expand

iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone!

Pletykák kategóriában eddig a következő bejegyzések íródtak:

Már írtunk arról, hogy hamarosan érkezhetnek az új iMac készülékek. Új Sandy Bridge processzorok és Thunderbolt technológia kerülhet a gépekbe, sőt ez biztos is, hiszen az új MBP gépekben, már váltott az Apple. Az új iMac szörnyek így már május elején a boltokba kerülhetnek. A raktárkészletek is apadnak, így érkeznek az új jövevények.

Fontos, hogy a fentiek mellett várható, hogy a 2010 év végén bemutatott MacBook Air modellek is vérfrissítésen eshetnek át, azaz a Thunderbolt csatlakozót valószínűleg azok is megkapják majd, valamint az Intel újgenerációs processzorai ott is felbukkanhatnak. A pletykák szerint azonban az időpont egyelőre azonban kérdéses.

A fehér iPhone 4-el kapcsolatos várakozásoknak pedig szinte biztosan vége lesz a napokban. Az angol Vodafone UK ugyanis véletlenül már eladott egy darab fehér iPhone 4 készüléket egy szerencsés vásárlónak.

Az iPhone 5-ről pedig csak annyit, hogy szinte biztos, hogy A5-ös duplamagos processzort fog tartalmazni az eszköz. Ha valaki végigkövette az elmúlt 4 évben az iPhone életútját, akkor tudja, hogy a 3G és a 3GS változat közötti különbség lényegében csak a sebességre korlátozódott. Nos a legújabb hírek szerint a fontos fejlesztők (főleg játékfejljesztők – EA, Chillingo, stb.) már olyan módosított iPhone 4 készüléket kaptak tesztelés céljára, – persze szigorú titoktartás mellett – melyben az A5-ös processzor dolgozik.

Fontos még megemlíteni, hogy időközben kikerült két új kép, mely ismét csak lehet, hogy hamisítvány, de helyt adhat azon elképzeléseknek, miszerint a kijelző nagysága is változni fog. Egyesek 4″-ről, míg mások csak 3,7″-ről beszélnek. Ez utóbbi mellett, amennyiben a kijelző felbontását változatlanul hagyják (640×960), a jelenlegi 326ppi csökkenne ugyan 312ppi-re, de ezt szemmel nem igazán lehetne érzékelni.

Az USA-ban lévő AT&T és T-Mobile egyesülése miatt elindult pletykákra válaszként pedig megjelentek az első N94 kódnévvel ellátott tesztkészülékek is. (Az N90-es volt a GSM alapú iPhone 4, míg az N92 kódnevű a Verizon CDMA hálózatát támogató változat.) Az új jövevény állítólag már az amerikai T-Mobile 3G hálózatát is képes lesz kezelni a már meglévőek mellett.

És a nap végére a slusszpoén. Barack Obama is iPad 2-t használ. Tudtuk eddig is, hogy a kampánya alatt is szívesen mutatkozott MacBook gépek társaságában, de ez most mindent visz, amellett, hogy még szalutál is. :) Mondjuk nem értem, hogy miért szürke színű a Smart Cover, mert szerintem simán lehetne kék, vagy narancssárga, esetleg rózsaszín is. Eredeti fotó a Fehér Ház hivatalos Flickr oldaláról.

Bréking! Szeptemberberben érkezik az iPhone 5!

Írta: KeleMan 2011. április 20. 11:42

A Reuters a mai napon egy olyan hírt tett közzé, mely alapján az új iPhone 5 gyártása idén júliusban-augusztusban kezdődhet, a szállítás pedig az USA-ban várhatóan 2011. szeptembere lesz. Elképzelhető, hogy a csúszás egyik oka az, hogy az év végi iPod bejelentéseket szeretné felváltani az Apple az iPhone bemutatásával és ehhez kell 1-2 év, amíg eltolódnak a bemutatók. Az iPod bár még mindig igen népszerű, az elmúlt 2 évben már csökkent az eladás és inkább az iPhone/iPod Touch felé tolódik el a piac. Elképzelhető a lemaradás is az iOS 5-el kapcsolatban, hiszen azt az Apple a 2011. nyarán megrendezésre kerülő WWDC 2011-es konferencián fogja prezentálni az OS X Lion operációs rendszerrel egyetemben.

