
Számos alaptalan támadás érte az iPhone-t, többen hasonlították egy darab kőhöz mondván: szinte ugyanannyit tud, mint az Apple telefonja. Persze mindig lehet olyan összehasonlítást készíteni, hogy az általunk nem preferált résztvevő ebből negatívan jöjjön ki, de az ilyenekkel nem is kell foglalkozni. Bár igaz, hogy van néhány nagyon zavaró tulajdonsága az összes iPhone-nak, amit vélhetően soha nem fognak orvosolni.
A legelső ilyen kétségtelenül az, hogy a tárhelykapacitást nem lehet egyáltalán növelni. Mivel vannak több száz megát elfoglaló alkalmazások, nagyon gyorsan képes megtelni a telefon, így előbb-utóbb kompromisszumokat kell kötnünk, mérlegelve, hogy mi a fontosabb: az alkalmazások, a zenék, a videók vagy a képek? A Kingston Technology szerint ezt nem lehet sorrendbe állítani, mindegyik komoly szerepet tölt be a telefon használata során, ezért létrehozták a Wi-Drive-ot, aminek segítségével meg tudjuk növelni az iPhone tárhelyét. Ha egy szóval kéne jellemezni, akkor annyit tudunk csak mondani: zseniális.
Érdekes, hogy csak nemrég jött ki a Kingston eszköze, hiszen a probléma már kezdetektől jelen van, ráadásul ez a iPhone 4 óta hatványozottan igaz. Most itt van, s megkönnyíti az iPhone tulajdonosok életét. Egyszerű használni, ráadásul kicsi, így a szállítása sem okoz különösebb problémát. Az iTunes-t általa elfelejthetjük, nincs hosszas macera az adatok felrakásával.
A szerkezet nem nagyobb, mint az iPhone viszont jóval vékonyabb. Tehát a táskában, de akár még a zsebben is tökéletesen elfér. A termék burkolata műanyag, de fényes, így elég komolyan meglátszanak rajta az ujjlenyomatok. Bár ez a működést egyáltalán nem befolyásolja, de tudjuk, hogy vannak olyanok, akik megőrülnek, ha maszatos a kütyüjük. Rájuk állandó törölgetés vár majd. A Wi-Drive design-ja nagyon szép, ívelt, méltó ahhoz, hogy az Apple termékeivel említsék egy lapon.

A dobozban nincs sok dolog, csak maga a szerkezet és egy USB kábel amit hozzá lehet kötni bármilyen géphez. Ezzel tudjuk feltölteni is, nagyjából négy órán át bírja a külső memória. Használni csak úgy tudjuk, ha előzetesen letöltjük iPhone-ra a Kingston programját az App Store-ból. Egy nagyon egyszerű, kis applikáció ez fogja felismerni a tartalmakat a drive-on. Wi-Fi-vel kell hozzá csatlakozni, így elsőre úgy tűnhet, hogy az internetet ezáltal kilőttük, de nem: be lehet állítani, hogy egy jelátjátszó-központ legyen, így továbbra is lehet használni a széles sávú internet előnyeit.
Tartalmat a lehető legegyszerűbben tudunk rátölteni, mivel csak USB-vel hozzá kell dugni a géphez a Kingston remekművét, majd egyszerűen bele kell húzni a mappába a fájlokat. A művelet után már képesek leszünk az iPhone-on lejátszani. Kifejezetten fontos, hogy csak az alábbi formátumokat tudja feldolgozni: AAC, MP3, WAV, videóknál az m4v, mp4, mov, Motion JPEG (M-JPEG), képeknél a jpg, bmp, tiff, dokumentumoknál pedig a pdf, doc, docx, ppt, pptx, txt, rtf, xls.
Nem szoktunk ennyi áradozni kiegészítőkről, de tényleg igaz, hogy a Kingston Wi-Drive kötelező minden iPhone tulajdonosnak. Szép, gyors, ráadásul még könnyű is használni. Az egyetlen probléma az árával van, jelen pillanatban a 16 gigás változat 23.266 forint (mely még egészen kedvező), míg a 32 gigás változatért 40.538 forintot kell otthagyni a kasszánál.