni, hogy hosszan rányomunk az emberükre ezzel megjelenik előttünk egy pajzs.
Személy szerint nekem nem nagyon jött be a játék, de lehet, hogy nektek tetszeni fog.
A minap megkeresett bennünket egy magyar fejlesztő csapat, aki figyelmünkbe ajánlotta a legújabb játékukat a Four Seasons Planet nevet viselő univerzális alkalmazást. A program egy remek grafikával megáldott logikai stuff, melyben 48 pályán keresztül mozgathatjuk meg agytekervényeinket. A játékban bár a logikán van a hangsúly, fizikai tényezők is szerepet játszanak. A játék lényege, hogy a kis lakatokat a pályákon megtalálható extra jelekkel ellátott dobozokra, tárgyakra helyezzük, de mindezt úgy, hogy a többi tereptárgyat elbontjuk. Arra is figyelnünk kell, hogy maga a lakat ne essen le a földre, mert akkor kezdhetünk mindent újra.
A játékban, mint már említettem 2 játékmód található. Az egyik az Arcade mód, melyben a pályákat 4 különböző évszak szerinti bontásban találjuk meg, egyenként 12 pályával. Ha egy pályát sikerül újrakezdés (Retry) nélkül teljesítenünk, akkor az bekerül a Free játékmódba is. Fentiek mellett GameCenter támogatás is van, melyben az épp aktuális helyezésünk mellett az elérhető 21 öcsipontból is megcsodálhatjuk, melyeket teljesítettük már. A játék egyaránt elérhető iPhone, iPod touch és iPad készülékekre is, jelenlegi ára 1,59€, mely összeget mindenképp megéri az alkalmazás. Nem beszélve arról, hogy ezzel támogatunk egy feltörekvő magyar iOS fejlesztő csapatot is, ami által a későbbiekben is minőségi alkalmazásokra számíthatunk.
A program grafikája csillagos ötös, a zene is nagyon jó, bár ez sajnos egy idő után monotonná válik. Itt célszerű lett volna minden évszak mellé más-más zenei aláfestést adni. Ettől függetlenül nagyon jó alkalmazással van dolgunk, látszik, hogy sokat agyaltak és dolgoztak rajta a fiúk. Szerettük volna őket egy interjú erejéig megszólaltatni is, de ezt a későbbi terveik miatt jelenleg nem tudták vállalni, pár szóban azonban összefoglalták a munkájukat, így most át is adnám Tominak a szót.
“A csapat valamikor 2009 környékén alakult, hárman vagyunk és hobbiból fejlesztünk iOS applikációkat (főleg játékokat). Régóta ismerjük egymást, de most elég messze lakunk egymástól, így főleg online módon értekezünk. A Four Seasons Planet fejlesztése valamikor az első játékunk (slidR) kiadása után kezdődött, ami elég régen volt, de lelassította néhány dolog az elkészültét. Miközben dolgoztunk rajta megjelent az iPad, aminek több következménye is lett: először is kiadtuk a slidR-t iPad-ra is, és eldöntöttük, hogy a Four Seasons Planet már univerzális alkalmazás lesz, minden iOS eszközön menni fog. Ez változtatott néhány dolgon az eredeti elképzelésekhez képest (például mindent újra kellett rajzolni és kódilag is sok fejlesztés kellett) ami szintén késleltette a program elkészültét. Majdnem elfelejtettem, de ezzel párhuzamosan elkészült egy másik appunk GastroNotes névvel, de a lényeg, hogy pár napja végre elkészült a Four Seasons Planet is. A játék kapott Game Center támogatást, tettünk bele 48 pályát, 2 játékmódot, az összes iOS eszközön ugyanolyan minőségben fut annyi csak a kikötés, hogy minimum 3.1-es OS legyen rajta (az első generációs készüléken is ugyanolyan sebességgel fut mint az újakon, minden felbontásra elkészült a grafika). Nem álltunk le természetesen, jönni fognak hozzá updateek (nem akarok lelőni semmit előre, legyen meglepetés, és elkezdtünk már dolgozni az új játékon is.”
ui.: A Critical Fever még felhívta arra a figyelmünket, hogy a Twitter csatornájukat követők között, naponta 1db promó kódot fognak felajánlani a játékaikból! Ha épp te vagy a szerencsés, így ingyenesen juthatsz az alkalmazásokhoz.