Az új iPhone 5 készülék várhatóan már nagyobb méretű kijelzővel lesz szállítva, az eddigi 3,5″ helyett várható a 4″-es modell megjelenése, valamint memóriából is az eddigi legnagyobb 32GB-os készüléket felválthatja a 64GB-os háttértárral ellátott változat. Ez utóbbi a HD videókat készítő felhasználók számára igencsak jól jönne. A készülék azonban külcsínre várhatóan teljesen meg fog egyezni a 4-es modellel, talán csak pár változást fognak eszközölni rajta. Ahogy anno idegenkedtem az iPhone 4 dizájnjától, mostanra teljesen megszoktam és meg is szerettem azt, így nem is örülnék annak ha visszatérnének a szappantartó kialakítású vázhoz.

The new smartphone will have a faster processor but will look largely similar to the current iPhone 4, one of the people said. They declined to be identified because the plans were not yet public. The companies would begin production either in July or August before shipping components to Hon Hai Precision Industry Co Ltd, flagship of Foxconn Technology Group, for assembly, they said.

Itt megtalálhatjátok az iPhone 5 várható újdonságait.

“Nem lesz iPad 3 2011-ben!” – Apple alkatrészgyártók

Írta: KeleMan 2011. április 12. 19:06

A Digitimes értesülései szerint a korábbi pletykákkal ellentétben nem lesz ősszel iPad 3. A pletyka anno arról szólt, hogy 2011 tavaszán az iPad 2 után az Apple már 2011 őszént megjelentetné az iPad 3-at. Nos az alkatrészgyártók egyértelműen kijelentették, hogy nem kaptak ilyen jellegű felkéréseket.

Sources from touch panel makers pointed out that Apple recently released its latest tablet PC plan and is asking the panel makers to provide products that are capable to support higher image quality than the current iPad 2 and Apple may even choose AMOLED panel or panel that support Full HD standard to accomplish the plan. However, since the project is still at the initial planning stage, the actual products are unlikely to appear in 2011.

A kínai forrás azonban elképzelhetőnek tartja azt, hogy egy 4G/LTE képes változatot megjelentet az Apple, mivel állítólag a Verizonnal már tárgyal is erről. A másik pletyka pedig az, hogy az Apple állítólag rááll az AMOLED alapú panelek rendelésére és egy jövőbeni iPad már ilyen kijelzővel lenne szerelve. Nos a Retina kijelzőt mindenképp várjuk az iPad 3-ban, az azonban még mindig kérdéses, hogy meglépi-e a pixelnégyszerezést az Apple.

Some sources pointed out that since AMOLED technologies are still mostly controlled by Korea-based Samsung Electronics, while Apple has competition with Samsung over tablet PC sales, if Apple is adopting AMOLED panel into its device, Apple would be facing a great risk having the key technologies being held by its competitors.

Az Apple nemrég újabb szabadalmakat nyújtott be, melyről a Patently Apple számolt be. A leírás szerint a készülékek előlapját, tehát a kijelzőn kívüli részt egy másodlagos kijelzővé alakítanák át, amelyen különböző fények adnának tájékoztatást a felhasználóknak bizonyos információkról. Mivel a külső borítás érintésérzékeny lenne, így az adott felületet megérintve akár egyből a kívánt információ jelenne meg a telefonon. Érdekesnek tartom mindezt, mert nem szeretnék egy szivárvány színekben pompázó iPhone-t a kezemben tartani, de jól látszik, hogy az új iOS 5, amiről még igaz nem tudni semmit, vagy akár későbbi verziók már alkalmazhatják ezen technológiát.

Mondjuk érdekes lesz ezáltal, hogy milyen tokban is tartsuk majd a telefont, mert ezesetben a bumper nem biztos, hogy a legjobb megoldás lesz. Valamint ha a telefon mérete nem növekszik, de a 3,5″-es kijelző helyett 4″-es lenne a megjelenítő nagysága, akkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy hova férnének el ezen felhasználói interfészek. A másik érdekes újdonság az iPad eszközre benyújtott másodlagos hátlapi érintésérzékeny kijelző. Nyilván nehéz egy-egy játéknál egy táblaméretű eszközt úgy megfogni, hogy közben több ujjunkal a kijelzőn babrálunk és mindenféle utasítást adunk ki. Az Apple úgy képzeli el, hogy az eszköz hátlapján alakítanának ki egy olyan felületet, amellyel szintén vezérelhetnénk az alkalmazásokat.

