iPhone Hungary

Ez nem mobil, ez iPhone! Mondom újra, iPhone!

Angry Birds

Szavazás kategóriában eddig a következő bejegyzések íródtak:

Lezárult a szavazás! Új szavazás indult!

Írta: KeleMan 2010. július 19.

Lezárult az előző szavazásunk. Ismét rekordot döntöttünk! Nem is akármilyet! Több, mint ötszázan válaszoltatok a kérdésünkre! Nagyon köszönjük Nektek! Arról érdeklődtünk, hogy kinek mennyire is tetszik és jön be az új iPhone 4 készülék, vagyis vásárolna-e az új Apple csodatelefonból? A szavazók 58,18%-a, 320 szavazattal biztosan vesz új telefont, míg 22%-a a voksolóknak még gondolkodik rajta. Ezáltal a teljes válaszadók kétharmadának (70,18%-a) tetszik az új kütyü. A maradék 109 szavazó pedig közel azonos százalékban vélekedik úgy, hogy ez csak egy hype, vagy megfelel az a telefon készülék, amit jelenleg is használ.

Természetesen új szavazás is indul! Az épp aktuális “Antennagate” botrány után, mi mást is kérdezhetnénk tőletek? “Magyarország határain belül tapasztaltátok-e, hogy az iPhone készülékkel megszakadnának a hívások?” Ezalatt természetesen nem csak az iPhone 4, hanem a 3G és 3GS készüléket használók válaszait is várjuk, akár a T-Mobile, Telenor vagy Vodafone hálózatát használják.

Oszd meg másokkal is!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • MySpace
  • Netvibes
  • Reddit
  • RSS
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • TwitThis

Lezárult a szavazás! Új szavazás indult!

Írta: KeleMan 2010. június 8.

Lezárult az előző szavazásunk. Arról érdeklődtünk, hogy amennyiben vásárolnátok iPad készüléket, úgy melyik modellt választanátok. Meglepően sok, kereken 200db szavazat érkezett, melyeket ezúton is köszönünk. A 200db voksból 81-en válaszolták, hogy egyáltalán nem vennének iPad-et, mely az összes szavazat 40%-a. A további 60%-a a válaszadóknak azonban vásárolna a táblából. A sima WiFi-s modellből inkább a 16GB-os változatot preferálják sokan, míg a WiFi+3G eszközből túlnyomórészt már a legnagyobb, 64GB-os modell fogyna. A további statisztikákat lásd a fenti képen.

Természetesen új szavazást is indítunk, melyre újra várjuk a válaszaitokat. Miről másról is kérdezhetnénk benneteket, mint a Steve Jobs által a tegnapi nap folyamán bemutatott új iPhone 4-es készülékről. A kérdés egyszerű! Mit szólsz az új iPhone 4 készülékhez?

Oszd meg másokkal is!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • MySpace
  • Netvibes
  • Reddit
  • RSS
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • TwitThis

Lezárult a szavazás! Új szavazás indult!

Írta: KeleMan 2010. május 5.

Lezárult az előző szavazásunk. Arról érdeklődtünk, hogy ki mennyit költ az Apple online boltjában, az AppStore-ban egy adott hónapban. Jöhet a konklúzió. Bár előre leszögezném, hogy az egyik szemem sajnos sír, de a másik nevet. Kezdjük talán az örömtelibb ténnyel. Összesen 173 db szavazat érkezett a közel másfél hónap alatt, ez eddig rekord! Azonban szomorú vagyok, mert kiemelkedő arányban, de az első helyen végzett azon szavazatok száma, amelyek alapján csak Jailbreak-es telefonra töltenek le programot olvasóink.

Összesen 58-an (az összes szavazat 34%-a) vállalták, hogy Jailbreak-es telefonnal rendelkeznek és nem fizetnek az alkalmazásokért. 1 szavazattal ugyan, de lecsúszott a “Csak ingyenes programot töltök le” válaszlehetőség. Erre 57-en voksoltak, a szavazók 33%-a. Ezen két válaszlehetőségből pedig kiderült az, hogy miért is sír a másik szemem.