A Zeptolab és a Chillingo kiadta a méltán híres Cut the Rope játékának új verzióját. Az új változatban (v1.4) nagyon sok újdonság került. Egy teljesen új dobozt is kapunk, mely jelenleg a Toy Box nevet kapta. Ebben a dobozban főleg a játékon van a hangsúly. Az egyik fontos újítás a “trambulin”, mely egy olyan kis piros tárgy a pályákon elhelyezve, amelyeken a cukorka (vagy süti – mert most már az is lehet) megpattan, ezáltal megváltoztatva annak irányát.
Persze mindezek mellett az előző dobozokban megismert tárgyak is felbukkannak. Számomra a 8-15 és a 8-25-ös pálya okozta az igazi fejtörést, de közben meglett az összes csillag. Azt kell mondjam, hogy az előző 2 dobozhoz képest ez a frissítés végre ismét elhozta a “nehézséget”. Jó párszor újra kellett kezdenem egy pályát, teljesen átgondolva azt, mert kiderült, hogy máshogyan kell megközelíteni a fejtörőket.
Újítás még a Drawings menüpont, ahol összegyűjthetjük Om Nom számára a játékban különböző helyeken elrejtett rajzokat is. A legelső rajzot egyből meg is kapjuk, ha lájkoljuk a Cut the Rope Facebook oldalát. Ezen kívül én még egy “No brokkoli!” képet találtam, de véleményem szerint mind a 8 doboznak a pályáit érdemes újra végigjátszani, ha az összes rajzot szeretnénk megtalálni.
Az új dobozról íme egy videó is, hátha van még valaki aki kedvet kap hozzá.
Amit már pár hete suttogtak, és csak pletykaként terjedt, mára valósággá vált. Az EA (Electronic Arts) megszerezte a PopCap Games stúdiót. A beszerzési ár 1,3 milliárd dollár. A PopCap Games olyan sikerjátékokat készített, mint a Bejeweled, a Zuma, a Peggle, vagy épp a Plants Vs. Zombies. Játékaik közel 150.000.000 alkalommal lettek telepítve világon, mindemellett csak a 2010-es évben a teljes bevételük 80%-a a digitális platformokon történt.
Az EA vezérigazgatója, John Riccitiello szerint a PopCap Games egy olyan stúdió melynek a tehetségét és hozzáértését az EA nagyban tudná segíteni azáltal, hogy a digitális üzleti modellt kiterjesszék, valamint a PopCap gyorsabban tudja bővíteni a játékaik több országban és több csatornán keresztüli elérhetőségét.
“PopCap’s great studio talent and powerful IP add to EA’s momentum and accelerate our drive towards a $1 billion digital business. EA’s global studio and publishing network will help PopCap rapidly expand their business to more digital devices, more countries, and more channels.”
Nyilvánvaló, hogy az EA célja a mobil játékpiac erősítése, azok szociális hálózatának igénybevételével. Az EA az alkalmi (casual) felhasználók számára pl. a The Sims játékkal kedvez, de a PopCap Games stúdióval a mellényzsebben végre felvehetik a harcot a Zynga (Farmville) vagy épp a Rovio (Angry Birds) játékaival.
Azért, hogy az EA mindezt el is érje, egy olyan vásárlási szerkezetet dolgozott ki, mely a PopCap dolgozóira is ösztönzőleg hat. Az 1,3 milliárd dollár egy felső határ. Jelenleg 650 millió dollárt kapnak meg készpénzben, valamint 100 millió dollárt részvényekben. A maradék 550 millió dollárt pedig akkor, ha 2 év alatt a bevételeik elérik a 343 millió dollárt vagy többet. (Ha csak 200 millió dollár a bevétel, akkor 275 milliót kapnak, ha csak 110 millió dollár a bevétel abban az esetben pedig csak 100 millió dollárt utal az EA. Ha 2 év alatt a bevétel 91 millió dollár vagy kevesebb, akkor sajnos a PopCap-os srácok nem kapnak semmit.)