Sokat pletykáltak még a Home gomb eltűnéséről is, nos a 9to5mac.com oldalán a napokban megjelent egy állítólagos új iPod Touch készülék, mely 128GB beépített háttértárral rendelkezik és nincs rajta Home gomb, azaz van, de nem fizikailag került beépítésre, hanem ugyanúgy kapacitív érintőkijelzőként működik.

Mit is jelent az Apple érzés? Mit is ad az iPad 2?

Írta: KeleMan 2011. március 27. 22:32

Így vasárnap estére 2 kis történetet szeretnék veletek megosztani, aztán mára lehúzzuk a rolót. Mindkét történetben egy férfi és egy nő a szereplő, az egyikben már házasok, míg a másikban leendő esküvőjüket készítik elő remélhetően az ifjú jegyesek.

A Macrumors.com cikke szerint egy amerikai férfi, órákig állt sorban az új iPad 2 készülékért és miután megvette és büszkén hazavitte megmutatta szeretett feleségének az új eszközt. A kedves feleség azonban annyira kiakadt, hogy választás elé állította a férjét. Megtartja az iPadet és a feleség elhagyja, vagy azonnal visszaviszi az Apple üzletbe és élik tovább az életüket együtt. Nos a férj utóbbi mellett döntött… (Papucs? :D ) Érdekesség, hogy az Apple átvette a készüléket és még az árát is visszafizette a férfinek, aki egy post it matricát ragasztott az iPad 2 dobozára az alábbi felirattal.

“Wife said no!”

Azaz a feleség azt mondja, hogy nem. Az Applenél állítólag fel vannak készülve az ilyesmire és 2-3 nap múlva a férfi egy új iPad 2-t kapott teljesen ingyen, az alábbi felirattal:

“Apple say yes!”

A másik történetben egy fiatal pár férfi tagja, egy bizonyos Jordan C. vitte el szerelmét, Jessicát a National Redwood Forrestbe, ahol a világ legnagyobb fája is található. Persze előtte az iPad 2-t online megrendelte és az ingyenes gravírozási lehetőséggel is élt. A következőeket íratta bele az iPad 2 készülékbe a 9to5mac.com értesülései szerint.

“Will You Marry Me?”

Azaz, hozzám jössz feleségül? Persze a hölgy azonnal igent mondott az alábbi szavak kíséretében, gondolom látván az iPad 2-t.

“YES, now give me my iPad!”

Szóval valahogy így: “Igen, de most már add ide az iPad-em!” Érdekes dolgok ezek valljuk be. Az ifjú párnak ezúton is sok boldogságot kívánunk! Azt azonban meg kell hagyni, hogy a világon az egyik legjobb marketinggépezet az Apple kezében van. Akár igazak a történetek, akár nem.

(M)Ilyen lesz az iPhone 5? – Pletykák és találgatások

Írta: KeleMan 2011. március 27. 12:50

A francia illetőségű Nowhereelse.fr készített egy képet és egy összefoglalót az iPhone 5 mobilkészülékkel kapcsolatban, mely bemutatja az összes eddig felmerült pletykát és találgatást, valamint megjósolja azok debütálását is az új készülékben. Nagyon sok találgatás látott már napvilágot, legutóbb állítólag az iPhone 5 prototípusának a modelljét is látták már. Íme a komplett leírás, mit is várunk, várhatunk az új iPhone-tól.

(A teljes képért kattints ide.)

- Jobb kamera (Esélye: 50%)
Elképzelhető, hogy az 5MPx-es kamerát egy 8MPx-es váltja.

- Nem lesz Home gomb (Esélye: 20%)
Az Apple egyes pletykák szerint teljesen el kívánja hagyni a Home gombot (állítólag anno a készüléket is fizikai gombok nélkül álmodták meg).

- Nagyobb kijelző (Esélye: 80%)
Az Android telefonokkal történő versenyzés miatt lehetséges, hogy az új változat 4 vagy akár 5 inches kijelzőt kaphat.

- Jobb felbontás (Esélye: 40%)
Bár a Retina kijelző (640×960) elképesztően jól néz ki, mégis lehet, hogy a felbontást 1024×768-ra tornásszák fel, hasonlóan mint az iPad készüléknél, hiszen az új A5 processzor és a 9x gyorsabb grafikus chip ezt lehetővé tenné, mindemellett megmaradna a 4:3-as képarány is.

