
Már mi is többször írtunk arról, hogy a Samsung, illetve az Apple között nagyon megromlott a viszony az elmúlt hónapokban, ugyanis az almás vállalat úgy tartja: a Samsung folyamatosan ellopja az ötleteiket. A dél-korei cég táblagépét sikeresen be is tiltották Németországban, mert a bíróság szerint komoly a hasonlóság. Több mint harminc per fut a két óriás között, szabadalom megsértése miatt perelnek folyamatosan.
A Samsung egy új videót tett közzé, ami amúgy tényleg egy valós jelenségre hívja fel a figyelmet, de a vállalat inkább csak irigykedik. A mozgóképes anyagban rengetegen állnak egy sorban, vélhetően várják az új iPhone megérkezését. Mindenhonnan jöttek, több órája várakoznak. Aztán hirtelen meglátnak egy telefont a kordonon kívül. Megnézik és látják, hogy az egy Samsung, majd elkezd csorogni a nyáluk utána.
Az első igazán meglepő momentumot a 40. másodpercben fedeztük fel. A Galaxy II tulajdonos lány felmutatja a készüléket, ahol a háttér nagyon érdekes. Valamire hasonlít…


Zavarbaejtő első ránézésre nem? Olyan, mintha a második kép egy része lenne ott elfordítva és felnagyítva. Ez azért furcsa, mert ez a grafika az OS X Leopard egyik hivatalos háttérképe volt mindaddig, amíg meg nem érkezett a Lion. Akkor ez most hogy is van?
Sohasem értettük: másoknak miért fáj az, hogy az Apple fanatikusok több órán át képesek ott állni a boltok előtt? Kiknek ártanak ezzel? Inkább ez egyfajta elismerés: csomóan kivesznek azért szabadnapot, hogy elsők között kaparinthassák meg ezeket a kütyüket. Ki állna sorba egy Samsung termékért? Szinte senki. Ti mit gondoltok erről videóról?





