A PopCap Games munkatársai csupán annyit tettek hozzá, hogy az EA-nek dolgozva több játékot fognak tudni megjelentetni, valamint a mobil és casual játékpiacon is nagyobb közönséget tudnak majd elérni.
“By working with EA, we’ll scale our games and services to deliver more social, mobile, casual fun to an even bigger, global audience.”
A stúdió amúgy a saját honlapjukon közölte a rajongókkal a hírt, ahol még egy kis viccelődésre is volt idejük. Ezek szerint az EA miatt nevet váltanak. Poptronic Arts lesz az új nevük, valamint új játékok is fognak érkezni, mint például a Sim Zuma: The SwampLife Edition, a Peggle: Dead Space – Bjorn’s Breakfast, a Bejeweled Battlefield Blitz és a Plants vs. ZombEAz: NFL Lockout Edition.
Szurkolok nekik, de először végre adják ki a Bejeweled 3-at iPad készülékre.
Az elmúlt napokban és hetekben észrevettem, hogy nagyon sok hozzászólás érkezik a méltán népszerű Order & Chaos játékhoz. Örülök annak, hogy ilyen sokan használják ezt a játékot és szeretnének barátokat szerezni, valamint magyar emberekkel együtt játszani ebben az online játékban.
Én első körben azt tudnám felajánlani, már amennyiben jó mindenkinek, hogy aki eddig még nem regisztrált, az az európai Observer’s Market szerveren hozzon létre karaktert. Aki már regisztrált és van egy jó kis tápos karaktere és ezen a szerveren van beregizve, szintén jó dolog, hiszen meg tudja védeni a többi kisebb szintű karaktereket.
Volt egy hozzászóló, aki sokat segített a többieknek, így én is rá hagyatkoznék. A neve NeKRaD. Ő szintén az Observer’s Marketen nyomul, ha minden igaz van egy LvL51-es harcosa is. A karakter neve HuNeKRaD. Nekik van egy guildjük is, Hungarikum néven.
Én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Emellett azonban van egy másik fontos dolog is. Vannak, akik más szerverre regiztek be eredetileg, ahol már felépítették a karakterüket. Ha azt szeretnék áthozni más szerverre, pl. az Observer’s Market-re megtehetik, igaz 30 rúnába kerül. Íme a leírás.
A karakterválasztó képernyő jobb alsó sarkában található “Play” gomb felett kattints a fogaskerék ikonra.
A program megkérdezi, hogy szeretnél-e szervert változtatni.
Amennyiben igen, úgy az alkalmazás figyelmeztet, hogy ezzel a karakter elveszíti a guildjeit, barátait, stb.
Ha ezt is elfogadjuk, akkor felkínálja a program a Európában lévő szervereket.
Itt célszerű az Observer’s Market-et választani.
(Én már ott vagyok, így a képen ez nem látszik.)
Végezetül a program 30 rúnát kér a karakter migrálásért másik szerverre.
Szóval akinek már van egy tápos karaktere és szeretne magyar emberekkel együtt játszani az jöjjön az Observer’s Market-re. Akinek még nincs, azok számára pedig eleve azt javasoljuk, hogy ott indítsák a karaktert.
Továbbá szeretném megkérdezni, hogy lenne-e igény arra, hogy egy hatalmas raidet tartsunk??? Ötleteket és időpontokat várok, akár erre a hétvégére is, hogy kinek és mikor lenne jó. Javaslom, hogy a hozzászólásokban mindenki tüntesse fel a játékban használt karakterének nevét, szintjét. Ezáltal már akár a találkozó előtt lenne lehetőség arra, hogy egymást barátként bejelöljük.