- Hasonló dizájn (Esélye: 60%)
Az iPhone 4 formatervezése egészen egyedülálló, de az Antennagate botrány miatt mégis sokan úgy gondolják, hogy áttervezik azt. Főleg a hátsó üvegfelületnél várható, hogy fémre cserélik.

- Teljesen új dizájn és formavilág (Esélye: 40%)
Azok akik átdolgozott iPhone telefont várnak leginkább az iPod Touch féle dizájnt szeretnék látni az új modellben.

- Fehér szín (Esélye: 100%)
Szinte biztos, hogy az iPhone 5-ből már elérhető lesz a fehér modell is. :D

- Fizikai billentyűzet (Esélye: 0%)
Több éve már, hogy folyamatosan pletykálnak egy High-end készülékről, mely főleg azok számára lenne hasznos, akik sokat gépelnek és szeretik érezni egy-egy gomb lenyomását. A fizikai billentyűzet viszont szinte biztos, hogy álom marad, hiszen ezzel az Apple saját elképzeléseit hazudtolná meg.

- 64GB-os változat (Esélye: 50%)
A 720p-s videofelvételek, valamint a programok méretének nagysága miatt valószínű, hogy érkezhet a 64GB-os háttértárral szerelt modell is.

- Full HD videofelvételi lehetőség (Esélye: 30%)
A nagyobb kapacitásnak és a lehetséges 8MPx-es kamerának az egyik oka lehet, hogy akár 1080p-s, azaz Full HD videókat is tudunk majd rögzíteni az új készülékkel.

- Alacsonyabb árú modellek (Esélye: 30%)
Sokat pletykáltak arról is, hogy az Apple egy olyan modellt is készít, mellyel az alsó kategóriás telefonok között is megvetheti a lábát. Nos a franciák szerint ez nem valószínű.

- Nem lesz háttértár (Esélye: 50%)
Várható, hogy az iPhone 5-ben már egyáltalán nem lesz fizikai háttértár, mindent a “felhő”-ből vesz le, zenét, videót, de akár ha mi készítünk videót akkor már azt is oda tölti fel. Ez lehet az egyik alapeleme az alacsonyabb árú modelleknek. Sajnos itt a határt a mobilhálózatok lefedettsége szabhatja meg és a sebesség is erősen korlátozhatja mindezt.

- 3D kijelző (Esélye: 10%)
Erre is láttunk már videót, ahogy forgatod az iPhone-t és más szögből nézed, az ikonok alatt a háttérkép el-elcsúszik, azt a látszatot keltve, hogy 3D-ben látjuk azt. Persze ez csak egy program, de az igazi 3D kijelző nem valószínű, hogy debütálni fog az iPhone 5 esetében.

- Jobb akkumulátor (Esélye: 20%)
Már most is a fizikai határokat feszegeti a beépített akkumulátor, és amíg ezen a téren technológiailag nem történik áttörés, addig nem valószínű, hogy a mobilunk 1-2 napnál tovább bírná szuflával.

- CDMA modell (Esélye: 100%)
Már az iPhone 4-ből is készült az amerikai Verizon ügyfelei számára Sim kártya nélküli modell, 100 százalék, hogy ezt az iPhone 5 esetében is megkapják.

- R-UIM mikrokártyákkal való kompatibilitás (Esélye: 20%)
A másik lehetőség, hogy a CDMA változatokba is R-UIM mikrokártya foglalatokat építenek, így azok kompatibilisek lesznek.

- 2 Sim kártya foglalat (Esélye: 0%)
Na erre ne is számítsunk, a szolgáltatók így tuti nem forgalmaznák.

- NFC technológia (Esélye: 80%)
Az NFC chipnek hála vezeték nélkül tudunk fizetni arra alkalmas termináloknál, vagy akár a saját Mac-es gépünkön lévő adatokat is elérhetnénk.

- Apple A5 processzor (Esélye: 100%)
Az iPad 2-ben debütált új kétmagos processzort biztosan megkapja az új iPhone 5.

- Több memória (Esélye: 60%)
Az iPhone 4 esetében 512MB beépített memória van, elképzelhető, hogy ez 1GB-ra fog bővülni.