Az összes szavazó 67%-a (115 szavazat) mondta, hogy vagy Jailbreak-es vagy csak ingyenes programot tölt le, azaz egyáltalán nem fizet a programokért. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez olyan nagy baj, hiszen a szavazatoknak csak a 34%-a használ Jailbreakes telefont, a fennmaradó 66% pedig így vásárolt már akár ingyenes, akár fizetős tartalmat is, tehát regisztrálva van az Apple boltjában.

Érdekes az is, hogy aki hajlandó áldozni a programokra, az egy adott hónapban, több, mint 8€ felett vásárol. A szavazó 10%-a (18 szavazat) állítja, hogy egy hónapban közel 2.000 Ft-ot, vagy annál többet is költ alkalmazásokra, ami azért elég szép összeg. A többi vásárló összetétele rendkívül vegyes, de jól látni, hogy az alkalmazások árainak lélektani határa a biztos vásárlóknál valahol a 4€ között mozog.

És most jöjjön is az új szavazás kiírása, hiszen megjelent az Apple új csoda készüléke, az iPad. E hónapban az alábbi kérdésre várjuk szavazataitokat. “Tervezed-e iPad készülék vásárlását? Ha igen, úgy melyik modellt választanád?”

Oszd meg másokkal is!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • MySpace
  • Netvibes
  • Reddit
  • RSS
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • TwitThis

Lezárult a szavazás! Új szavazás indult!

Írta: KeleMan 2010. március 11.

A mai nappal lezártam a második szavazásunkat is, melyben arról érdeklődtünk, hogy milyennek látjátok az új iPad-et. 28 db (33%) szavazat alapján az új iPad-el az Apple nagyot villantott, csillagos ötösre értékelitek. 18 db (21%) szavazat alapján viszont sokak sajnálják, hogy jó pár dolgot kihagyott az Apple a készülékből. Várhatóan ezt későbbi modellekben majd pótolják. Meglepő, de jól mutatja a kihagyott ziccereket is, hogy a szavazók 20%-a szerint nagyon gáz lett az iPad. 16%-a a voksolóknak jó osztályzattal illette míg 7% gondolkodik a vásárláson. Így vagy úgy 33+16 az 49, szóval a szavazók közel felének mindenképp tetszik az új iPad.

Mint talán már megszokhattátok, a szavazás lezárultával egy újabb szavazás is elindul. Ebben a hónapban arról kérdeznénk benneteket, hogy ki mennyit szokott áldozni a programokra általában. Tehát amennyiben egyáltalán az AppStore-ban vásárol valaki, akkor mennyi az a maximum összeg, amit egy programra hajlandó kifizetni.

Update #1: A Poll-R.hu megint rakoncátlankodik, estére megpróbálom feltenni az új szavazást.

Update #2: Poll-R ment a kukába. Helyette egy picit újítottunk! Mi a PollDaddy.com-ra szavaztunk! Eddig megfelelően működik.

Oszd meg másokkal is!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • MySpace
  • Netvibes
  • Reddit
  • RSS
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • TwitThis

Lezárult a szavazás! Új szavazás indult!

Írta: KeleMan 2010. január 28.

Lezárult az első szavazásunk, melyben arról érdeklődtünk, hogy milyen típusú iPhone készüléket használnak az oldalunkra látogató személyek. 40 db (37%) szavazat alapján az iPhone 3GS típusú készülék a legelterjedtebb, majd ezt követi a sima iPhone 3G 32 db (29%) szavazattal. A szavazók 15%-a tervezi a vásárlását valamilyen iPhone készüléknek, de meglepő mód 11%-a a voksolóknak nem használja a készüléket. Ellenben érkezett 6 db szavazat a sima iPhone (2G) készülékre is. Köszönjük szavazataitokat. Nyilván ezen szavazás nem minősül megbízhatónak, az oldal profiljából is kifolyólag, de reprezentatív adatként azért megállja a helyét.

A mai nappal új szavazást indítottunk. A tegnapi napon Steve Jobs bejelentette az iPad készüléket, amely igencsak megosztotta a véleményeteket. Egyesek éltették, az egekbe magasztalták, míg mások még másnak a botjával sem piszkálnák. Ti milyennek látjátok?

Oszd meg másokkal is!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • MySpace
  • Netvibes
  • Reddit
  • RSS
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • TwitThis
    PSP Hungary Touch Arcade pmgApps iWorld AppShopper DigitalBridge AppSafari TechnoKrata