- HDMI kimenet (Esélye: 60%)
Csakúgy mint az iPad 2 esetében a töltő csatlakozóval kombinált átalakítónak hála várható, hogy Full HD képet tudunk kiküldeni az azt támogató televíziók képernyőjére. Az azonban nem valószínű, hogy egy HDMI bemenet legyen a készüléken.

- 4G (LTE) hálózatok kezelése (Esélye: 50%)
50-50% az esély arra, hogy az iPhone 5-ben már olyan chip teljesítsen szolgálatot, amely alkalmas a 4G mobilhálózatok kezelésére. Mivel még az USA-ban is csak most indul meg a hálózatok kiépítése és itthon is legalább 2 év kell még a megfelelő infrastruktúra kiépítéséhez én úgy gondolom, hogy erre majd csak az iPhone 6-ban lehet számítani, de ha valóban csak szeptemberben jön az új iPhone 5, akkor már lehetséges, hogy mégis beleépítik ezen lehetőséget az új modellbe is.

- Továbbfejlesztett beszéd alapú irányítás (Esélye: 60%)
A Voice Controll most is adott, valószínű, hogy ezt is fejleszti az Apple.

- iTunes felhő (Esélye: 60%)
Egy Apple ID-vel férhetünk hozzá a felhőben (Cloud Base) tárolt adatainkhoz (videók, képek, zenék), melyet az Apple már várhatóan ingyenesen biztosít a MobileMe keretein belül.

- iOS 5 bevezetése (Esélye: 90%)
Az új iOS 5 szoftver szinte biztos, hogy az új készülékkel együtt jelenik meg, bár sajnos még semmit nem tudni róla.

- Júniusi-júliusi megjelenés (Esélye: 20%)
Az iPad 2 sikere valamint a Japánban történt tragédia okán a gyártási nehézségekből fakadóan nem valószínű, hogy nyáron megérkezne az új iPhone 5.

- Szeptemberi megjelenés (Esélye: 80%)
Lásd egyel fentebb, várható, hogy csak szeptemberben jelenik meg az új készülék.

Update! Érkezhet a 64GB-os iPhone készülék…

Írta: KeleMan 2011. március 8. 18:47

Piaci elemzők már régóta várják, hogy az Apple az iPhone készülékeknek a beépített háttértárát a jelenlegi 16GB és 32GB-os kapacitásról akár 64GB-ra emelje. Az első modell esetében a kezdeti 4GB és 8GB-os modelleket hamar váltotta a 8GB és 16GB-os változat, aztán persze érkezett a 16GB és 32GB-os kapacitás is. Az Unwire.hk értesülései szerint a Hong Kong-ban lévő legnagyobb szürkepiacot, a SinTak-ot “elárasztották” a 64GB-os iPhone 4 változatok. Vélhetően így is csak pár darab ilyen készülékről lehet szó, mindenesetre a képek bizonyítják, hogy valóban 64GB-os a háttértár. A beszámoló szerint ezek olyan prototípusok lehetnek, melyen az Apple mérnökei dolgozhattak, tesztelhették. Az, hogy hogyan is kerülhetett forgalomba, persze nem tudni biztosan. Érdekesség még, hogy a kapacitást jelző GB előtt az XX-található, és a telefon nem szolgáltatófüggő, azaz nincs benne sim lock.

This suspicious 64GB model has started selling in Sin Tak, the greatest grey market in Hong Kong, and the sellers claimed that these are engineered models and available in small quantity. Interestingly, the back of the phone states iPhone XXGB! That reminds us the leaked prototype last year, the one Gizmodo bought it. It also states the Model no. as XXXXX, and the FCC ID as BCG-XXXXXX. On the screen, you can see is indeed a 64GB capacity and the model is 995-6049LL. And the phone is not locked!

Az Apple vélhetően az egyre növekvő App Store áruházban található néha már-már gigabájtos méretű alkalmazásokat próbálhatja ezek szerint támogatni, gondoljunk csak a legnagyobb játékkiadókra, (Gameloft, Electronic Arts) akiknek a programjai néha 6-7-800MB-os méretet is elérhetnek, mikorra pedig már az eszközre is telepítjük, akár 1,2-1,5 gigabájtot is foglalhatnak a készüléken. Hozzájön ehhez még a 720p-s videofelvétel funkció is, ahol egy 5 perces videó mérete akár 5-600MB is lehet. Én anno azért is vásároltam a nagyobb, 32GB-os iPhone 4-es modellt, mert tudtam, hogy ki fogom használni (jelenleg 3GB szabad helyem van). Persze nem mindenki számára lehet fontos a háttértár növelése, de ha az új A5-ös duplamagos processzor belekerül az új készülékbe, úgy valóban érkezhetnek a jobbnál-jobb és persze hatalmas méretű alkalmazások is.

Update #1 – 2011.03.09. 10.42 – A MIC Gadget beszerezte a modellt, jól le is videózta azt, hogy kiderüljön nem hamisítványról van szó.

Teljesen átdolgozhatják az új iPhone 5 készüléket

Írta: KeleMan 2011. március 7. 18:40

A GadgetsDNA beszámolója szerint az új iPhone 5 készülék teljes dizájnját átdolgozza az Apple. A cikk szerint az Apple visszaáll az eredeti szappantartó alakú formára. Én személy szerint nem hiszem ezt, de mégis elképzelhető, hogy az iPhone 4 antennaproblémái, valamint a fehér iPhone 4 körüli hiszti és huzavona miatt (állítólag iszonyatos módon karcolódik és sokkal jobban látszik a fehér modellen, mint a feketén) mégis meglépi mindezt az Apple.

Az új modellben állítólag az Apple logója mögé rejtik el, mind a mobilhálózatért, mind pedig a WiFi csatlakozásért felelős antennát. Az új dizájn tehát elképzelhető, hogy szakít az üveg felülettel és teljes alumíniumötvözetet fog alkalmazni a hátlap kialakításánál. A beszámoló megemlíti, hogy az új készülék megkaphatja az iPad 2 készülékben debütált A5-ös kétmagos processzort is. Ez szinte biztos, hülye lenne mindezt kihagyni az Apple, hiszen valamivel el kell adja az iPhone 5-öt is.

Számomra valóban furcsa volt az iPhone 3G utáni váltás az iPhone 4-re, az eddigi kézbesimuló dizájn után kifejezetten éles érzés volt a tenyeremben tartani az iPhone 4-et. Azóta azonban megszoktam, sőt bumpert használva kifejezetten kényelmes is. Nagyon remélem, hogy nem fog visszatérni az Apple a régi kialakításhoz, bár kíváncsi lennék, hogy ha valóban az iPod Touch készülékre hajazna az új iPhone, úgy lehetne-e még vékonyabb az.

A Bloomberg ismét beletenyerelt egy óriási pletykába. Szerintük az Apple egyeztetéseket folytat a világ legnagyobb zenekiadóival (Universal Music Group, Sony Music Entertainment, Warner Music Group Corp. és az EMI Group) egy olyan rendszerről amelyet már akár 2011 év közepén bevezethetnek. A jelentés szerint 2011 nyarán egy olyan új iTunes verzió jöhet (várhatóan a Mac OS X Lion operációs rendszerrel), mely korlátlan zeneletöltést kínál a felhasználók számára (ebben segíthet az Apple-nek a Lala felvásárlása). Nyilván ennek a legtöbb kiadó nem örül, de az Apple mindig is meggyőző tárgyalópartner.

A korlátlan zeneletöltést úgy képzeljük el, hogy egy közös azonosítóval (Apple ID) letölthetjük az összes eszközünkre a zeneszámainkat, legyen az akár iPhone, iPad vagy iPod eszköz. A szolgáltatást egy cloud-base, azaz felhőalapú kiszolgáló látná el. Az Apple 1 milliárd dollár értékben építette meg az észak-karolinai adatközpontját, de erről még szinte semmit sem lehet tudni. Mégis olyan gigantikus méretű beruházásnak tűnik, hogy joggal gondolhatjuk, vajon mi másra kívánják majd használni azt. Mindenesetre jó kiindulási alap lenne.

“A deal would provide iTunes customers with a permanent backup of music purchases if the originals are damaged or lost, said the people. The service also would allow downloads to iPad, iPod and iPhone devices linked to the same iTunes account, they said. The move would be a step closer to universal access to content centrally stored on the Internet.”

Fontos még, hogy várhatóan a Mobile Me szolgáltatás is (mely jelenleg 99$/év) teljesen ingyenes lesz, bár ismerve az Apple politikáját, nem valószínű, hogy mindent ingyen adnának. Az azonban jó lenne, ha egy kb. 10-20 GB-os tárhelyet, melyen a fotóinkat, zenéinket, képeinket tárolhatnánk, elérhetővé tennék. Biztonsági mentésként is jó helyen lenne. Más kérdés, hogy ki mennyire bízik meg abban, hogy a saját adatait az Apple kezelje.

“Under one plan for MobileMe, the service that now costs at least $99 a year would become free. Users could store photos, contacts, e-mail and other content on Apple’s servers, one person said. The content would be accessible through any wireless connection.”

iPad 2 – Fehér színben is?

Írta: KeleMan 2011. február 28. 11:27

Ismét csak egy kínai vállalat, a Shenzhen városban található iFixYourI cég (iPhone és iPad készülékek szervizelésével foglalkoznak) hozta nyilvánosságra az alábbi képet. Egy várhatóan második generációs iPad 2 készülék előlapja található a képen, mely fehér színben pompázik. A képen jól látszik a kijelző feletti kis kamera helye is, várhatóan ide kerül majd a FaceTime beszélgetésre alkalmas előlapi kamera is. Az iPhone 4 esetében a fehér színnel meggyűlt a baja az Apple-nek, hiszen állítólag a közelség érzékelő szenzort befolyásolta másképp a fehér színű modell. Steve Jobs állítása szerint a fehér iPhone 4 tavaszra várható, így elképzelhető, hogy az iPad 2-ből is kapunk majd fehér modellt, mely a hölgyek kedvencévé is válhat.

Mindenesetre bárhogy is legyen, és hogy az uraknak is kedvezzünk, ha jön a fehér iPad 2, akkor az alábbi háttérképet mindenképp ajánlom a majdani fehér színű készülék tulajdonosainak.

Ilyen lesz az új iPhone 5 előlapja?

Írta: KeleMan 2011. február 26. 11:07

Már beszámoltunk arról, hogy az Apple vélhetően az iPhone eddigi 3,5″-es kijelzőjének méretét 4″-es megjelenítőre fogja cserélni a többi okostelefonnal való verseny miatt. Nos, úgy tűnik igazak a pletykák, ugyanis kiszivárgott egy kép, melyen állítólag az új iPhone 5 előlapja látható. Azt kell mondjam, pontosan így képzeltem el. Nem szűnik meg a keret, de az jóval vékonyabb lesz, valamint ezáltal a kijelző feletti és alatti része a borításnak is keskenyedni fog. Az iPhone 4 készüléken nem igazán zavar a keret fekete része, hiszen annak bizonyos részét azért takarja a bumper is, de ha az iPhone készüléknél ezt meg lehet oldani, úgy elképzelhető, hogy később az iPad-nél, – ahol viszont nagyon zavaró a vastag fekete keret – is keskenyebb lesz. A forrás egyébként ezúttal egy kínai cég, mely beszállítóként dolgozik az Apple-nek. Állítólag tőlük származik a kép.

Érkezhet az Apple intelligens érintésérzékeny kerete

Írta: KeleMan 2011. február 21. 11:52

A PatentlyApple.com oldalon jelent meg a pár napja, 2011. február 17-én levédett szabadalom. Az eljárás célja, hogy az eddigi érintőkijelző széleit is érintésérzékennyé tegyék. Mindezt azonban csak akkor lehetne elérni, ha a kijelzőt nem védené a készüléken keret, tehát a teljes készülék egy nagy érintőkijelző lenne. A szabadalom az iPad és MacBook gépekre terjed ki, de a kijelző olyan érintésérzékeny egységeket is tartalmaz, melyet elméletileg bármely készülékbe lehet integrálni.

Az eljárás célja, – vélhetően a Home gomb kiváltására – hogy szabályozhassuk a hangerőt, a fényt, de akár a billentyűzárat is kiválthatja, mindezek mellett pedig a Wake/Sleep kombót is helyettesítheti. Akit érdekel mélyebben a téma, az erre nézelődhet. Érdekesség, hogy egy demó videó is készült, hogyan is lehetne a való életben alkalmazni ezen technológiát. Persze ez utóbbit nem az Apple követte el, sokkal inkább egy lelkes Apple fan, bizonyos Max Rudberg, mindenesetre remekül prezentálja a lehetőségeket.

Appajánló
    iDoki Megmondja iDealisator PSP Hungary